A vallásközi eretnek
Hát így... Pedig az alábbiakban épp egy valóságos eretnek, a hetvenöt esztendős Bitó László nevének említésével készülök "beszennyezni" mások fülét. Eretnek ő, hiszen akkor tagadta meg Rákosit és a népi demokráciát, amikor imádni kellett mindkettőt, s akkor vallotta meg Gyurcsány iránt táplált szeretetét, amikor jobb körökben a kormányfőt épp gyűlölni és elutasítani illett. (Az 1956-os "tagadását" követően menekülhetett is egészen New Yorkig, hogy aztán a Columbia egyetem orvos kutatóprofesszoraként fényes tudósi pályát fusson be, Gyurcsány méltányolása miatt - a legutóbbi értesülések szerint - még nem kell csomagolnia, ámbár ki tudja...)
Bitó eretnek, hiszen egy egész sor tudományos közhellyel és "szentesített" paradigmával fordult szembe, hogy a vakságot okozó glaukóma ellen sikerrel vegye fel a küzdelmet. Amikor úgy tartotta jónak, magával is szembefordult: a világhírű és elismert tudós egyszeriben felkerekedett, otthagyta a Columbiát (mintha újra disszidált volna, csak most az USA-ból Magyarországra), s immár a tudóspályával leszámolva hazajött magyar nyelvű bibliai tárgyú regényeket írni. Ettől kezdve egyszerre sújthatná őt valamennyi egyház felekezetsemleges exkommunikációja.
Orvosként a fizikai, közíróként a szellemi tisztánlátásért való küzdelem jellemzi pályáját, azaz a különféle vakságaink elleni elkötelezett fellépés. A Bibliát a legtanulságosabb emberi cselekedetek gazdag tárházának tartja, ám a benne rejlő negatív mítoszokat az emberiség egészét hosszú idő óta súlyosan fertőző példázatoknak, amelyektől mielőbb szabadulni kéne. Szentírás-értelmezése a több évezredes zsidó és keresztény hagyománnyal fordul szembe. Míg a testvérgyilkos Káint végtelen kiszolgáltatottsága miatt szánja, áldozatát, Ábelt inkább elutasítja.
A szőrös testű, erejét fitogtató Ézsajásért aggódik, Jákobot, Izráel ősatyját szelíd iróniával illeti. S ahogy Ábrahámban nem az isteni kiválasztottat, hanem a saját belső hangjától félrevezetett, potenciális gyermekgyilkost látja, úgy lel rá az "áruló" Júdásban az igaz segítőre, s a "Megváltó" és "vallásalapító" Jézusban a szeretetével örök példát nyújtó s valamennyiünkben ott rejtőzködő emberre.
Metsző racionalitás keveredik naiv őszinteséggel, midőn kifejti, miért lenne az egyházaknak tisztességesebb és hasznosabb, ha mindennemű állami támogatásról lemondanának. Könyvet ír az ember legfélelmetesebb ellenségéről, a halálról, s a rettegett, ám elkerülhetetlen szörnyet igyekszik domesztikálni, barátságossá és elfogadhatóvá tenni mindanynyiunk számára.
Egyszer megemlítette, hogy amikor a munkatársai úgy vélték, tudományos kutatása során rossz utat választott, rögtön tudta, hogy jó irányba halad. Nem önteltségből, hanem az ismeretlen és szokatlan iránti elementáris vonzódásából.
Bitó úgyszólván mindenben a konvenciók ellenfele és kritikusa. Úgyszólván mindenben. Mert erkölcsi kérdésekben a legkonvencionálisabb: a tisztességes és igaz ügyek mellett ösztönösen kiáll, s azokat magától értetődő módon támogatja.
Bitó a legkonvencionálisabb felforgató.
Hetvenöt éves korára sokak szerint végre kijárna neki egy ökumenikus máglya. Ám ne féltsük őt, Bitó Lászlót nem fogják lángnyelvek nyaldosni. Saját szeretetének kalodájába zárva fékezi majd meg inkvizítorait.
Hóhér és áldozat, kart karba öltve. Halkan, szelíden, egymást győzködve.
Bis hundert und zwanzig!