Ezt megelőzően volt magas rangú tábornokokból álló testület készített terjedelmes jelentést A nemzetbiztonság és a klímaváltozás veszélye címmel. Ez év elején az Obama elnök által frissen kinevezett nemzeti hírszerzési igazgató, Dennis Blair éves jelentésében szintén az egyik legfontosabb nemzetbiztonsági problémaként jelölte meg a klímaváltozást. Az USA egyesített vezérkara által 2008-ban kiadott átfogó jelentés (Joint Operating Environment, 2008) is külön kitér a klímaváltozás biztonságpolitikai vonatkozásaira.

Személyesen is mellbevágó volt látni tavasszal egy tanácskozás során az amerikai Nemzeti Hírszerzési Igazgatóság vezető illetékesét - a légierő nyugalmazott tábornokát -, amint kackiás magabiztosságát beszámolója végén egyszer csak félretéve, karjait széttárva közölte: az a legnagyobb bajunk, hogy végső soron fogalmunk sincsen, hogyan fognak az emberek reagálni a klímaváltozás elkerülhetetlen hatásaira.

Az amerikai titkosszolgálati és védelmi elit a legpesszimistább forgatókönyvekkel is komolyan számol, még ha hivatalos kiadványaikban egyelőre az ENSZ Nemzetközi Klímaváltozási Paneljének (IPCC) óvatosabb becsléseire is támaszkodnak. 2003-ban pl. az ún. szcenárióanalízis egyik prominens alakja, Peter Schwartz és társai készítettek a Pentagon megrendelésére jelentést, melyben egy ugrásszerűen bekövetkező klímakatasztrófa lehetséges nemzetbiztonsági és biztonságpolitikai következményeit próbálták előrevetíteni.

Ebben az óceáni áramlatoknak az elkövetkező évtizedben lezajló - egyes szakértők által komoly veszélynek tekintett - radikális lelassulásával számolva az észak-amerikai és az európai kontinens zuhanásszerű lehűlését és "kiszáradását" modellezték, többek között a Rajna és a Duna fogyatkozó vízkincse körül forgó regionális konfliktusokat, a mezőgazdasági termelés visszaesése következtében kialakuló éhínségeket vizionálva. Egy-két évtizeden belül! Mások ugyan elvetik az óceáni áramlások időben közeli lelassulásának - és a hirtelen lehűlésnek - a lehetőségét, de feltételezik, hogy a globális átlaghőmérséklet emelkedése már 2050-re elérheti az átlag 4 Celsius-fokot.

Ennek következtében az USA és Európa nagy része - beleértve természetesen a Kárpát-medencét is - lakhatatlan pusztasággá változik, a Himalája gleccserei teljesen eltűnnek, százmilliós néptömeget fosztva meg az ivóvízkészletétől, mely megindul majd élhetőbb vidékeket keresni. És akkor nem beszéltünk még az óceánok és tengerek vizének emelkedése által kiváltott népvándorlásról, vagy az észak felé meginduló afrikai néptömegekről. James Lovelock, a Gaia-elmélet kidolgozója szerint mindennek következtében az emberiség létszáma az évszázad végére egymilliárd körülire csökkenne. A viszonylag távoli időpont ne nyugtasson meg senkit: már rajta vagyunk az odáig vezető úton.

Persze a szakértők többsége nem osztja ezt a pesszimista nézetet, de tény, hogy a konzervatívnak tekintett ENSZ-testület, az IPCC legfrissebb jelentése és a közelmúltban nyilvánosságra hozott koppenhágai jelentés is elismeri: a mérsékeltebb értékelések is vészjósló következményeket vetítenek előre: aszályt, éhínségeket, globális járványokat, az extrém időjárási események szaporodását és intenzitását, migrációs hullámok elindulását stb., nem beszélve arról, hogy az egyes jelentések rendre alábecsülik a klímaváltozás dinamizmusát, geo- és biofizikai következményeit. Az óceánok hőmérséklete például 50 százalékkal gyorsabban melegszik, mint ahogyan azt az előző IPCC-jelentés előrevetítette.

