Félek, hogy a másik oldalon is megjelennek majd hasonló szervezetek. Nem kell ehhez jósnak lenni. Világszerte így mennek a dolgok. Az egyik oldal szélsőséges szerveződéseit törvényszerűen követi a másik oldalé. Nagyon természetes - bár rendkívül káros -, ha így reagálnak egymásra a szélsőségek. Németországban - ahol az első világháborút követően a spartakisták előbb kezdtek működni, mint a Hitler vezette NSDAP - időről időre az utcákon randalírozva egymásnak esik a szélsőjobb és a szélsőbal, bár kétségtelen, hogy nem egyenruhában püfölik egymást. Szétválasztásuk a rend őreinek egyre nehezebb.

Nálunk eddig csak önmagukat jobboldaliként meghatározó személyek és csoportok nyilvánították ki szimpátiájukat félkatonai csoportok iránt. Még az elítélő jobboldali nyilatkozatok is legfeljebb néhány pofon és szétzavarás kilátásba helyezéséig jutottak el Horthy példájára hivatkozva. A fővárosi ellenzék vezére viszont a címben szereplő szópárral búcsúzott el közönségétől. A vállaltan és elkötelezetten jobboldali hírcsatorna pedig a gárda feloszlatása ellen tiltakozó "spontán" gyülekezéssel szembeni jogszerű és szakszerű rendőri intézkedéseket támadta, azt a látszatot keltették, hogy a "hősökkel szemben" súlyosan törvénytelen erőszakot alkalmazott a rendőrség.

Elképesztő jogászi véleményeket idéztek, teljesen téves eljárásjogi értelmezéssel vezették félre nézőiket. (A polgári perjog a határidők számításánál veszi figyelembe a kézbesítést, tehát az írásba foglalást mint előfeltételt. A gárdaügyben azonban ilyen határidőről szó sem volt, hiszen nem határidőhöz kötötten került sor feloszlatására.)

Vajon nincs összefüggés egy jobboldali kerületi polgármester törvényszegésre buzdító, turulvédő megnyilvánulása és a jogerős feloszlató ítélet semmibevétele között? Szerintem van. Mindkét esetben jogerős bírósági ítéletekkel szemben buzdítanak törvénytelen ellenállásra, bontogatva a jogállam alapjait, miként korábban a Kossuth téri kordont.

A Magyar Gárda feloszlatása ellen rendezett illegális demonstráció

Mindazoknak, akik óvatoskodó véleményekkel próbálják a szélsőség veszedelmét bagatellizálni, tanulmányozásra ajánlom a weimari időszak történéseit, továbbá a magyar parlament 1935-39. évi jegyzőkönyveit. Ma abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy egyfelől tudjuk, mi történt 1939 után, másfelől talán még nem tartunk ott, ahol akkor.

Nem gondolom, hogy az egyik oldal szélsőségeseinek megfékezésére a másik oldal szélsőségeseinek csatasorba állása a megoldás. Sajnos vannak, akik szerint a jobbszél elleni hatásos fellépést ez jelentené. Kifejezetten óvnám attól hazánkat, hogy továbbhaladjunk ezen az úton.

A jelenlegi parlamenti ellenzék felelőssége jóval nagyobb a szélsőjobb felbátorodásában, de a kormányoldal sem hiheti azt, hogy nincs ez ügyben tennivalója. Olyan társadalmi probléma kezeléséről van ugyanis szó, amit kormányzati helyzetből lehet és kell megoldani. Nem egyszerű. A világban gazdasági válság dúl, ami ráadásul minket egy permanens válsághelyzetben ért el. Ez jelentősen megnövelte a szegénységet, a létbizonytalanságot. Ilyenkor könnyű a felelősöket "megtalálni". A létező jelenségek általánosításával, a többségtől elütő megjelenésű és viselkedésű csoportok megnevezésével fel lehet fűteni az elszegényedő, egyre elkeseredettebb rétegek indulatait.

És ettől már csak egy kis lépés eljutni az ellenük történő szervezett, "civil" fellépés igenléséig. Társadalmi igénnyé formálható a szélsőséges indulatok által táplált gyűlölet is. Leginkább azon az alapon, hogy "Magyarország a magyaroké!" Az igazi probléma nem az, hogy egy szélsőséges jelszavakkal politizáló párt viszonylag magas támogatottságot ért el egy választáson, amelyen a választásra jogosultak 36 százaléka vett részt. Sokkal inkább az a baj, hogy sem a bal, sem a jobb oldalon nem a kiváltó okokkal, hanem szinte kizárólag a jelenséggel, a felszínnel foglalkoznak.

A napokban országunk egyik igen szegény vidékén jártam. Ahol szorgalmas emberek próbálnak nagyon nehéz körülmények között megélni valahogy. Érzékelhető volt, hogy sokakban egyre erősebb indulatokat ébreszt helyzetük kilátástalansága.

Hazaindulva várakoznom kellett az országúton a félpályás tiltakozó útelzárás miatt. A 4-5 autóval felálló tiltakozók tábláin nem az állt, hogy "élhetőbb életet" vagy valami hasonló, hanem ez: "Magyarország a magyaroké!"

Lehet a szélsőségre szélsőséggel válaszolni, lehet a jelenséget komoly társadalmi kérdéssé emelni, és lehet a kiváltó ok, a társadalmi problémák kezelésével küzdeni a felszínen megjelenő jelenségek ellen, nem bagatellizálva persze az ezekben rejlő közvetlen veszedelmeket sem. Azt azonban senki sem hiheti, hogy a gárda betiltása megoldja azokat a társadalmi problémákat, amelyek a megalakulását lehetővé tették, és a Jobbik sikerét megalapozták.

A szerző ügyvéd

Gárdaparádé