"Nálunk az egy főre eső bunkók száma kettő." (Hofi)

Nem is olyan régen, Babarczy László jegyezte meg, hogy az okosság elkezdett negatív jelző lenni. Nekem gyanús lett, és körbekérdeztem a bölcskari haverokat, kisült, hogy tényleg így van, például nem lehet Nádasról dumálni, mert mindjárt "okostojásozzák" az embert, nehezebb csajozni (pasit szerezni), ha okos hírében állsz. Valamikor fordítva volt a bölcskaron - mondja kollégám: a legjobb csajok a legokosabb pasikra szálltak rá. Kiment a divatból? Lehet. Az is lehet, hogy a sok arrogáns észt osztogató beszólástól rossz íze lett az okosságnak. De akkor is: rémes.

Megfordult a dolog. Spiró Fogság című regényében, mikor a főszereplőt útra bocsátja apja, azt a tanácsot adja neki, hogy tartsa titokban tudását (például, hogy görögül is tud), mert veszélyes lehet. Ezt az élményt a seregben én is átéltem. Slapicként tanácsos volt titkolni, hogy tudok nyelveket, mert azonnal szívattak volna. Mert valahogy a bunkók nem bírták elviselni, hogy valaki tud valamit, ami több mint zéró. Amúgy a seregben lestem el, hogyan kell viselni ezt a rejtő szint. "Lebukásom" idején sok hasznát vettem. De máig sem értem, miért kellett rajtam bosszút állnia annak, aki véletlenül rájött a titkomra. És úgy látszik, ma megint nyerő, ha kevesebbet mutatsz magadból. Nem kéne...

Szűkagyúak termelése. Haverral állunk a lemezboltban, ő zongorista (profi), én nézelődő. Állunk a polcok előtt és dumálunk. Mikor látja, hogy Bach polcon porosodó lemezeitől már csupa maszat a kezem, felnevet. Na, igen, ez itt a tömény csőd, mármint a klasszikus lemezek ügyében, látod, milyen poros, rég turkált ott már valaki. Mikor felkapom a fejem (és törölgetem a kezem), bővebben is kifejti.

Azért nem fogy a lemez, azért nem kell senkinek, mert ideért az amerikai modell. Szóval, hogy ez a vásárló nevű spéciész egy olyan lény, akit (többé vagy kevésbé) leszoktattak a gondolkozásról, ennek következtében látómezeje a pénz-szex-reklám-buli körre fókuszál. És örül, mert végre nem piszkálja az embert senki.

Ez utóbbitól kellett megszabadítani az embereket. Mert a (magas)kultúra, ha kicsit is komolyan veszik, mégiscsak nógat - és ez a csesztetés valahogy visszafogja a vásárlási hajlandóságot. Már meggondolod, nem is nagyon érdekel, nem strabancolsz plázákban stb. és közben hallod a nógatást: csinálj valami értelmeset... Ezt nem lehet kilúgozni a kultúrából, mindig is volt valami csesztetős dimenziója. Nem hagy békében. Valamikor rossz volt a lelkiismereted, amikor a haverod azt mondta, zongoraórára megy, vagy mikor egy röpke kérdésre (mi az az American Psycho?) nem tudtad a választ. Na, most ennek vége. Ez az éra elmúlt, nem csesztet már senki: nyugi van. Ki nem tesz arra, hogy ki írta az American Psychót, vagy hogy Haydn-koncert van a szomszédban? Ők AZT eszik, mi meg EZT, mi vagyunk többen, így frankó.

Végre közbeszólok: Valamikor egy Vance Packard nevű szociológus írt erről (hogy milyen rafinált módon vernek át a reklámok, árazási trükkök, fogyasztói csapdák). Talán olyan is van, aki emlékszik még a Rejtett rábeszélők című könyvére, anno - régen volt, akkor még "fogyasztói társadalomról" is beszéltek.

Legyintett: Ma ugyanott vagyunk, csak nem szabad róla beszélni. Mert a palimadár tenyésztése - üzleti titok. Pátyolgatni kell a szűkagyút, ő a legjobb vásárló, nehogy elrontsd valami hóbortoddal. A kulturális igényesség zavarja az üzletmenetet és rontja a közérzetet. Nem csodálkoznék, ha kutatók kimutatnák, hogy Bach rákot hoz rád.

Csak idéztem a havert, hogy miket képes mondani, és hogy én ennek egy részét el is hiszem neki, mikor elfog a félelem, hogy gyorsabban terjed a bunkóság, mint gondoltam volna.

