A bankok diadalmenete - de hová?
A szerző címzetes egyetemi tanár
162 milliárd forint adózott eredményt értek el, a tavalyi egész éves, 236 milliárdos profitjuknak nem a felét, hanem több mint a kétharmadát! A tavalyi első fél év 29,7 milliárdos céltartalékával szemben idén a céltartalék 188,9 milliárd forintra rúgott. A bankok tehát 2009 első fél évében - miközben a nemzetgazdaság 120 000 munkahelyet vesztett el - a tavalyinál 121 milliárd forinttal nagyobb bevételre tettek szert. Annak ellenére, hogy a hitelállomány valamelyest zsugorodott, a kamateredmény 21 milliárddal, a nem kamatjellegű bevételek - ezek között vannak az ügyfeleknek felszámolt ún. "kezelési költségek" - 99,6 milliárd forinttal nőttek. Hiába csökkentek a kamatok világszerte, hiába erősödött a forint mintegy 12 százalékkal, mindez csak a bankokon segített, a családokon, a vállalkozásokon nem.
A bankok persze iparkodtak elkendőzni a busás hasznot azzal, hogy az év második felében - ahogy azt a Népszabadság augusztus 25-i számában közölte - majd "elolvad a bankok nyeresége". Tényleg? Ez akkor következhetne be, ha az év hátralevő részében a bankok kamat- és egyéb bevételeinek csökkenése a céltartalék növekményével együtt meghaladná a 770 milliárd forintot.
Tekintettel az enyhén, de azért mégis javuló pénzpiaci helyzetre, s az ország kedvezőbb nemzetközi megítélésére, a bevételek érdemi visszaesése nem tűnik megalapozott feltételezésnek. Marad magyarázatként a hitelportfóliónak az első félévinél négyszerte nagyobb romlása. Ez viszont 50 százalékos céltartalékképzés mellett a minősített hitelek megduplázódását, a jelenlegi kb. 7 százalékról az elfogadhatatlanul magas 15 százalékra való felugrását jelentené.
De ha ekkora értékvesztés várható az elkövetkező hónapokban, akkor a PSZÁF (már megint) nem végzi a dolgát, az eddigi céltartalékképzés elégtelen, a magyar bankszektor féléves jelentése pedig nem felel meg a már ismert valóságnak. A kilátások ilyen mértékű romlása részletes magyarázatra szorul, amellyel sem a bankok, sem a PSZÁF nem szolgáltak. Pedig most, hogy a bankokba és az őket felügyelő hatóságba vetett bizalom alaposan megrendült, fokozott szükség lenne a tisztánlátásra. A találgatások már el is kezdődtek. A Standard & Poor hitelminősítő múlt heti jelentésében még azt is elképzelhetőnek tartja, hogy a magyar bankok hitelportfóliójának 25 százaléka leminősítésre szorul.
Két magyarázat lehetséges, de egyik sem elfogadható. Az első: a bankok halogatják hitelportfóliójuk siralmas állapotának beismerését, mert annak felfedése komolyan rontaná tőkeellátottsági mutatójukat. A külföldi anyabankok több esetben nem tudják a rossz hitelekből fakadó veszteségeket pótolni, azt csak a leánybankok lehető legbőségesebb bevételéből lehet fedezni. E cél elérésének elengedhetetlen eszköze az egyoldalú szerződésmódosítás.
A bankok, mint láttuk, a katasztrofális gazdasági helyzet ellenére is növelték bevételeiket, ami nem lett volna lehetséges egyoldalú szerződésmódosítás nélkül. De a veszély fennáll, hogy a bővülő bevételek láttán a mégoly bankbarát Bajnai-Oszkó-kormány is enged a közvélemény nyomásának, és az egyoldalú szerződésmódosítás korlátozására, netán betiltására, vagy a Gyurcsány-kormányt követve különadó bevezetésére szánja el magát. Egyrészt tehát tagadni kell a súlyos helyzetet, másrészt biztosítani kell a helyzet orvoslásához szükséges forrást, ami nem lehetséges az egyoldalú szerződésmódosítás fenntartása nélkül.
A második magyarázat pedig az, hogy nincs különösebb gond, de szükség van a borúlátásra a mértéktelen haszon és az azt lehetővé tevő egyoldalú szerződésmódosítás védelmére.
Az elmúlt öt évben a magyarországi bankok tőkearányosan számítva mintegy 1000 milliárd forinttal többet vettek ki a családok és a vállalkozások zsebéből, mint az uniós bankszektor átlagosan, és közel kétszer akkora tőkemegtérülést biztosítottak tulajdonosaiknak, miközben elképesztő méretű adósságba verték a társadalmat és a nemzetgazdaságot. A honi vállalkozások vergődése, a családok kínlódása persze számos tényező keserű gyümölcse.
De ezek között a bankok előkelő helyet foglalnak el. A bankok jövedelmezősége és tőkeellátottságsa sürgős tisztázásra szorul, mert a tőkehiányon kívül nehéz magyarázatot találni a hitelezés befagyasztására. Ha a kormány a hiányzó tőke pótlását az egyoldalú szerződésmódosítás eszközével - tehát a lakosság és a vállalkozások további megsarcolásával - kívánja lehetővé tenni, akkor egyrészt igazságtalan lenne, mert a működéshez szükséges tőke biztosítása nem a lakosság, hanem a banktulajdonosok felelőssége, másrészt saját maga és költségvetése alatt vágná a fát, mert a mértéktelen jövedelemátcsoportosítás a bankok javára a gazdaság további zsugorodását okozza, amikor az ellenkezőjére lenne szükség.
