A főzetés sem drága. Aztán ismét örülhetünk: "a zugfőzdék száma elenyésző, ezek a piacot lényegében nem befolyásolják, többségük magánhasználatra, vagy barátoknak főz". Íme, a ritka jó példa, a gazdaságilag letisztázott, "fehér"-ágazat.

Nagy kár, hogy ez igazából kevés ember öröme marad. A tiszta gyümölcspálinka esetenként állítólag orvosilag is helyeselhető, mértékletes fogyasztása, a maga fejenkénti évi másfél decijével, szinte elvész a hazai alkoholpiac tengerében. A magyar ember egy évben átlagosan 29 liternyi tiszta alkoholt önt le a torkán, aminek nagy része a jól ismert aromákkal ízesített "szeszes ital". Az olcsó, de rossz, ráadásul tragikusan ártalmas szeszek forgalma éppúgy nő, mint a legfinomabb gyümölcspálinkáé, ám a mennyisége annál összehasonlíthatatlanul nagyobb.

A magyar ember válságban is iszik, sőt.

A fonák helyzetet természetesen az arra illetékesek is érzik, indítottak hát a valódi magyar pálinkát megerősítő marketingprogramot, a technológiai fejlesztésekhez ötvenszázalékos támogatást adnak. Az igazi forgalom és haszon azonban változatlanul a jelentősebb szeszgyárakban, vagy éppen a cukorcefrével nagyban játszadozó ágazati alvilágban csapódik le. Ahhoz, hogy a trend érzékelhetően megváltozzon, az állami szabályozásnak és "propagandának" egyrészt az alkalomszerű minőségi fogyasztást kellene tovább erősítenie, másrészt a társadalmi, szociális, egészségügyi és még ezerféle más területen óriási gondot okozó mennyiségi fogyasztást fékeznie. És itt bizony kezdődik a tojástánc, mert ez azért egy meglehetősen bonyolult képlet. A pénzügyi válsággal küszködő állam fiskális szempontból, legalábbis közvetlenül, egyáltalán nem a fogyasztás csökkenésében érdekelt, hiszen a legális forgalom minden cseppjét súlyos adó terheli. Másrészt viszont a félmillió masszív magyar alkoholista is hasonlóan nehéz teher, többségük a szó valódi értelmében munkára képtelen eltartott. Ebben a helyzetben pedig ugyebár meglehetősen kényes dolog a pálinka bármilyen formájú népszerűsítése. Az meg már tényleg egészen más ügy, hogy a főzetés sok kertész számára nem igazán öröm, sokkal inkább kényszer: a gyümölcs valódi áruként a napi piacon, esetleg lehűtve és télen eladva jóval hasznosabb lehetett volna. Ez persze már egy másik, szintén sok szálon futó történet.

A főzők mindezzel aligha foglalkoznak, nem is dolguk. Tőlük csak az várható, hogy a több évszázados magyar hagyományoknak megfelelő ízű és zamatú, garantált minőségű és eredetű nedűt gyártsanak. A többi "társadalmi vonatkozásban" egyhamar úgysem történik mifelénk semmi érdemleges, marad minden úgy, mint eddig - legalább nekik legyen (még) egy jó szezonjuk.