Nemrég ortodox feminista vitapartneremmel polemizáltam késhegyre menően az ÉS hasábjain. Reménytelen kísérletet tettem arra, hogy meggyőzzem: a kényszer- és gyermekprostitúció természetesen szerintem is drákói módon üldözendő-büntetendő, viszont ezzel nem mosható össze a jogilag önkéntes szexipar felnőttek általi űzése, működtetése.

Ugyanilyen szélmalomharc részemről, amikor balliberális ismerőseimet győzködöm: a nácikról és diktatúrájukról ugyanaz a véleményünk, de a véleményszabadság náciszimpatizáns honfitársainkat is megilleti. Ezért a Hess-emlékmenet betiltására nincs (nem volt) legitim szabadelvű jogfilozófiai érv. Néznek rám, mint az elmeháborodottra. Körülbelül úgy, mint a "nemzeti oldal" hívei, amikor a "haza- és vallásgyalázó" filmek, szexuális önkifejező demonstrációk törvényi létjogosultságát fejtegetem nekik. Mintha egy bigott iszlámhívőnek érvelnék a Mohamed-karikatúrák publikációjának legalitása mellett.

Ezek a csoportok mindenben különböznek, csak egyben nem: nem értik, hogy nem lehet a tekintélyelv, a "normális többség" jegyében egy csoportot demonstrációs jogától megfosztani. Akkor sem, ha undorítóak, kegyeletsértőek, irritálóak. Nem érti a Népszava szerkesztője, Dési János sem. Azt írja "fejezzük ki látványosan, hogy egyben legalább egyetértünk: ez nem a fasiszták országa".

Hát nem értünk egyet. Legalábbis így nem. Ha úgy fogalmazna: "ez nem csak a fasiszták országa", azzal egyetértenék. Ugyanis hazánk a fasiszták országa is. Országa minden állampolgárnak, világnézettől függetlenül. Totalitárius mellékíze van az ilyen szóhasználatnak. Hogy ez nem az Azok, Amazok, Tudjukkik országa, hanem a Miénk. Csak a Miénk. A normálisoké, a rendes derék embereké.

Pont a fasiszták, a nácik (és a kommunisták, a vallási fundamentalisták) beszélnek így: ez nem a bibsik, buzik, istentelenek, osztályidegenek, nemzetellenesek országa, hanem az igaz magyaroké, az igazhitűeké, a munkásosztályé és a vele szövetséges parasztságé. Én Szálasi Ferenctől vagy Rákosi Mátyástól sem vitatom el a magyarságát és a honpolgárságát. Övék is ez az ország. Tőlük (és híveiktől) nem lehet ezt elvitatni. Akkor sem, ha ők tagadták ezt meg másoktól a legkegyetlenebbül. De hát nem az lenne a lényeg, hogy mi nem vagyunk olyanok, mint ők? Igen, ez nemcsak Károlyi, Jászi, Tildy, Nagy Ferenc és Nagy Imre országa. Hanem Tisza István, Horthy, Imrédy, Farkas Mihály és Kádár János országa is. Pufajkásoké és '56-osoké, nyilasoké és antifasisztáké egyaránt.

Rengeteg tiltáspárti hivatkozik a '47-es békeszerződésre hamisan. Mit is tartalmaz az pontosan? "4. cikk. Magyarország, amely a fegyverszüneti egyezmény értelmében intézkedett magyar területen minden fasiszta jellegű politikai, avagy katonai színezetű szervezetnek, valamint minden olyan szervezetnek feloszlatása iránt, amely az Egyesült Nemzetekkel szemben ellenséges propagandát, ideértve a revizionista propagandát fejt ki, a jövőben nem engedi meg olyan effajta szervezeteknek fennállását és működését, amelyeknek célja az, hogy megfossza a népet demokratikus jogaitól." (II. rész, Politikai rendelkezések, I. cím. Forrás: Országos Törvénytár, 1947. július 25-i szám [1948. évi XVIII. tv.]) Az ideiglenes kormány (és jogutóda) feloszlatta a Sztójay- és Szálasi-adminisztráció "poszthorthysta" politikai-katonai apparátusát (és a mögötte álló pártokat).

Teljes joggal cselekedte ezt, hisz e kabinetek illegitim módon szerezték meg és gyakorolták a hatalmat. Vagyis megfosztották a népet és egyes kisebbségeket a jogaiktól. A jövőre vonatkozóan pedig úgy rendelkezik a szöveg, hogy azon fasiszta szervezetek üldözhetők, amelyek "célja az, hogy megfossza a népet demokratikus jogaitól." Hogyan lehet egy népet ettől megfosztani? Nyilván úgy, ha elveszik az élethez való, szavazati, gyülekezési, önkifejezési, mozgási, utazási, tulajdonbirtoklási stb. jogait. Ilyet pedig csak terrorizmus, államcsíny, fegyveres erőszak, jogtalan nyomásgyakorlás révén lehet. Az ilyen, erre törekvő szervezetek üldözését nemcsak a békeokmány, de a hatályos magyar jog is elrendeli. Helyesen. Ugyancsak büntetendő a határok erőszakos és/vagy egyoldalú megváltoztatására irányuló, a nemzetközi jogba ütköző tevékenység. Illetve az erre való nyílt felbujtás.

