E minden korábbinál súlyosabbnak tűnő válság összes okát nem tudjuk itt felsorolni. De: az ágazatot, különösen az Alföldön, évtizedekig szinte kizárólag mennyiségi szempontok szerint fejlesztették, hiszen a szovjet világ mindent elnyelt, amire azt írták: bor (hús, gabona, alma...). Az új, a piac törvényeit ide is elhozó világban aztán ez az iparszerű képződmény nem nagyon találta meg a helyét, pedig konkurenseink példája bizonyítja, hogy a tömegtermelésben is lehet fantázia. Van is: e pillanatban a hazai fogyasztás csaknem negyedét - korábbi arányát három év alatt megduplázva - az olcsó, jórészt olasz import teszi ki és nyakunkon lihegnek már a spanyolok is. Titok nincs: olcsón, folyamatosan megbízható minőséget szállítanak bárhová, bármikor.

Mindez annak fényében különösen érdekes, hogy az elmúlt években igenis megjelent komoly hazai forrású tőke a magyar pincék világában. Ám ezek nagy része főként a presztízsborászatok környékén csapódott le, miként az ezek korszerűsítésére megpályázott támogatások eurói-forintjai is. Borászatunk markánsan két irányzatra szakadt.

Az egyik sikert sikerre halmoz a luxustermékek nemzetközi piacán, a másik lassan helyét veszti még a hazai boltok polcain is. Ráadásul a sokat emlegetett bormarketing is az előbbiekre koncentrál, miközben az évtizedes elmaradástól nyögő homoki gazda sok ezer társával együtt a fejét vakarja a tőke fölött, mit is kezdjen vele.

Fel is számolhatja például, az állam (az unió) milliós támogatást ad érte, ha így tesz. De mihez kezdjen helyette? A szőlősbirtok eddig, ha nehezen is, de mégis csak a megélhetés része volt - a kivágási összeg mellé jövőre szóló tanács nem jár. Pedig nem a szőlősgazdák esete lenne az első példa csak az elmúlt néhány évből, amely okán érdemes lenne eltanakodni, vajon meddig is terjed egy hibás, vagy éppen a súlyos döntéseket folyton elodázó, átgondolt lépések helyett "tüzeket oltogató" gazdaságpolitika felelőssége.

A mi Alföldünkre álmodtak már Kert-Magyarországot, sok százezer hektáros energiaerdőt és biodízeltáblákat, millió hektós, modern szőlőfeldolgozót. Mindez ígéret maradt, a konkrét lehetőségeket pedig általában elsöpörte egy újabb, megint mást ígérő, "aktuálisabb" politika. Ám a történet végén mégiscsak a fejét vakaró szőlősgazda áll ott egyedül. Ahogy a szabolcsi almás, meg a békési dinnyés is, akik hosszú évek óta csak túlélik valahogy a mindenkori szezont és várják, hogy jövőre talán jobb lesz.

De mitől lenne?