Pár hónapja egyikük azért indított kampányt, mert a hetven éven felüliek nehezen jutottak hosszú távú kölcsönhöz. Társai azért tették felelőssé a bankokat, hogy mindenkinek felelőtlenül adtak kölcsönt. Mások azt mondták, hogy a bankok ülnek a pénzen - vagyis (megint) nem hiteleznek. Aztán jött a túl magas kamat és törlesztőrészlet, meg a túl nagy profit. Koronaként az egészre, hogy a mostani extraprofitból (ami nincs) a bankok fizessék ki a bajba jutott hitelesek adósságát.

A politikának, ha már magát nem teheti, valakit tényleg felelőssé kell tennie a válságért. Kisebbségeket úgy hatvan éve normális politikusnak nem illik csoportosan megbélyegeznie - erre mostanában nálunk a szélsőségesek szakosodnak. Maradnak a bankok meg a bankvezérek. Ezzel viszont az a baj, hogy épp a válság mutatta meg: a magyar gazdaság egyik legegészségesebb ágazata a pénzügyi rendszer - minden negatívumával együtt, és persze a többihez képest.

Mindez természetesen nem vigasztaló azon családoknak, akiket - az elmaradások miatt - a kilakoltatás réme fenyeget. De biztató azoknak, akik - ha valamivel nehezebben is, mint korábban -, de rendesen fizetik a részleteket, illetve megtakarított pénzüket tartják valamelyik banknál.

Az ugyanis, hogy a magyar bankrendszer stabil, három dolgot jelent: 1. Ha bankba tettem a pénzem, bízhatok abban, hogy az meg is lesz. (Persze akkor, ha tudom, mit csináltam, és valóban a bankba tettem, nem pedig egy, a múltban 50 százalékos profitot elérő, ám mostanában 30 százalékos mínuszt produkáló befektetési alapba.) 2. Ha rendesen fizetem a részleteket, akkor biztos lehetek abban, hogy nem kéri vissza a bank idő előtt a pénzt. (Mert ha a hitelt - mondjuk a bank csődje miatt - hirtelen egészben visszakérik, akkor nagy bajban leszek.) 3. Ha nem fizetek rendesen, akkor a bank igenis kéri a pénzét (mert ha nem tenné, akkor nem tudná fizetni a betétesek kamatát, vagy tönkremenne).

Az eredmény, hogy hazai pénzintézet nem ment csődbe, hogy a bedőlt hitelek túl nagy száma miatt egyet se kellett (eddig) megsegíteni, hogy a bankok képesek voltak átvészelni az elmúlt nyolc-tíz hónapos finanszírozási űrt. Utóbbit néhol némi segítséggel. Ám ez - uniós szinten - egyáltalán nem mondható kirívónak. A hazai hitelintézeti szektor gyorsan reagált a válságra: visszafogta a marketing-költségeket, a beruházásokat, létszámot csökkentett, racionalizált, szigorította a hitelezését - és folyamatosan tartalékot képezett.

Eközben jelentősen csökkent a nyereség. Néhány banknál - ahol az üzletpolitika merészebb, a hitelezés pedig túl bátor volt, és így bedőlő kölcsönöket produkált - gyakorlatilag el is tűnt. Kiderült, hogy a bankok ma egyáltalán nem egyformák - van, amelyik jobban gazdálkodott, és van, amelyik többet tévedett. Van, amelyik képes a nehéz helyzetbe került, de nem reménytelen hiteladósoknak reális egérutat kínálni, és van, amelyik nem. Ahogyan van a bankfiókban jobb, segítőkész, tájékozott ügyintéző, és akad rosszabb, vaskalapos is.

Ma azt mondani, hogy a bankok úgy általában ilyenek vagy olyanok, ezt vagy azt teszik, ugyanolyan buta általánosítás, mint azt közölni, hogy egy adott népcsoport okosabb, butább, piszkosabb vagy tisztább. És ugyanolyan veszélyes is.