A szervezetileg is megroggyanó kisebb pártok látványosan elveszítették azt a képességüket, hogy hitelesen megfeleljenek korábbi választóik elvárásainak, és főként, hogy hatékonyan képviselni is tudják azokat. Az együttműködés kényszerének felismerése és az azt követő cselekvés még várat magára.

Kinek felelős tehát ma e pártok országgyűlési vagy helyhatósági képviselője?

Szabad demokrata képviselőként az a meggyőződésem, hogy a liberális értékek a párt hathatós közvetítése és iránymutatása hiányában is érvényesek és érvényesíthetők maradnak. Igaz, a döntési lehetőségek megítélésekor, a politikai feladatok és felelősség meghatározásakor sokkal inkább az egyéni mérlegelés és lelkiismeret lesz az irányadó, mintsem a "pártfegyelem". Úgy gondolom, hogy egy párt csak addig írhatja elő képviselőjének döntéseit, ameddig feltehetjük, hogy e párt hatékonyan és hitelesen képviseli választói akaratát. A "súlyok és ellensúlyok" rendszere a pártok tekintetében a hosszú távú tervezésre épül.

Addig erős az értékalapú politikai kontroll, amíg egy párt jövőbeni választási sikereit teszi azzal kockára, ha eltűri egyesek elvtelen haszonszerzését. A politikai kontroll elporladása ugyanakkor nem pusztán demokratikus deficitet jelent, hanem azt a kockázatot is magában hordozza, hogy a bizalmi pozíciók megszerzéséhez a közjó képviselete helyett csak néhány személyhez kell lojálisnak mutatkozni. Amikor egy pártból tömegesen lépnek ki, választói bázisa összezsugorodik, amikor már alig-alig pislákol a továbbélés reménye, akkor valóban az egyéni politikai becsület kérdéseként idézhető József Attila elnyűhetetlen Két hexametere.

A pártstruktúra olvadásának idején két fontos feladatot látok a "tisztességet" választó politikai szereplők, elsősorban pedig önmagam számára. Egyfelől mindent megtenni a közpénzek átláthatóbb felügyeletéért és a jó kormányzás (good governance) mechanizmusainak érvényesüléséért. Ez ügyben semmiképpen sem lehet jó a lelkiismeretünk - de ez nem ok arra, hogy beletörődjünk a jelenlegi helyzetbe. Úgy gondolom, hogy például a Fővárosi Közgyűlés legutóbbi döntése a fővárosi cégek tisztségviselőinek kinevezéséről azt bizonyítja, hogy még mindig nem késő szembenézni korábbi hibáinkkal, és megpróbálni orvosolni azokat.

Fontosnak tartom láttatni a főpolgármester határozott kiállását az átlátható hatalomgyakorlás és a teljes közgyűlés által elszámoltatható kinevezések melletti vitában. Ez reményt ad arra, hogy további fontos lépéseket is tehetünk a fővárosi politika becsületének visszaszerzéséért. Biztosra veszem, hogy képviselőtársaimmal együtt a következő hetekben és hónapokban számos további konkrét javaslattal élünk majd e cél megvalósulása érdekében.

A másik fontos feladat azoknak a szűkebb választói csoportoknak a képviselete lehet, melyek a "régi szép időkben" a liberális párton keresztül igyekeztek érvényesíteni érdekeiket. Meg kell, hogy halljuk a városi biciklisták, az alternatív művészek, vagy a hátrányos megkülönböztetést elszenvedő városlakók szavát. Megfelelő infrastruktúra hiányában természetesen az egyes politikusok nem érhetnek el alapvető változást. Azt azonban megtehetik, hogy a hozzájuk forduló civil szervezetekkel együttműködve igyekeznek az adott problémákra ráirányítani a felelős döntéshozók figyelmét, amiként képesek lehetnek döntési helyzeteket is előidézni a megfelelő politikai testületekben. Különösen akkor, ha a hagyományos kereteken túl tekintve, a lehetséges politikai partnereket a közpolitika és a pártpolitika széles merítéséből szervezik.

Nagyobb rutinnal rendelkező demokráciákban ez persze sokkal természetesebb, mint nálunk. Figyelemre méltó, hogy hazánkban nem a politikai és gazdasági biztonság, hanem pont ennek ellenkezője eredményezheti a nagyobb figyelmet a különböző kezdeményezések, lehetséges partnerek iránt. Hiszen most sokan észreveszik, hogy a kerékpárosokban nem ellenséget kell látni, hanem a környezetüket óvó civileket, akik egyébként csak olyan ügyekben szoktak kiállni, ami nekik és a város egészének egyaránt a hasznára válik. Kerületi vezetők megtehetik ugyan, hogy az élettől teljesen idegen csendrendeletet alkossanak, de el fog bukni az ötletük, mert nem találnak közönséget a szigorhoz.

Eddig a hivatalos fővárosi politika a nehézségekre mindig erővel, centralizációval igyekezett válaszolni. Mára bebizonyosodott, hogy ez az út járhatatlan minden szereplő számára. A múlt heti Hock-Katona- Lakos-Bőhm-javaslat nyomán végre nem a központosítás, hanem a demokrácia irányába történt egy fontos lépés. Sokszor kell hasonlóakat lépni, és ez egyfajta új kultúrához fog vezetni. A demokraták ugyanis elbírják a nyilvánosságot, a nyilvánosság pedig végül a demokratákat támogatja.

A központosítási folyamat úgy zajlott, hogy először a civilek, majd a fővárosi ellenzék, végül a hatalmat gyakorló pártok képviselő is kimaradtak a fővárosi politikából. Törvényszerű, hogy ez az inga most elindul visszafelé.

Mindez természetesen felfogható a liberális konszolidáció megteremtésének kései, de talán még nem elkésett kísérleteként is. A liberális elvek gyakorlatba ültetése akár helyi, akár országos szinten az utolsó esélyét kínálja annak, hogy politikai felelősség birtokában bizonyíthasson az éppen szerteszéledő szabad demokrata közösség.

A liberálisok ma politikai hajótöröttekként apró szigeteket alkotnak. A szigeten élésnek van azonban egy igen fontos hozadéka. Szabadabb személyes döntési lehetőség és persze ezzel együtt nagyobb személyes felelősség. A választóvonal most az alkotmányos demokrácia védelmezői és annak ellenségei között van.

A demokrácia megvédésének feladata szövetséget teremt liberálisok, konzervatívok és szociáldemokraták között, pártkötődésektől függetlenül is. E szövetségben azonban nem lehet helyük a demokratikus intézményrendszer morális, avagy materiális értelemben vett fosztogatóinak. Álljanak ők bármely párt, mozgalom ernyője alatt. Nemcsak erkölcsi, vagy mentálhigiénés okokból kell visszaszorítani őket, hanem azért, mert érvrendszerünktől is megfosztanak minket a demokráciát óvó vitáinkban.

A politika becsületén esett csorba kiküszöbölése természetesen közös felelősség, a siker reménye pedig elég halovány. De mégiscsak muszáj megpróbálkozni vele - ezzel nemcsak magunknak, de elkeseredett és az évek során elveszített barátainknak is tartozunk.

A szerző fővárosi önkormányzati képviselő (SZDSZ)