Nyári sláger
Az effajta események többnyire azokhoz szólnak, akik amúgy sem engednének a parttalan gyűlöletnek. Igaz, ellene se nagyon tudnak tenni semmit. Talán csak jelzik: most ők a csendes (pardon: hangos) többség. Akkor következtek be igazán szörnyű dolgok, amikor a jó emberek tehetetlenül álltak a Rossz előtt, mondja a bölcsesség. Csakhogy a jóság természete szerint ilyen: elképzelni sem tudja, hogy egy kisfiút puffantsanak le a háza előtt, hogy valaki álmában lőjön le egy másik embert, s mivel elképzelni sem tudja, tehetetlenül vergődik a tények fogságában. A jóság bízik, s így még inkább tehetetlen marad.
Talán, ha a Magyar Szigeten rendeznének hasonló monstre koncertet, de hát azt senki sem gondolhatja komolyan, hogy a saját barlangjában győzi le az oroszlánt. Előttem van a vasárnapi Napló jelenete, amelyben a fehér nadrágos újságírót a lehető legtermészetesebb gyűlölettel önti le kávéval egy középkorú asszony. Véletlen volt, mondta és belemosolygott a kamerába. Ahogy a tojászápor, a válogatott szidalmazás, a kritikátlan elvek diktálta szólamok is.
Vajon hogyan lehetne elmagyarázni ott, hogy a másság: érték? De hát nem ennek jegyében toltuk félre az előző rendszert? Hogy saját másságunknak érvényt szerezzünk? Igazuk van azoknak, akik diktatúrát kiáltanak ma Magyarországon, csak épp azt felejtik el, hogy az nem kívül, hanem belül húzza fel a maga szögesdrótjait. Hiába mutogat kormányra, rendőrségre, ellenőrökre, mert ő maga rendezkedett be így. Éppen az viszi tovább a gyűlölt örökséget, akinek még mindig egyetlen eszme, egyetlen és megkérdőjelezhetetlen szempont diktátuma szervezi az életét, és minden más megközelítés, ellenvélemény létjogosultságát megkérdőjelezi.
Akkor mi baja volt a kommunizmussal? Hogy nem ő állt az egyenlőbbek élén? Tudjuk jól, a szabadság és a szeretet a mindig fáradságos kétellyel kezdődik. Pech, hogy kimondva mindez úgy hangzik, mint egy nyári sláger.
Tényleg, tehetünk valamit a rasszizmus ellen? A felháborodáson, a szál virágon kívül? Vannak hatásos eszközeink? De hát még a nyelv is őrzi a belénk ivódott ellenérzést. Cigányút, mondjuk, ha a falat a nyelőcső helyett máshova kerül, és gyors fulladást ígér. Cigánymunka, mondják még ma is sok helyen, ha valaki hányaveti módon végzi a dolgát. A nyelv, akár a test, pontosan őrzi bűneinket. Szívesen megkérdezném a harmincas éveket átélt polgárokat, ők vajon elmentek volna-e egy hasonló koncertre az első zsidótörvények után? Vagy inkább otthon, a négy fal között hallgattak a lelkiismeret szavára?
Én viszont már megtettem az első lépést. Hangosan énekelek a fürdőszobámban.
