Tolja molnárkocsin a törpetujákat befele. Akciós az Obiban, már a molnárkocsi, kétszáz kilóig bírja (Q: "Van itt Praktiker valahol, Luke?" A: "Obi van, Kenobi."), dupla széles gumikerék, terepminta, strapabíró dúralumínium, korrózióbiztos, napfénytető, triturbó, ABS, QSM, CSR, száz légzsák, gratulálunk, ön a kiváló minőség mellett döntött (tette le a voksát), a törpetuja is akciós volt a kertészetdiszkontban a japán kecskerágóval meg a korallberkenyével, plusz ajándék kaszakőtokmány-kupon, szeptember 20-ig levásárolható, ha vesz mellé három metszőolló-pótrugót, de zárórakor jobban jársz betolni, a szomszéd Palackozott italok elől is elloptak egyet a héten, meg letörik, rongálják, éjjel itt ülnek a lépcsőn ilyen metálos gimnazisták, teleszórják csikkel a lábtörlő rácsot, őrjöngenek, eldobálják a sörösüveget, törnek-zúznak, amíg rájuk nem hívják a jardot.

panel

De tuja kell, ügyelni a kellemes környezetre, az is kis zöld sokat segít úgy érezni, hogy a kedves ügyfélt mi partnerként kezeljük, nálunk tényleg azt kapja, amiért fizet, nagybetűs ÉLMÉNYT, minálunk ő van a középpontban, na, ezt jelzi a törpetuja, meg a bejáratot. Záróra van az Élménycentrumban, szomorú pillanat ez, Dukai Regina tán éppen agarász, lehull a roló, sőt rolló, az állószolárium is aluszik, szendereg a csőcsere biturbó, a műköröm nem épül tovább, csak a csapolt pívíz cseppen csendben organikus biobögrébe. Máma már nem energetizál tovább (magnetikusan).

Az OKJ természetvarázsló-szakképzés szorgos hallgatói hazaszélednek hangos csacsogással, maradunk ketten, Lenin meg én. Lakótelepi gyerek vagyok, a panellel engem a sodromból kihozni nem lehet, sőt, szerettem a panelt, a szép, egyforma kockákat, jó, hát mára alaposan leamortizálódtak a nyílászárók, és baromi randa a sok beüvegezett, egyénieskedő erkély, a buhera, ilyen régen nem volt, meg a deviáns ablakkeret, hogy ne mondjam: légkondi!, az tényleg ocsmány, ahogy ott lóg, stílusidegenül; a házgyáriban az volt a jó, hogy egyszerre, gyárilag telepítették a lakókat, kábé egyívásúakat, iskolázottság is kábé, akkor még volt közösség, hangulatos lakógyűlések, szalonnasütés a játszótéren, minden lépcsőháznak megvolt a társadalmi profilja úgymond, a mérnökök, a tanárok, a melóselit, az ellenzékigyanús bölcsészek; tehát volt egyívású gyerek is elég, bandák és ellenbandák, ki uralja a beton pingpongasztalt, kié a gömbmászóka, az építkezésszéli nádas.

Hanem a miénk még szocialista-lakótelepiség volt: puritán, szigorú. Biciklis üldözések (Csepelen) a kemény, szürke tízemeletesek betonlábai között, aztán később épültek a lábak közé tárolók, egy-két közösségi izé, baditerem vagy pingpong. (Amikor megjelentek az első neoluxszal festett koronás B betűk, aztán HBB, egy-két Sex Pistols. Onnan indultam el, ahol a gyár közel.)

Most meg? A kapitalizmus isztambuli bazárt csinált a panelből. Tucatnyi üzlethelyiség minden ház alatt, még az elsőn is van egy fitneszcenter, három összenyitott lakásban, kettőötvenes belmagasságban izzadnak a spúr arcok, meg kreatív kuckó és palackozott italok, szépségsziget, használt mobil, házias ételek, szolid árak, zöldség-gyümölcs és delikátesz, természetgyógyász-központ, íriszdiagnosztika és auralátó-tanfolyam, motorbicikli-kiképzés, angol nyelv, műszőrmestúdió, grafikai munkák, DVD-írás, elemcsere, lángos, palacsinta. És minden házban kocsma, ahol lehet gépbe dobálni a havi segélyt, legalább nem jut annyi piára, és visszapótoljuk a költségvetés bevételi oldalát.

Törpetuja pihen, roló lenn, szigorúan kattan doktor Tuto az imperialista éjszakában.