Levélturmix

"Nem tudom, hogy a pesti nép már ekkor Manci hídnak nevezte-e a pontonhidat. Azt sem tudom, hogy volt-e rajta gyalogosforgalom" - írja az ostrom előtti, németek építette pontonhídról (a pesti part és a Margit-sziget között) Stoll Béla budapesti levelező (Manci híd, augusztus 11.). Gyalogosforgalom volt rajta. Ezt onnan tudom, mert én is átmentem rajta gyalog. No, nem önszántamból. 105 hasonló korú gyerektársammal és néhány felnőtt gondozónkkal (köztük édesanyámmal) nyilas pártszolgálatos pribékek hajtottak át rajta 1944. december 24-én a Munkácsy Mihály utcai Vöröskereszt-gyerekotthonból a Pálffy téri (ma Bem tér) Radetzky (később Bem) laktanyába, hogy ott géppuskázzanak le minket. Gyalogosforgalom tehát volt rajta, viszont civil forgalom nem volt. Katonai őrség állt mindkét hídfőjénél, és csak katonai nyílt paranccsal engedtek föl rá. Minket is nagyon hosszan várakoztattak nyilas kísérőinkkel együtt, mire hosszas telefonálgatás után ráengedtek a hídra. A civil forgalom hiányából következik, hogy a pesti nép valószínűleg sehogy sem nevezte azt a pontonhidat, amelyet nem használhatott.

Válas György

Budapest

Sok "vidámságra" ad okot az UD Zrt. ügye. Hogyan gondolhatták, hogy ha valakik valóban titkosszolgálatot működtetnek, azt meg tudják fogni? Valamikori szakmabeliek alakították a magáncéget, tehát ők ismerik az állam működését. Különben is már többször bebizonyosodott, hogy magánkézben minden cég jobban működik. Csak amatőrök gondolhatták, hogy találnak fogást az UD-n. Lehet mutogatni a rendőrségre, az ügyészségre, hogy nem kellő alapossággal végzik a dolgukat, és az sem biztos, hogy akarattal lazáznak az ügyön. Ők is biztosan tudják, hogy egy ilyen cég nem hagy maga mögött bizonyítékokat, felesleges minden igyekezet a lebuktatásukra.

Juhász László

Gödöllő

Érintetlen természet, buja növényzet, gazdag állatvilág - így ecseteli a Tisza-tó szépségeit Doros Judit (Aktív nyugalom és száguldó vízi motorosok, augusztus 15.). De van a tájnak egy szépséghibája, amely elriaszthatja az odakészülőket: egy jól szervezett tolvajbanda is működik ott - lopnak mindent, ami mozdítható. A rendőrség sorozatban gyártja a nyomozást megszüntető határozatait: a tettes ismeretlen. Pedig nem lenne ördöngösség, ha néhány helymeghatározó jeladóval felszerelt biciklit, pecabotot, hátizsákot kihelyeznének csalinak. Ezeket néhány percre őrizetlenül hagyva biztos lenne a "kapás"! Így el lehetne jutni nemcsak a tolvajokhoz, de az orgazdákhoz is. Furcsállom, hogy amíg a természetvédők áldoznak arra, hogy a vándormadarakat felszereljék jeladóval (nyomon követve vándorlási útvonalukat), addig a rendőrségnek nem telik ilyesmire.

Reményfy László

Eger

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.