A tendenciák "félremérése" nagyrészt abból fakad, hogy a szakemberek képtelenek pontosan számolni az önerősítő, viszszacsatoló folyamatok hatásaival, illetve azzal, hogy mi történik az úgynevezett "tipping point"-ok, a csúcspontok elérése után, amikor megkezdődik a rendszerek feltartóztathatatlan szétzuhanása. Ilyen következmény lehet az óceáni áramlások előbb már említett radikális lelassulása, amit közvetve szintén a felmelegedés vált ki, a víz sótartalmának és egyéb tényezőknek a megváltoztatásával. Egy ponton túl ezek a hatások nem fokozatosan változtatgatják a rendszert, hanem felszámolják.

Hasonló jelenséggel kell számolnunk a Szibéria nagy részét borító fagyott tőzeges talaj, a permafroszt olvadása nyomán. Az olvadás következtében óriási mennyiségű - a szén-dioxidnál sokkal erősebb üvegházhatás-képző erővel bíró - metán kerül a légkörbe, ami tovább erősíti a felmelegedést, amely fokozza a permafroszt olvadását... és így tovább. A sarkvidéki jég olvadásának kiszámíthatatlan intenzitása és következményei ugyanebbe a kategóriába sorolhatók.

A New Scientist által megszólaltatott brit klímaszakértő, Peter Cox a források és területek globális újraelosztásának szükségességéről, a nemzeti határok radikális meghaladásáról beszél! S amerikai védelmi és titkosszolgálati körökben is komolyan fontolgatnak hasonló nézeteket. Az emberiségnek ugyanis komolyan kell számolnia azzal, hogy a nem túl távoli jövőben az emberi lakhatásra alkalmas területek zsugorodni kezdenek. Az ennek következtében kirobbanó konfliktusokat vagy megelőzzük, vagy szembe kell néznünk azok beláthatatlan következményeivel. A fentebb hivatkozott amerikai jelentések a nukleáris fegyverek szétterjedésének fölgyorsulásával és a politikai szélsőségek feltartóztathatatlan erősödésével számolnak. (Az USA már most komoly határőrizeti technológiai újítások bevezetésén fáradozik, számítva a Latin-Amerikából és a Karib-térségből meginduló menekülthullámra.)

A klímaváltozás nemzetbiztonsági és biztonságpolitikai elemzése persze még nagyon korai szakaszában tart, ami nem meglepő, hiszen különösen komplex, bizonytalan rendszerdinamikáról van szó. Kiindulási pontként azonban érdemes elfogadni a Pentagonnak dolgozó Peter Schwartz és intézete által javasolt szempontrendszert, az úgynevezett rendszersebezhetőségi (system vulnerability) megközelítést.

Ez arra összpontosít, hogy melyek azok a már egyébként is túlterhelt társadalmi és politikai rendszerek, amelyek a klímaváltozás súlya alatt legelőször omlanak össze, s ez az összeomlás a dominóelv szerint milyen irányba hat tovább, milyen (további) országokat, régiókat temet maga alá. Tekintettel arra, hogy a mai globális világban szinte minden apró geopolitikai rezdülésnek nagyságrendekkel nagyobb társadalmi-gazdasági hatása van, mint korábban, az ilyen elemzések bizonytalansága is óriási.

Mit lehet tenni? A klímarendszerben lévő tehetetlenség akkora, hogy felelős lépések - például az üvegházhatást erősítő gázok radikális csökkentése - sem hoznak még hosszú évtizedekig érezhető változást.

Mégsem várhatunk ölbe tett kézzel.

A legfontosabb teendő a társadalmak és politikai rendszerek adaptációs képességének radikális erősítése. A klímabiztonság "rejtett, aszimmetrikus veszélyeinek azonosításához, értelmezéséhez és megfigyeléséhez szükséges eszközök szükségessége bármely kormányzat, intézmény, tudományág vagy szakértői közösség információgyűjtési és elemzési képességeit meghaladja. Egy olyan kollaboratív tudás-ökoszisztémára van szükség, mely képes jobb hatásfokkal előre jelezni az aszimmetrikus veszélyeket és a felbukkanó kockázatokat" - ez áll az USA Energiaügyi Minisztériuma, s Hírszerzési és Elhárítási Hivatala rendezésében az elmúlt évben tartott konferencia zárójelentésében.

A nemzetközi együttműködés és az egyes országok adaptációs és védelmi rendszereinek, nemzetbiztonsági koncepciójának átalakítása, rugalmasabb reagálóképesség kialakítása várható, ám kiszámíthatatlan veszélyekkel szemben, mindennél fontosabb. Annak kell lennie nálunk is. A veszélyek tudatosításával együtt.

A szerző politikai elemző