Ne ítéljünk felületesen!
A cikk számos megállapításával egyetértek: pl. valóban nagyon nehéz kérdés az ötvenes években a helyi munkaerő hiánya miatt bevándoroltak leszármazottainak a helyzete. Akkoriban a jó munkalehetőség reményében érkeztek Franciaországba sokszor képzetlen, franciául alig tudó bevándorlók, nemcsak arabok, feketék, de szép számmal spanyolok, olaszok, kelet-európaiak. Manapság az európai bevándorlókat szinte csak a nevük alapján lehet már megkülönböztetni, a családok legfőbb nevelési útmutatója: csak semmi kilengés, maximálisan integrálódni a befogadó országba. Attól még megőrizték gyökereiket, tartották kapcsolatukat az anyaországgal.
Sajnos, ez nem mondható el a cikkben említett fiatalokra. Sokszor tíz vagy még több gyermeket "nevelő" családokból kerülnek ki, az apa dolgozik, az anya képtelen ellátni a gyerekeket, akik az utcán ütik el az időt, néha még iskolába sem járnak.
Mint sok-sok országban, a kérdést nehéz hatásosan, jól kezelni a kisebbségek - illetve a magukat annak érzők - helyzetét. A hatóságok, önkormányzatok valóban igyekeznek tenni valamit (nyáron ingyentáborokba, tengerpartra vagy a városban kialakított "plázsokra" viszik a nehéz helyzetben lévő családok gyerekeit, persze nem mindet. Mint sok ország, Franciaország is küzd a gazdasági válsággal, és már koránt sincs annyi munkalehetőség, mint egykor, a lakosság száma is jócskán megnövekedett. Furcsállom, hogy a szerző ilyen nagy helyet szentelt arra, hogy távolról, egyoldalúan és keményen ítélje el a francia rendőrséget, nem tért ki arra cikkében, hogy a jóérzésű arab származású lakosság is a gyújtogatók ellen lázong.
Kihagyta a cikkből a naponta kővel megdobált mentősöket, tűzoltókat, akiket igazi vagy álbaleset miatt hívnak ki az ún. kényes kerületekbe, használaton kívüli háztartási gépekkel, cementdarabokkal bombázzák őket, vagy lövöldöznek rájuk. Ugyanez történik gyakran a járőröző rendőrökkel. Rendszeresen szerepelnek a hírekben a megtámadott buszvezetők, a kiégett üzletek, iskolák, bölcsődék, helyi könyvtárak, illetve sportlétesítmények, megkéselt diákok, a tucatszám felgyújtott parkoló autók, amelyek ráadásul legtöbbször saját ismerőseik, rokonaik nélkülözhetetlen munkaeszközei.
Ezek a párizsi külvárosok régebben tisztességes munkáskerületek voltak, a lakosság (aki még teheti) szép lassan elmenekül innen, mert az élet lehetetlenné válik, pl. az üzleteket nem merik nyitva tartani a rendszeres támadások miatt.
Azt azért a cikk írója is elismerte (kicsit ellentmondásba keveredve önmagával), hogy a bádogvárosból tisztességes lakótelepi lakásokba "cipelték" át a sokgyermekes bevándorlókat.
Nem csak a rendőri hozzáálláson és a hatóságok (egészségügy, oktatás, kultúra, önkormányzatok) erőfeszítésein múlik a kérdés megoldása. A két fél józan hozzáállásán, jóindulatán és a rendelkezésre álló eszközökön, többek közt - de nem kizárólag - a pénzen és annak elköltési formáján.
És akkor még nem beszéltünk azokról, akik valóban ki akartak törni ebből a környezetből, és egész a miniszterségig, illetve államtitkárságig vitte őket sorsuk.
Ne ítéljünk felületesen messziről, és főleg ne egyoldalúan.
Kovács István
Budapest
Tisztelt Kovács István!
Figyelmesen végigolvastam Játék és háború című írásommal kapcsolatos észrevételeit. Cikkem a francia külvárosi fiatalok viselkedéséről, és ennek okairól szólt. Nem hinném, hogy kifelejtettem volna az Ön által említett tényeket, például a mentőautókat, a tűzoltókat és a boltokat sújtó vandalizmust mint tényezőt, mivel elmondtam: a közvélemény elsősorban ezekről értesül a médián keresztül. A fiatalok élményvilágát érdemes szerintem megismerni, ahelyett hogy állandóan a következményekben keressük az események kulcsát. Nem lehetetlen szót érteni a szóban forgó fiatalokkal, és sok esetben a beszélgetés és eszmecsere fel is old bizonyos feszültségeket. Ami a rendőrséget illeti, sajnálatos módon a francia külvárosi ügyek egyik főszereplője. Attól tartok, hogy "kommunikációs eszközei" nemigen alkalmasak a problémák kezelésére, azonban ennek részletes kifejtése újabb írások témája. Véleményem szerint izgalmas tanulmányt lehetne szerkeszteni arról, hogyan módosult a rendőrök viselkedése a különböző belügyminiszterek alatt, például Nicolas Sarkozy 2002-es, első minisztersége idején. 2002-ben azt észleltem, hogy a rend őreinek magabiztossága sok esetben felesleges arroganciává fajult. Köszönöm tehát gondolatébresztő megjegyzéseit! Nehezen tudom viszont elfogadni az európai származású bevándorlókról alkotott véleményét. Ön szerint az európai bevándorlókkal nincsenek gondok, fő céljuk a csendes beilleszkedés. Tudtommal Nyugat-Európában igenis vannak integrációs problémák kelet-európai állampolgárokkal, például Olaszországban. Származásuk szerint "osztályozni" a bevándorlókat és ezáltal figyelmen kívül hagyni a befogadó ország adta integrációs struktúrákat, könnyen egyfajta rasszizmushoz vezethet. A bevándorlók környezetükre reagálnak, és ha ez a környezet történetesen egy gettó, akkor hamar elfajulhatnak a viszonyok. Egy fiatalember, aki saját környezetét rombolja, jogilag elítélhető, de cselekedetei inkább környezetéről árulnak el valamit, mint őróla alkatilag. Egy Asterix-képregényben mondja a gall falu vénje: "Semmi bajom a külföldiekkel, legjobb barátaim külföldiek, de ezek a külföldiek, ezek nem idevalósiak." Ha az ember egyfelől kifejti, hogy az európai származású bevándorlók "jobbak", mint a feketék vagy az arabok, és ezt az álláspontot azzal ellensúlyozza, hogy Franciaországban többek között a "jóérzésű" arabokat zavarja a külvárosi fiatalok viselkedése, könnyen a nyílt és gátlástalan fajgyűlölet veszélyes vizeire sodorhatja az illető gondolatait, mivel szélsőséges nézeteit védi "jóérzésű" megjegyzésekkel. Lennének tehát jó és rossz arabok, továbbá européer és nem européer európai bevándorlók?
Balázs Ádám