Az eredeti felhalmozás. Több lett a bunkó, mint bármikor korábban? A média sodor ebbe az irányba? Mondjuk, azt látni, hogy a politikai közbeszéd durvulása ezt a trendet segíti. Ám dolgozik itt egy történelmi trauma is. Az értelmes középosztály többszörös vérvesztesége. Magyarán, hogy az elmúlt évtizedekben többször is irtották az elitet, amit egy ilyen kis ország nem visel el következmények nélkül. '44-ben elvitték a zsidókat, '46 után a svábokat, később a kulákokat, azaz üldözték azokat, akik értettek a falusi gazdálkodáshoz, az '56-'57 után kivándoroltakkal tovább csökkent az értelmiség társadalmi aránya, bár természetesen nem csak ők disszidáltak. (A folyamat nem állt le: a jó fejek közül ma is sokan mennek el, nagyrészt örökre.) Amíg ez a teljes középosztálybeli, értelmiségi elit élt, írt, dolgozott, jelen volt, kommunikált - a taplóság nem jutott szóhoz. Aztán amint megcsappant a száma, a bunkók hangja elkezdett erősödni. Majd nem sokkal később, erre a csonka képletre borult rá a vadkap. hozománya - többek között olyasmikkel, mint aminek komolyzenei darabkáival fentebb ironizáltam. És végül jött a politikai rövidlátás. Csak kiabálni kell tudni, okokat, következményeket nem kell keresni-látni-érteni. Hinni kell, és nem gondolkozni. A hitbe könnyen belefér a hatvannégy vármegye, hogy a háromszáz forint kárt tesz az egészségnek, vagy hogy ki tudjuk cselezni a világválságot, csak hagyjanak minket.

Amikor vérre megy... A bunkóság fertőz, olyan környezetet kínál, amely majdhogynem irtja, de legalábbis elsodorja az előrelátó gondolkozást. Emlékszel a 42 százalékos hozam reklámjára? Sokan rohantak befizetni magukat. Aztán - mikor bebukott a cég - tüntettek a pénzükért, amit természetesen elbuktak. Ez a jelenség azóta is kísért, mint a bunkószindróma egyik mindig aktuális mellékága. Azt mondják, Magyarországon él a legtöbb pénzügyi analfabéta, ami nyilván túlzás, de figyelmeztető jelzés. A negyvenkét százalékra is ők repültek rá, manapság meg befürödnek ilyen-olyan hitelkonstrukcióba, aztán persze bedőlnek, szerencsétlenül járnak. Mert gondolkozni nem tanították őket, a piac meg épp őket keresi.

De nem is ezt akarom ragozni, hanem ennek kapcsán egy nehezebb kérdést: meg lehet-e akadályozni az emberek tönkremenését? Vagyis hogy mit csináljon egy képzeletbeli civil szervezet vagy egy akármilyen hatóság, hogy ne jöjjenek ezek a tragédiák? Figyelmeztessen határozottabban (például a devizaalapú hitel esetében az árfolyamkockázatra?). Tiltsa meg a bankoknak az ilyen konstrukció feltételek nélküli árusítását? Ha a válasz igen lenne, a javasló azonnal kapna egy fülest: nem paternalista rendszerben élünk, nem szabad korlátozni a piacot, nem kell mindenkinek mindent szájba rágni, vagy bárki helyett dönteni. Viselje csak következményeit. Másrészt meg a kuncsaft - ha tapló - kikéri magának az oktatást, neki azt tanították, hogy mindig az olcsót kell választani, ez a konstrukció olcsóbb, mint a forinthitel, és kész. Ja, hogy holnap? Uram, hol van még az? Nekem ma kell, nem fogok itt vacakolni, hogy mi lesz két év múlva.

Nem megy ez. Ezt az elképzelt "segítőt" senki se hallgatná meg: a bank, a hivatal, a hitelfelvevő egyaránt el fogja küldeni a francba. Lehet. Csakhogy mára az is kiderült, hogy ez drága mulatság. Egyfelől a tudatlanság hamar kilakoltatáshoz vezet, ami rémes. Másrészt a bedőlt hitel a banknak, sőt az államnak is pénzbe kerül. Szóval mi a jobb: hagyni a kuncsaftot falnak vágódni, vagy valahogy rávenni, hogy gondolkozzon? (Ez utóbbi nehéz, tudom. És nem is piackonform. Mégis, ez jut eszembe.)

És még... Ez így túl egyszerű lenne. Mint mondtam: ez a fejforma fertőz. És ma már a bunkóság - igaz, olykor más szinten, de - előfordul érettségivel is. Mondanám, hogy diplomával is le lehet ugatni a szomszéd autóst, gyalogost, vis a vist a politikai arénában. És megnyilvánul a középosztályi jólneveltség ellenére is. Hogy mitől és hogyan, az persze rejtély, de van.