(Raffay Ernő elmulasztott lehetőségei)

Az újságíróval telefonon beszéltem augusztus 24-én. Hangsúlyoztam, hogy amit mondok, tizennyolc év előtti emlékek alapján mondom, a történeteket részint nincs módom, részint nincs időm ellenőrizni, ezért név szerint ne hivatkozzon rám. Emlékezetem szerint kértem azt is, hogy küldje majd el írásának azt a részét, amelyben a tőlem kapott információkat használja fel, mert pontatlan információknak név nélkül sem szeretnék a forrása lenni. Aggodalmam megalapozott volt, a cikk tele van pontatlanságokkal, ahhoz képest is, amit tényleg mondtam, hangsúlyozva, hogy az emlékezetemet nem tekintem történelmi forrásnak.
Kezdem a legegyszerűbb tévedéssel. Sosem voltam a Külügyi Bizottság tagja, képviselőségem nyolc éve alatt, mindig a Nemzetbiztonsági Bizottságban ültem.

Katona Tamás váci afférjára nem a kormány megalakulása előtt került sor, hanem akkor, amikor a politikus már a Külügyminisztérium államtitkára volt. Az államtitkár egy váci lakossági fórum megkezdésére várakozva mesélte el a helyi vezetőknek, hogy korábban ellenezte Raffay miniszteri kinevezését, mert szerinte a szegedi történész olyan ember, akinek „nem szabad puskát adni a kezébe". Így lett Raffay csak államtitkár. Ez a bizalmas beszélgetés ment ki az éterbe. Katona Tamás felajánlotta a lemondását, de Antall nem fogadta el. Feltételeztem, hogy Rab László nem az én sztorimra fog támaszkodni, hanem felhívja Katona Tamást is. Ez azonban, úgy látszik, nem történt meg.

A Kalasnyikov-ügyben az ellenzék - az SZDSZ és a Fidesz - részben azért bírálta, joggal, a kormányt, mert miután a belgrádi televízió titkosszolgálati módszerekkel megszerzett bizonyítékok alapján hírt adott a horvátoknak (a horvát paramilitáris alakulatoknak) szállított magyar fegyverekről, a külügyminiszter azt mondta, hogy a fegyverszállítás nem tartozik a Külügyminisztérium kompetenciájába. Részben pedig azért, mert a vonatkozó ENSZ-egyezmény kimondja: „Nem lehet engedélyt adni fegyverek eladására olyan térségbe, ahol fegyveres konfliktus bekövetkezése várható."

Raffay Ernő 1992. január 28-án állította, hogy egy vidéki útján merényletet kíséreltek meg ellene: kocsija bal első kerekének a rögzítőcsavarjait meglazították. Az államtitkár állítása szerint a merényletet egy olasz antifasiszta szervezet és egy magyar Horthy-ellenes szervezet vállalta magára. A merényletkísérlet tényét a Katonai Biztonsági Hivatal vizsgálata nem támasztotta alá. A fenti részletesebb információ kiderítése a google segítségével körülbelül öt percet vett igénybe. Csak ezt az öt percet nem nekem kellett volna rászánnom, hanem az újságírónak, mielőtt a cikkét leadta.

Erdély vonatkozásában a „megelőző csapás" ötlete nem egy parlamenti felszólalásban hangzott el (lehet, hogy ott is elhangzott, de én nem erre hivatkoztam). Horváth Lajos MDF-képviselő, a Honvédelmi Bizottság tagja a Magyar Honvéd 1992. április 3-i és 10-i számában tett közzé egy tanulmányt, amelyben azt fejtegeti, hogy egy esetleges agresszióra a totális háború eszköztárával kell válaszolni. Erre és a Honvédelmi Alapelvek küszöbön álló parlamenti vitájára való tekintettel a Beszélő szerkesztősége kerekasztal-beszélgetést szervezett. Horváth Lajos itt azt fejtette ki, ha „Bergengócia" csapatai megtámadni készülnének Magyarországot, nem elég a síkságon szembeszállni velük, a hágókon kell megállítani a felvonulásukat. A jelenlévő katonai szakértők, Ungvári Gyula és Kondor Lajos, mindkettő nyugalmazott vezérőrnagy, ezzel szemben azt fejtették ki, hogy a honvédség fejlesztéséről nem az elrettentés, hanem a visszatartó erő perspektívájában kellene gondolkodni. A fegyverkezési verseny a bizonytalansági tényezőt fokozza, nem a haderő növelése, hanem korszerűsítése a feladat. Csakhogy, mondta Kondor Lajos, ennek a jelenlegi gazdasági helyzetben „nincs meg a realitása". (Beszélő, 1992, 35. szám.) Ez egyúttal azt is bizonyítja, hogy a tábornokok, legalábbis azok, akik a nyilvánosság előtt vállalták a véleményüket, a Raffay-féle területszerző álmokat katonailag is tökéletesen irreálisnak látták.

Atyai barátom, Komlós Aladár egyszer azt mondta: telefonon nem lehet irodalomtörténeti kutatást folytatni. Újságot írni sem.
Kőszeg Ferenc

Kőszeg Ferenc úgy fogalmaz: emlékezete szerint kérte a cikket megjelenés előtt. Bárcsak kérte volna.
Rab László