A BKV-nak a fővárosi politikai iszapbirkózáson és a közpénzek szimpla herdálásán egyre inkább túlmutató botrányaiból ugyanis egyikük sem vett észre semmit, csak az újságból értesültek róla. A Fővárosi Közgyűlésben viszont majd kiestek az Újvárosháza padsoraiból, hogy ők javasolhassák a cég gyanús és botrányos ügyeinek rendbetételét. Demszky Gábor ráhúzná az üvegzsebtörvényt a vállalatra, Hagyó Miklós szinte óránként rendel el újabb belső vizsgálatot, a szocialisták még a menedzsment büfészámláit is feltennék az internetre, a Fidesz pedig a legfőbb ügyészszel vizsgáltatja, történt-e bűncselekmény amiatt, hogy sok-sok milliót fizetett a közlekedési vállalat olyan tanulmányokért, amelyeket egy állatkerti csimpánz is össze tudna rakni egy fürt banánért.

A köz jogos felháborodása ellenére a BKV-nál (és ide bármelyik másik olyan nagyvállalat nevét is beírhatnánk, amelyet rendre az adófizetők milliárdjaiból stafíroznak ki) nem történt semmilyen furcsaság. Ami zajlott, zajlik, az - ahogy az angol mondja - business as usual, a szokásos üzletmenet. A politikai erők egyikének sem állt és áll érdekében ugyanis, hogy a körülöttük keringő pénzekkel nyilvánosan és átláthatóan elszámoljanak. Mivel a kampány drága mulatság (bár a hatalomért megéri), valahonnan fel kell tölteni a kaszszát. Meg addig is. És egyáltalán. Így marad a nyilvános cinizmus ("természetesen a törvény adta keretek között maradtunk"), miközben a szép számú klientúra tagjait (a titkárnőtől a háziorvoson át az élettársig) zsíros állásokba ültetik, a "közeliek" pedig a langyos víz feltalálásáról szóló tanulmányok megírására szerződnek, súlyos milliókért.

Ne áltassuk magunkat, a politikus - tisztelet a kivételnek! - olyan állatfajta, amelynek, ha lehetősége nyílik rá, egyből maga felé kezd hajlani a keze, és nem csak az egyik vagy a másik oldalon és nem is csupán nálunk ilyen. A BKV-botrányok se szólnának akkorát, ha a cég egyébként flottul megoldaná Budapest tömegközlekedését, nem rohadnának szét a buszok, nem harminc éve szerencsétlenkednének egy kurta metróvonal megépítésével, és nem kuncsorogna a főváros időről időre a kormánynál újabb tízmilliárdokért, gondos gazdaként azzal érvelve, hogy máskülönben összedől a vállalat, és a cégnél valóban érdemi munkát végző sofőröket és karbantartókat se tudják tovább kifizetni.

A mostani nagy megtisztulási akciót ezért is nehéz komolyan venni, még ha eredménnyel is járna. Nagyon úgy tűnik, ez a busz már elment, és csak annyi tanácsot lehet adni: kérem, kapaszkodjanak, az ajtók záródnak, a végállomás következik.