Nos, úgy, hogy az alapegység az önkormányzatok kistérségi alkuszövetsége, a kisrégió legyen, amely praktikusan egybeesik az egyéni választási körzetekkel. Ezen a szinten érvényesül leghatékonyabban egy liberális párt politikai akaratképzése. Így hát korántsem a véletlen műve, hogy az angol társadalomfejlődés által 250 év alatt kidolgozott bináris logika szerint a liberális párt területi szerveződésének legkisebb szervezeti egysége a kisrégiós területi pártszervezet.

Ez a szerveződési forma ugyanis rendkívül rugalmasan tud alkalmazkodni bárminemű politikai helyzethez, mivel a liberálisok stratégiai ideológiája egyszerre kedvez a társadalmi és a gazdasági szféra helyi szereplőinek. A kisrégiós közigazgatási-választókerületi szint a legközvetlenebb kapocs a liberális párt hatalmi stratégiája és a parlamenten kívüli önkormányzati akaratképzés között. Az angol modell életképességét mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a nyugat-európai (brit, skandináv, Benelux, német, osztrák) liberális pártok is így szerveződtek, s ennek eredményeként viszonylag kevés parlamenti mandátumuk ellenére is stabilizálni tudták politikai-hatalmi befolyásukat.

A liberális ideológiából nőtt ki maga az Európai Unió is, melyben a tagállamok regionális működése az alulról építkező helyi társadalmak akaratából létrejött, autonóm önkormányzatok rendszerére épül. Egy liberális párt politikai kompetenciája tehát nemcsak attól függ, hogy kormányon van-e vagy sem, hanem alapvetően attól, hogy képes-e stratégiai ideológiáját szervezetileg hatékonyan működtetni.

A területi elven történő szerveződés életképességét nemcsak a nemzetközi tapasztalatok támasztják alá, hanem a hazaiak is. A külhonban tanultakat ugyanis átültettem a gyakorlatban, a következő eredménnyel: Nógrád megye három kistérségének (Szécsény, Rétság, Balassagyarmat) összevonásával, Balassagyarmat központtal jött létre 1989-ben az SZDSZ nyugat-nógrádi területi szervezete. Ennek mintájára szerveződött meg az Északkelet-Pest megyei kisrégiós szervezet (Szob, Vác) Vác központtal. Ez a két kisrégiós szervezet egyesült a Dunakeszi központtal működő kisrégióval, ami szintén három kistérségből (Fót, Göd, Dunakeszi) állt. Az 1990-es országgyűlési választásokon ez a terület két mandátumot hozott az országos listán, és két egyéni képviselőt juttatott a parlamentbe. Az önkormányzati választások nyomán ezek a kisrégiós szervezetek adták a Nógrád Megyei Közgyűlés elnökét, a Pest Megyei Közgyűlés alelnökét és egy összesen 13 fős regionális frakciót. A három kisrégióban összesen négy polgármester győzött a térség legnagyobb városaiban, területi szinten pedig további nyolc alpolgármesterük és összesen 51 fős önkormányzati frakciójuk volt. A nyugat-nógrádi SZDSZ-nek még az 1994-es önkormányzati választásokra is maradt annyi ereje, hogy ismét a liberálisok adhassák a megyei közgyűlés elnökét, az országban teljesen egyedülálló módon! A három kisrégióból álló területi szervezet 1998-ra ugyan teljesen eltűnt a politikai palettáról, de addig, amíg létezhetett, olyan szervesen kötődött a térség két nagy környezetvédelmi civil szervezetéhez, hogy a zöldek segítségével 1999 áprilisában sikerült tető alá hozni az Ipoly Eurorégió (IE) alapító okiratát. Az SZDSZ nyugat-nógrádi szervezete sem létezhetett már 1994-től, de addig szoros politikai kapcsolatban állt a Liga Szakszervezettel, és a kisrégiós SZDSZ egykori alapító tagja a Liga nyugat-nógrádi szervezőtitkáraként 2004-ig a térségben működő multik és tőkeerős középvállalkozások munkavállalói érdekvédelmét 90 százalékban lefedte.

A politikai és szervezeti sikerek ellenére az SZDSZ politikai elitje 1994-re megyei pártbizottságokba szorította a tagságát, amivel a pártot szervezetileg működésképtelenné tette, és tíz év alatt felszámolta saját politikai hátországát. Az SZDSZ-elit nem tudta összehangolni az ideológiát a politikával, a liberális pártszervezés szakmai kritériumaival pedig nem volt tisztában. Átlátva ennek veszélyeit, 2007-ben megírta, miként kellene egy liberális demokrata pártot szervezetileg fölépíteni, figyelembe véve Magyarország geopolitikai adottságait, népességszámát, településszerkezetét, várható közigazgatási integrációját, valamint innovációs (gazdasági, környezetvédelmi, oktatási, egészségügyi) lehetőségeit. Ez a liberális szervezeti struktúra a példásan decentralizált uniós tagállamok közigazgatási rendszeréhez áll a legközelebb, így az eurorégiós kapcsolatok kiépítése szempontjából is ideális, s lehetővé teszi, hogy a kisrégiós szervezetek átléphessék, sőt szét is feszíthessék a megyehatárokat. Ez a szervezeti struktúra lehetővé teszi Budapest megcsontosodott kerületi-területi beosztásának megváltoztatását is, ami nemcsak a liberálisokat szabadítja ki a politikai "gettóból", hanem a fővárost is.

A szerző szociológus