Akkor leszünk közelebb hozzá, ha egyszer lesz átfogó, mindenre kiterjedő női esélyegyenlőségi stratégiánk konkrét feladatokkal, határidőkkel, felelősökkel és nem teljesülés esetére felelősségre vonással.

Stratégia persze most is készül, nagyon szeretünk ilyeneket gyártani. Úgy érezzük tőle, hogy tettünk valamit, és elhitetjük magunkkal, hogy fogunk is tenni, hiszen előírtuk. Nem kétséges: a minisztériumi jogászok majd beletesznek abba a stratégiába sok jó ötletet. De ugye a stratégiát is jogszabály tartalmazza, amit meg kell szavaztatni, előtte át kell vinni sok (társadalmi, közigazgatási) egyeztetésen. Itt is lecsípnek belőle egy kicsit, meg amott is különféle érdekek szerint. Félő, hogy a végén semmitmondó, általánosságokra lebutított szöveg marad belőle, esetleges mi valósul meg belőle, következmény nincs. A jelszó tehát: konkrétumok, határidők, felelősök, komoly számonkérés.

Javulna a helyzet akkor is, ha a nemek közötti egyenlőség szempontja (gender-szenzitivitás) megjelenne már az állami (majd a többi) költségvetésben is, ha figyelembe vennék a nők és a férfiak sajátosságait, életkörülményeit, és ezekhez igazítanák a különféle előirányzatokat. Ezt nevezik szép magyar kifejezéssel gender budgetingnek (amit sajnos tényleg nem lehet találóan lefordítani).

Forrásokat kell elkülöníteni a nemek szerinti differenciáláshoz, az egyenjogúság előmozdításához a politikai, társadalmi feladatok minden szintjén (ez lenne a gender mainstreaming). Elő kellene írni, hogy a költségvetés és az uniós pénzek meghatározott hányadát muszáj legyen erre költeni. Igen, a válság közepén is, sőt akkor még inkább. Ez az alapfeltétele minden további lépésnek.

Nézzük a munkaerőpiacot: az lenne a cél, hogy minél magasabb legyen a foglalkoztatottak aránya a hölgyek körében, érje el az áhított 60 százalékos szintet. Ehhez például akkor juthatunk közelebb, ha nemcsak az állami (érintettségű) szervezeteknek, gazdasági társaságoknak lesz kötelező esélyegyenlőségi terveket készíteni, hanem minden jogi személynek és jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó és nem gazdálkodó szervezetnek, mégpedig nemcsak 50 alkalmazott felett, hanem minden esetben, ha nő dolgozik a cégnél.

Lehessen számon kérni minden szervezeten a releváns adatok gyűjtését, rendszerezését, elemzését és az azoknak megfelelő cselekvést. Többek között a bérezést és a képzéseket, kivált azokat, melyek hozzájárulhatnak a hölgyek betöréséhez a felső vezetésbe. Jogszabályban is elő lehetne írni a felső vezetésben lévő nők számának arányosítását a szervezetnél dolgozó hölgyek számához. A politikai intézményeknél sem kellene annyira félni a máshol jól működő kvótarendszertől.

A munkába állás (visszaállás) feltételeit javítaná, ha központi és nem önkormányzati költségvetésből fedeznék az óvodai és bölcsődei ellátás költségeit, növelnék a férőhelyek számát, és pályázatokat írnának ki munkahelyi gyermekmegőrzők létesítésére.

A nemek közötti esélyegyenlőség szempontjait jobban érvényesítő cégek adózási, vagy egyéb kedvezményekben részesülhetnének, mint pl. a fogyatékkal élőket foglalkoztató munkahelyek. Ehhez persze sok mindent mérhetővé kell tenni pontrendszerrel, vagy bármilyen más objektív eszközzel, egységes, az összehasonlíthatóságot biztosító módszertannal. A társadalom elöregedésével egyre nagyobb jelentősége van a hölgyek a férfiakénál jóval hosszabb várható élettartamának és ebből következő nagyobb létszámának. Ezért is olyan lényeges, hogy a nők minél tovább a munkaerőpiacon maradjanak. Ezt többek között az élethosszig tartó képzés, tanulás biztosításával és egyéb kedvezményekkel lehet elősegíteni.

A nemi alapú erőszak, amelyen minden olyan cselekmény értendő, melyet nők ellen követnek el nemi hovatartozásuk miatt, szintén az egyenjogúság hiányára vezethetők vissza. Az elkövető férfiakban tudatosítani kell hibás szocializációjukat, és amennyire lehet, korrigálni is. Valószínűleg szükség lenne a Btk. és a szabálysértési törvény szigorítására és új tényállások létrehozására is.

Maguk az elkövetők is bevonhatók az "átnevelésbe": külföldön már bizonyítottak az agressziókezelő és viselkedéskontrolláló tréningek, Magyarországon is be lehetne vetni ezeket kötelező jelleggel, vagy büntetésenyhítésért. Sőt a tréninget sikeresen elvégzők büntetésenyhítésért "nevelnének át" más elkövetőket.

A propaganda is elengedhetetlen: utcai és egyéb figyelemfelhívással, népszerűsítő rendezvények (felvonulás, futóverseny) szervezésével, ismeretterjesztéssel, logók, kitűzők, stb. terjesztésével kell az ügyet erősíteni a nyilvánosságban. Hollandiában vizsgálatok igazolták, hogy nem szabad spórolni a médián sem: társadalmi célú hirdetésekkel, tematikus tévé- és rádióműsorokkal elérhetők azok is, akik más úton nem. Ezeknek a műsoroknak tényszerűeknek, emberközelinek kell lenniük, és nem sokkolónak, felháborítónak, mivel azokról kiderült, hogy csak az első alkalommal hatásosak, és az emberek inkább menekülnek tőlük.

Alighanem az lenne a legjobb, ha egyetlen jogszabályban, átlátható módon rendszereznénk az élet összes területére vonatkozó antidiszkriminációs szabályokat (miután az egyenlő bánásmódról szóló törvényünk sajnos kevéssé hatékony), úgy, hogy az érintetteknek ne kelljen jogi egyetemet végezni annak megállapításához, hogy történt-e velük hátrányos megkülönböztetés, ha igen, milyen és mit tehetnek ellene. Elvégre a jogszabályok vannak értünk, és nem mi értük.

A gyerekek, fiatalok számára tanulmányi versenyeket, karriernapokat, "lánynapokat" szervezhetünk tanácsadással, tájékoztatással, szórakoztató programokkal, melyeken keresztül felmutathatjuk a perspektívákat. Mentorprogramokat indíthatnának a tehetséges lányok számára.

Nyilvános (többek között elektronikus) "szégyenfalon" szerepelhetnének a diszkrimináló cégek, szervezetek, személyek. Divatcégek ezt a témát is pólókon, kiegészítőkön reklámozhatnák, mint mondjuk a környezetvédelmet.

Végül az előrejutás feltétele, hogy ne csak a szakemberek legyenek tisztában a diszkrimináció létével, mibenlétével és leküzdésének lehetőségével, hanem a "halandó" nők is. Mert hiába kezdjük el felülről megváltani a világot - azoknak a kezdeményezésnek van igazán erejük, amelyek egy öntudatos, felvilágosult nőtársadalomból érkeznek. Ehhez kell minél több támogatás és információ.

A szerző jogász