Azt teszi, amit egy stratégia és stratégák nélküli párt tehet csak, a másik oldallal vitatkozik, rossz versenyző módjára, aki nem saját erejét teszi próbára, nem arra ügyel, hogy a legtöbbet hozza ki magából, hanem arra, hogy a másik versenyző mit művel éppen. Ha veszít, nem gyakorol tisztánlátó önkritikát. Ugyanúgy viszolygok a politikától, mint az állampolgárok zöme, akik megválasztott képviselőikben csalódtak. Miért írok mégis? Baloldali vagyok, éveken át az MSZP-re és az SZDSZ-re szavaztam, az idei EU-választásnál először nem. Baloldali vagyok, akinek nincsen pártja Magyarországon ma, és úgy érzi, hogy a bizalommal, amivel az említett két pártra szavazott, csúfosan visszaéltek. Pártok különböző funkcionáriusai élik belterjes hivatalnokéletüket, felelősségvállalás nélkül, egyre gyérülő tudással a világról, a környezetükről, láttukra az a borzongás fog el, mint a régi rendszer világoskék inges, vörös nyakkendős, kockafejű pártbizottsági alkalmazottai láttán, akik, az akkori terminológia szerint "elszakadtak a néptől".

Bertrand Russell írja, hogy a kormányok legfontosabb feladatai: a biztonság megteremtése, az igazságosság kialakítása, a közös értékek megőrzése. Miféle biztonságról beszélhetünk egy olyan országban, ahol a polgárok atrocitásoknak vannak kitéve, ahol újnáci sejtek gyakorlatozhatnak, ahol rasszisták bántalmazhatnak és gyilkolhatnak nekik nem tetszőket? Miféle biztonságról beszélünk ott, ahol a rendőrséget elbizonytalanították, a tapasztalt rendőröket nyugdíjba engedték idő előtt, a rendőrségen belül rasszista csoportosulás jöhetett legálisan létre? Miféle biztonságról beszélünk ott, ahol a szomszédainkkal való vitákban nem konstruktív kompromisszumokra törekszünk? Ki érzi biztonságban ma Magyarországon magát? Szavazzunk!

Az idén az ország olyan részeibe utaztam, ahol a mélyszegénység nem süllyedhet mélyebbre már. Jártam az Ormánságban, ahol lepusztult házak előtt ücsörögnek a kenyéren és krumplin vegetáló emberek. A falvak nagy részében semmi, még vegyesbolt sem működik, mert nem élne meg. Jártam Ózd és Salgótarján környékén, ahonnan több tízezer bányász, nehézipari munkás "tűnt el" utolérhetetlenül a semmibe. Mikor járt szocialista politikus ezeken a vidékeken, mikor nézett a reménytelenségtől elszürkült, megrokkant, alkoholistává váló emberek szemébe? Gondolt-e rájuk valaki, az átgondolatlan, elsietett, brutális privatizációk közben? Eszébe jutottak-e politikusoknak ezek a falvak, családok, ezek a tömegek, emberek, amikor az állami egészségügyet szétzilálták, és folyamatosan vonnak meg alapvető szociális juttatásokat? Szemet szúr-e valakiknek, hogy ebben a helyzetben üdvrivalgással közlik határokon túl létrehozott, magyar kormány támogatta munkahelyek létesülését, akkor, amikor munkahely nélkül vegetálnak százezrek itthon, ilyen-olyan kormányok hibái, bűnei miatt? Nem szabad a mostani gazdasági válságra hivatkozni húsz év mulasztásai, nemtörődömsége, embertelensége miatt.

Kedves Lendvai Ildikó, mint eddigi szavazójuk, megkérdezem: biztonságos ez az ország? Igazságos ez a rendszer? Hozzáférhetők, létezők még közös értékeink? Ha igennel válaszol, tudja-e, mit beszél? Ha nemmel, mit gondol, miért jutottunk idáig? Nem, a Fidesztől nem kérdezem meg, őket kérdezzék saját szavazóik.

Frumen Eszter

Budapest