Amiatt sem volt érdemes húsz évet várni, hogy a palesztinok, mint "opciót" fönntartsák maguknak a fegyveres ellenállás jogát, és hogy megint megerősítsék: nem mondanak le Jeruzsálemről, mint a majdani önálló palesztin állam fővárosáról, de még a mai Izrael földjéről elűzött vagy elmenekült palesztinok hazatérésének jogáról sem. Ezek álmok és illúziók. De facto ma Jeruzsálem Izrael fővárosa, jellege döntően zsidó, és nagyon naivnak kell lenni ahhoz, hogy valaki úgy képzelje: ez az állapot pár évtizeden belül megváltoztatható. Még naivabbnak, ha arról álmodik, hogy a zsidó állam "visszafogad" pár millió palesztint.

Persze ebben a húsz évben, mint most is, egyfolytában ment a kötélhúzás a palesztin frakciók között, de nem "építő jelleggel", hanem a pénzt és befolyást jelentő pozíciókért. Az eredetileg háromnaposra tervezett, de ki tudja, meddig húzódó mostani kongresszus bő kétezer küldötte azonban már messze nem azonos a húsz évvel ezelőtti gyülekezettel. Akkor még a Fatah az egész palesztin népet képviselte, ma legföljebb a felét. A Hamasz nem hogy nem volt, illetve nincs jelen a kongresszuson, hanem kicsinyes bosszúból nem is engedte ki az általa ellenőrzött Gázából a Fatah kongresszusára igyekvő küldötteket. Ilyenformán akármi határoztassék is el Betlehemben, az legfeljebb fél Palesztinára érvényes, közelebbről a Jordán folyó nyugati partvidékére.

Egyelőre semmi kilátás arra, hogy a Fatah és a Hamasz rendezze a viszonyát. Hiába a szaúdi uralkodó dörgedelme, hogy "ti ketten pár hónap alatt többet ártottatok a palesztin ügynek, mint Izrael évek alatt", a szervezetek halálos ellenségek. Mindkettő vigyáz, hogy ami a jelszavakat, az elutasító formulákat illeti, nehogy alulmaradjon, mert esetleg még valaki azt gondolná, hogy kevésbé utálja az izraelieket, mint a másik.

Tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy mit mond vagy mit nem mond a betlehemi kongresszus. Ha hinni lehet az izraeli védelmi miniszternek, az Egyesült Államok kormánya "napokon belül" előáll egy átfogó béketervvel, amely a majdani palesztin állam határaira, Jeruzsálem státusára és a menekültproblémára nézve állást foglal majd. Sőt, vázolja azt is, hogy milyen feltételek mellett kössön békét Izrael azzal a két szomszédjával (Libanon és Szíria), amellyel még nincs formális békeállapotban. Az irányelveket tehát Washingtonban szabják meg.

Addig is azonban: semmi se állja útját annak, hogy Abbasz elnök legalább fél Palesztinában átlátható, működőképes intézményeket hozzon létre, és egészséges szolgáltatásokat működtessen. Ahhoz még a pénz is megvan. Körülbelül abban az arányban, ahogyan az izraeliek felszámolják úttorlaszaikat, vér kerül a palesztin gazdaság elnyomott szervezetébe, vállalkozások százai indulnak be, egyszóval élet támad a romlás mezsgyéjén.