Szili Katalin vitaindító dolgozatában amellett érvelt, hogy a magántulajdonnak éppúgy meg van a helye egy korszerű, fenntartható gazdaságban, mint a szövetkezeti, önkormányzati, állami tulajdonformáknak, s ezek nem feltétlenül csereberélhetők. Bauer Tamás ezt tévedésnek minősítve kihirdette a magántulajdon felsőbbrendűségét, s ellenpéldának hozta a közösségi tulajdon esetében gyakorta előforduló pazarlást és korrupciót. A Havas Péter (Szanyi és a baloldal,) és Bauer Péter (Rossz helyen és rossz időben) által ostorozott dolgozatom ekkor született. Az volt a lényege, hogy mindenre lehet hozni példát és ellenpéldát, továbbá projekteket ne hasonlítsunk vállalatokhoz, s felhívtam a figyelmet arra, hogy a világ GDP-jének kb. felét közösségi tulajdonban lévő cégek, intézmények adják, valószínűleg nem azért, mert a világ óriási tévedésben lenne a tulajdonformákat illetően.

Havas legfontosabb állítása, hogy "nem a magántulajdon fölénye mint mennyiségi kérdés az érdekes, hanem az, hogy a modern piacgazdaság számára mi a racionálisabb. És az erre adott válasz az, ami a magántulajdon primátusát biztosítja." Ez a nézet valóban gyakorlati bizonyságra lelt a mostani válságig. A múlt évben viszont nagy hirtelen 15 000 000 000 000 (tizenötezermilliárd) dollárnyi közpénzt kellett a magánszféra működési zavarainak elhárítására költeni! Ez a Föld minden egyes lakójára vetítve kb. 2200 dollárt tesz ki. Eddig!

A magyar liberálisok által oly gyakran hangoztatott tisztán piaci megoldások fényében elképesztően sok pazarló történet fűződik a nevükhöz. Elég legyen csak arra emlékeztetnem, hogy a szinte közmegegyezéses nevetség tárgyává vált autópálya-építéseket a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormány idején szabad demokrata miniszterek felügyelték, hogy a világ legdrágábbnak ígérkező metróépítését ne is említsem.

Bauer Péter is a korrupciós veszélyt emeli ki a közpénzekből futtatott projektek, vállalatok esetében. Részben igaza van. De arról nem tesz említést, hogy korrupció, lopás, sikkasztás magántulajdonú cégeknél is ugyanilyen gyakori, csak ezeket csendben intézik el, minthogy magáncégek nem szívesen teregetik a szennyest, ami viszont közcégeknél egyenesen kötelező! Esetleg nézzük meg, hogy a nagy áruházláncok hány ezer vezetőjüket, dolgozójukat rúgták már ki csalárdságokért. S a bankok bizony roppant diszkréten küldözgetik el "pöttyössé" vált alkalmazottaikat.

Az egyik legnagyobb hazai gázszolgáltatónál éppen kb. 200 millió dollárnyi vagyon hollétén folyik a per. A tulajdonos nem érti, hová tűnt a pénze? Lehet az APEH-nál is érdeklődni, milyen pofátlan magáncégek tömkelege bújócskázik pár száz milliárd forinttal. A cégbíróságon pedig ilyen cégnevekkel találkozhatnak: Bajvan Kft., Sokasara Kft., Konyec Kft., ezek mind cégeltüntetéssel foglalkoznak - a "felsőbbrendű" magántulajdon nevében. Szerte a világon egyre ritkább, hogy maga a tulajdonos gazdálkodik a saját pénzével, sokkal inkább megbízott alkalmazottak teszik ezt, akik viszont bizony másként tekintenek a rájuk bízott pénzre, mint akár magán-, akár a közösségi tulajdonosok.

Bauer Péter nekem szegezi a kérdést: "tud-e Szanyi sikeres, profitorientált állami vállalatot említeni Magyarországon, a rendszerváltás óta?" Ez ám a demagóg kérdés! Az állami cégek ugyanis az esetek döntő hányadában nem profitorientáltak, sőt a legtöbbször azért vannak, mert az adott szolgáltatást piaci alapon nem is lehetne gazdaságosan működtetni. Ilyenek az autópályákat, a közutakat fenntartó cégek, a közlekedési vállalatok, a kulturális intézmények stb.

Az állami tulajdonú paksi erőmű viszont pl. olyan nyereséges, hogy csak na! A Szerencsejáték Zrt. sincs "csődközelben". Az MVM is ontja a profitot. De még az MFB sem veszteséges. Igaz, ezen cégek sikerességét az állam a szabályozáson keresztül is jócskán tudja befolyásolni. De ugyanezt megteszi az összes magánerőművel is, azaz garantálja a profitjukat. Ráadásul magáncégek igen gyakran buknak is. Szóval túl tarka ez a kép ahhoz, hogy tulajdoni felsőbbrendűségekről beszéljünk.

Bauer Péter azonban bántóan továbbmegy az inszinuáció útján: "Szanyi hisz az állami bankok kiválóságában." Hisz a fene! Mindössze megemlítettem, hogy a válság okán a világ legnagyobb bankjainak többségét részben vagy egészben államosították, s a földkerekség legnagyobb és legstabilabbnak tekinthető bankja szintén állami kézben van. Ez nem hit, hanem tények kérdése.

Ám a liberális doktriner érvelés (Bauer Péter) gyöngyszeme mégis csak ez: "Bauer Tamás nem szorul arra, hogy megvédjem, az ő szakmai tekintélye nem vitatható." Nos, eszembe se jutott Bauer Tamás tekintélyét vitatni. Jóllehet az igazság egyedüli letéteményesének se vélem. Az állításaival vitatkoztam.

A szerző országgyűlési képviselő (MSZP), 2004-2006 között a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium politikai
államtitkára