De e szerint sem büntethető, ha békés, legálisan bejegyzett fasiszták/nácik vértelenül kifejezik egy véres diktatúra emblematikus figurája iránti rokonszenvüket. Ha ez jogba ütközne, akkor mások joggal követelhetnék: legyenek feloszlathatók a véreskezű, a népet jogaitól megfosztó, időközönként, pl. 1957-ben durva ENSZ-ellenes propagandát folytató Kádárra emlékező demonstrációk és szervezetek is. Az nem megy, hogy öreg ávósok nosztalgiázhatnak, ifjúnácik meg nem.

A Lex Hess logikusan szüli a Lex Kádárt. Szigorúan büntetni kell, ha valaki olyan illegitim eszközökkel akar hatalomra jutni, mint Hitler, Hess, Szálasi, Rákosi vagy Kádár. Azt viszont nem, ha valaki nyilvánosan azt az álláspontot képviseli, hogy az összes tankönyv hazudik, a fölsorolt diktátorok nemes történelmi alakok voltak. (Ilyen álláspontot képvisel pl. a bal felől agyonsztárolt Moldova György, vagy a Népszabadság számos levelezője. Tiltsuk be őket is?) Az erőszakos határrevízió tilos, a békés határrevízió követelése nem. Előítéletekért, gyűlölködésért, azok nyílt felvállalásáért magánemberként senki nem szankcionálható. Erőszakért (vagy arra történő felbujtásért, annak előkészületéért) igen.

Egyes balliberális véleményvezérek még sokkal keményebb rendszabályokat követelnek. Párt- és mozgalombetiltást, a gyülekezési és véleményszabadság drasztikus korlátozását. A passzív, verbális rasszizmus esetén is. A tekintélyuralmi rezsimekre jellemző "morális rendőrállamra" vágynak, mely a szegény, védtelen polgárt megoltalmazza a gonosz, deviáns eszméktől. Ezzel nincsenek egyedül. Kis hazánkban, ha valakinek nem tetszik valami, úgy reagál: "tilcsák be!", büntessék. A marihuánaszívást és a rapzenét, a kereszténységet (vagy más vallásokat) szatirikusan ábrázoló műveket, a melegfelvonulást, a pornót, Spiró Györgyöt, a holokauszttagadást, a Gulag-tagadást, a szektákat/kisegyházakat, vagy ellenkezőleg: az őket bíráló könyveket, honlapokat, a pucér nőket, a bunyót és a káromkodást. Mindent, ami sérti a magyarságot, az egyházat, a jó erkölcsöt, a jó ízlést, a demokráciát, a nőket, a kisebbségeket, a nézők lelkivilágát. Lila fejjel ordítanak százezrek százféle okból ízlés- és erkölcsrendőrért.

A legkülönbözőbb csoportok cenzúrafetisizmusa egy tőről fakad. A balliberális "fasisztabűnözési tézis" a rendpárti kapudrog-elmélet rokona. A füvezés egyenes út a heroinhoz, a zsidózás pedig a haláltáborhoz. Csakhogy nem. Ahogy van ártalmatlan drogos, úgy van békés fasiszta is, bizarr és morbid színfoltja a demokráciának.

A rendőrnek, a törvénynek akkor van dolga, ha egy cselekedet, beszéd törvényileg definiálható, látható kárt okoz másoknak. Ilyen az erőszak (vagy az erőszakra történő nyílt felbujtás, uszítás), fenyegetés, kényszerítés, zsarolás, csalás stb. A fasiszta "ideológiai diverzióval" eszméink erejével kell harcolni, szavakra szavakkal (vagy megvető hallgatással) illik felelni, nem gumibottal, bilinccsel, cenzúrarendelettel. Akik ezt nem értik, a paternalista zsarnokság autoriter intézményrendszerét építik.

Melyet egyszer talán pont a fasiszták használnak majd. S mivel tőlünk vették át, még erkölcsi alapunk sem lesz tiltakozni ellene. Horthy és Teleki is úgy vélték: joggal üldözik az 1921. évi III. törvénycikkel a kommunistákat. Hiszen a kommunisták (akárcsak a nácik) erőszakkal ragadták meg a hatalmat. A jelenlegi "náciüldözők" az ő logikájukat követik. Pedig ugyanekkor, a 20-as évek demokratikus Németországa és Csehszlovákiája engedélyezte a Kommunista Pártot. Holott ott is volt szélsőbalos diktatúrakísérlet, bajor és szlovák tanácsköztársaság is. De ők még tudták: a diktatúra (és a diktatúrára törő gyakorlati szervezkedés) üldözendő és üldözhető, a diktatúra eszmei hívei nem. A második világháború után a nyugati világ kommunistái mögött egy nukleáris szuperhatalom állt.

De a brit, a francia, az olasz, az amerikai kormány mégse küldte illegalitásba a Szovjetunió barátait. Úgy vélem, bölcsen. Ma is hasonló önmérséklet kéne. Végezetül egy pragmatikus érv: a nyomozó hatóság még azon bűnök felderítésével is alaposan túl van terhelve, amelyeknek üldözendőségét illetően konszenzus van. Biztos, hogy jó dolog még olyasmivel is terhelni őket, aminek a büntetendőségét nemhogy közmegegyezés, de még elsöprő többség sem támogatja?

A szerző publicista