Jó lett volna figyelni, mikor kezdtek az emberek a zöldségpult előtt ezekezni. Korábban csak kedélyesen demszkyztek: ha nem jött a busz, ha reccsent a kátyúban a féltengely, ha háromcentis túllógásért kerékbilincs került az autóra, omlott a vakolat. Ezek világos jelzések voltak ugyan, hogy a fővárosban akadnak ilyen-olyan bajok, de hogy alapvetően van elrontva valami, arról hosszú időn át csak egy szűk kör beszélt - láthatóan a falnak. A politikai konszenzussal felépített rossz rendszer így két évtizeden át háborítatlanul működött. Budapesten pedig létrejött a legpazarlóbb, legszűklátókörűbb önkormányzati struktúra, amely huszonnégy egymásnak feszülő érdek mentén verte szét a város igazgatását, teremtett visszafordíthatatlan helyzetet a fejlesztésben, és szivatytyúzta ki követhetetlen mód a közpénzt a közös zsebekből.

Hogy észrevette volna-e mindezt a köz, ha nem robbannak ki idővel a fillérre lefordítható botrányok is? Talán csak egy generáció távolából: a káoszos közlekedésfejlesztés, az ésszerűtlen építésigazgatás, a kiskereskedelem tönkretétele vagy az oktatási struktúra logikátlanságai testközelből kevésbé szembetűnőek, mint ha már a lehangoló végeredményt szemléli az ember. De aztán eljöttek azok az ügyek, amelyeket már mindenki pontosan értett. Egy magáncég üdvére dobálom a százasokat a parkolóautomatába? Haszon nélkül adják el a kerület házait? Nyolcszámjegyű összegeket visznek haza tisztviselők azért, hogy aztán bizalmas információként kezeljék a köz ügyeit? Közpénzből fizetett emberek egymást vesztegetik meg, hogy mindenkinek több jusson, ha lebilincselik az autómat?

Hirtelen világossá vált, hogy mit művelnek "ezek". És habár meglehet, a közérthető balhék éppen azért váltak közkinccsé, mert egyik vagy másik politikai erő úgy látta, a révükön fel- vagy visszakapaszkodhat a hatalomba, lehetetlen nem észrevenni, hogy a megpöckölt hógolyó a kánikula ellenére lavinává dagadt, és bárki van is az útjában, aligha tud talpon maradni. Ha egy főpolgármester-helyettes saját szóvivőt dugdos egy közfeladatot ellátó vállalat státuszán, a közvélemény egész pártjáról fogja rögzíteni, hogy korrupt. Ha egy párt szorgosan betölti a neki jutó it- és fb-helyeket, akkor is résztvevőnek minősül, ha embere soha nincs ott az üléseken, vagy ha jegyzőkönyveket lobogtatva bizonygatja, ő már régen megmondta. S ha néhány képviselő korábbi szövetségeseivel szembefordulva próbál megkerülhetetlen erővé avanzsálni, azzal hatalmat talán szerezhet, de népszerűségről ne is álmodozzon.

E romlás legnagyobb kártéteménye mégis az, hogy a pártpolitika egyre nyálkásabb rétege alatt nem alakult ki semmi, ami a lejáratódott erők helyébe léphetne. A civil mozgalmakat elfojtották a borítékolható kudarcok, s ha született is maradandó, az a szétszabdaltság miatt sosem vált összvárosi üggyé. Amiből az is következik, hogy hamarosan megint ugyanarról a palettáról lehet majd választani. A várható eredmény egyelőre legfeljebb azzal kecsegtet, hogy a szitkok címzettjei cserélődnek a krumplisládák előtt.