Ugyanő a minap, immár egy erőszakellenes, de szeparatista szervezet vezetőjeként azzal keltett feltűnést, hogy az El País című napilapnak adott interjújában az ETA-t olyannak festette le, amelynek "se esze, se bátorsága ahhoz, hogy az idők változását megértse".

Bő negyven éve ugyanezt a kellemetlen igazságot mondta ki Semprun Alain Resnais klasszikus filmjében, "A háborúnak vége van"-ban, amely a Franco-rendszer megdöntésére általános sztrájkot szervező kommunisták erőfeszítéseinek a hiábavalóságát festette föl. Akkortájt az emigrációban élő kommunista vezetők nem értették még, hogy Spanyolország öles léptekkel modernizálódik, "nyugatosodik", s a munkástömegek inkább az újsütetű jómódból, semmint az erőszakos rendszerváltozás kísérletéből kérnek részt.

Az ETA-t ugyanaz a tehetetlenségi nyomaték viszi előre, vagy inkább rángatja hátra, mint annak idején a Spanyol KP-t. A párhuzam ezen a ponton természetesen véget is ér, hiszen egy dolog általános sztrájkot szervezni, s megint egy - de ugyanolyan hiábavaló - robbantásokkal, terrorral megtörni egy rendszer morálját.

Az ETA, vagy annak maradéka hovatovább teljes anakronizmussá válik. Körülbelül ugyanazt az utat járja be, mint az Ír Köztársasági Hadsereg, mely addig robbantgatott, amíg végképp ki nem csúszott alóla minden politikai tömegtámogatás. Ma a baszkoknak mindösszesen 1 százaléka támogatja azt az elképzelést, hogy erőszakos eszközökkel önálló, független baszk állam hozható létre három spanyol, ráadásul plusz egy francia tartományból.

Anakronizmusnak azonban legfőképpen az számít, hogy a múlt héten az alapítása 5o. évfordulóját gyilkosságokkal "ünneplő" ETA nem a baszk autonómia minden formáját szeparatizmusnak minősítő, minden baszk önállósági törekvést eltipró, a baszk nyelv használatát betiltó Franco-rendszer idején kezdett el kegyetlenkedni, hanem a spanyol demokrácia hajnalán - ma meg az ország szocialista kormányát tekinti első számú célpontjának. (Mely történetesen kiegyezni óhajtott vele, ámde csak azzal a feltétellel, hogy előbb fegyverletétel, aztán tárgyalások.

Ebbe az ETA nem ment bele.) Holott az NSZK-hoz hasonlóan szövetségi berendezkedésű Spanyolországban Baszkföld éppolyan autonómiát élvez, mint Katalónia vagy Galícia vagy Andalúzia: saját parlamentje, kormánya van, a baszk nyelvhasználat pedig teljesen legális és bevett. (Csak az anekdota kedvéért: a baszkföldi Pamplonában, amely inkább spanyol, mint baszk város, a híres bikafuttatáskor baszk nyelven is eléneklik a futtatás védőszentjéhez írott himnuszt.)

Népének pedig a szélsőségekhez való vonzódása szinte nem is mérhető. Illetve, ha van mérce, akkor az árulkodó: a legutóbbi választásokon Zapatero miniszterelnök szocialistái nyerték a regionális választásokat, kibuktatván a hatalomból a baszk nacionalistákat, kik egyébként addig sem vállaltak semmilyen közösséget az ETA-val.

Az ETA-t immár nyugodtan minősíthetjük a "hazai sütetű" európai terrorizmus utolsó mohikánjának. Tanulhatna az IRA-tól, amely letette a fegyvert, noha nincs brit alkotmány, amelyik Észak-Írországot a brit korona örökös tartományának minősítené. A spanyol alkotmány viszont kimondja az ország állami egységét, nincs és nem is lesz olyan kormány, amellyel a baszkok elszakadásáról lehetne tárgyalni.