Irdatlan mennyiség ám ez, még akkor is, ha ma már tudjuk: pontosan ekkora értékű áruja egyben sosem volt a bűnös(ök) cégének.

A bűncselekmény lényegi része papíron zajlott, a nyomozati anyag szerint az elkövetők "egyrészt az általuk tárolt intervenciós kukoricát sajátjukként feltüntetve közraktárjegyeket állíttattak ki, azokat felhasználva hiteleket vettek fel, s azokegy részét nem fizették vissza, másrészt az intervenciós, állami felvásárlásból származó kukoricát a cég saját nevében értékesítették".

Ez utóbbi, a fizikai értékesítés és annak ügyes eltitkolása előtt adóztunk az imént enyhén megbocsátó elismeréssel - egyébként helytelenül, mert ez egyike volt azoknak a közelmúltbeli gazemberségeknek, amelyek miatt e pillanatban finoman szólva akadozik a termés felvásárlásának hitelezése. Óvatosabbak lettek a bankok (egyikük készpénzben fizetett ki a vétkeseknek 1,3 milliárd forintot olyan árufedezetre, amely a valóságban sosem létezett!), és emiatt most aztán együtt nyög a malom meg a termelő.

Maga a bűncselekmény másfél éve derült ki. Az állami szakhivatal eladott egy tételt a korábban felvásárolt áruból, a vevő szállított volna a csaló cégtől bérelt raktárból - és akkor előkerültek a szalmabálák. Természetesen nyomozás indult, s kiderültek a huncutságok. Tizennyolc gyanúsítottja lett az ügynek, a fővétkest másfél évig körözték.

A spanyol tengerparton, kutyasétáltatás közben kapták el nemrég, húsz euró volt a zsebében, a többi pénz sorsa egyelőre ismeretlen. Gazdag nyugdíjasnak adta ki magát, fedőneve az illegalitásban "Jimmy" volt. Állítólag amikor tavaly tél végén fülest kapott, hogy hamarosan kopog a vevő az ellopott kukoricáért, azért húzott volna még egyet. Az újabb hiteleljárás azonban már nem fért bele a várható lebukásig hátralévő időbe, előtte egy héttel dobbantott.

A többiek itthon gyorsan lebuktak - roppant kíváncsi vagyok, mivel védekeznek majd. Lesz-e új ötletük a tárgyaláson, vagy marad a "nem tudtam, utasításra tettem" sablonja és rászárad a balhé "Jimmyre"? Remélem, hogy nem így lesz.

Az ügy irdatlan számai mögött ugyanis nem csak malagai emberünk és az ő sok ezer tonna ellopott kukoricája van. Ebben a felfoghatatlan történetben állami és banki ellenőrzések, kötelező vizsgálatok, könyvelések és átutalások, raktári nyilvántartások, szállítási okmányok és értékesítési szerződések, köztisztviselők, ügyintézők, könyvelők, bankárok vannak. Valamint egyáltalán nem utolsósorban olyan gépkezelők is, akik még saját szerény, ám becsületes fizetésükhöz mérten is csekély pénzért hajlandóak voltak "lábujjhegyen" az árut kamionokra rakni, a helyére kerülő szalmabálákat egymásra halmozni, majd álcázásul vékonyan befedni kukoricával.

Engem ezek az utóbbi emberek, az ő hallgatásuk aggaszt igazán. Ők aligha kaptak akár csak egyhétnyi Malagára valót a csalásban való részvételért. Mégis megcsinálták, és mégis hallgattak róla - pedig ha valakik, hát ők aztán tényleg sejthették, hogy itt csak idő kérdése, mikor borul ki a bili. Akkor vajon miért hallgatott mindenki?

Türelmetlenül várom a bírósági tárgyalást. Sok minden kiderül ott, nemcsak az elkukoricázott milliárdokról, de az ország valós állapotáról is.