Az ellenzék majd azt kéri számon a kormányon, hogy nincs "nemzeti" földbirtok-politikája. Ami viszont van, az a klientúra érdekeit szolgálja (most konkrétan éppen húsz évre szóló kedvezményes földbérlettel, meg a bevezetni szánt új rendszerű támogatással), s még a legnagyobb veszélynek tartott külföldi földtulajdonlás ellen sem tesznek semmit. A másik oldalnak ellenben ott a kézenfekvő védekezés: a hazai és az uniós szabályok így diktálnak és kész.

A színfalak mögött, "szakmai berkekben" zajlanak persze másféle polémiák is arról, mit is kellene tenni a jelentőségéből, lehetőségeiből, piacaiból évről évre veszítő magyar agráriummal. Ezek az elemzések általában nem jutnak túlságosan optimista végkövetkeztetésre. Azért például, mert a minden rendszerváltás utáni kormány által kedvezményezett, az uniós támogatási és a modern piaci követelményeknek egyaránt megfelelő, erős középbirtokosi réteg kialakulása puszta vágyálom maradt.

A kilencvenes évek elején, a kárpótlás után az akkori hivatalos prognózis úgy szólt, hogy a semmiből lett kétmilliós földtulajdonosi tömeg a meginduló adásvételek során majd "kitermeli" az erős középgazdaságokat, a kicsik pedig az intenzív, sok kézimunkát igénylő kertészkedésre rendezkednek be, s újra felderenghet a már többször vágyott "Kert-Magyarország" álomképe. Nem így lett: míg a kis mértékben azért kétségtelenül beindult tulajdonosi birtokkoncentráció ellenére ma a hazai agrártermelő magánszemélyek (az összes terület 49 százalékán) átlagosan kilenc hektárt művelnek, a bejegyzett gazdálkodó szervezetek ennek átlagosan a huszonötszörösét.

Utóbbiak adják a magyar agrártermelés nyolcvan-kilencven százalékát úgy, hogy saját földet az érvényes törvény szerint nem is vásárolhatnak. A művelés alapja tehát egy egészségtelenül apró részletekből álló, ám az uniós árak duplájába kerülő bérleti rendszer, amelyben - hogy legyen némi poén is e fura történetben - a bérbeadók legalább harmadának fogalma sincs arról, pontosan mit is ad másnak használatba, lévén birtoka máig osztatlan közös tulajdon. És akkor még ott az állam is a maga bő félmillió hektár szántójával, dupla annyi erdejével, ezer nádasával, rétjével legelőjével.

Na, itt tessék tisztességes birtokpolitikát csinálni! Megvédeni ezt a zömmel kiméretlen, több millió részletből álló földtömeget a 2011-től nálunk is vásárlási joghoz jutó külföldi befektetőktől. Akik közül sokan már most is itt vannak, mert bár zsebszerződést hivatalosan még nem találtak, a legóvatosabb szakkamarai becslés szerint Nyugat-Dunántúlon félmillió hektár már osztrák, holland és német kézben van. Abban persze igaza lesz a mindenkori ellenzéknek, hogy ez a helyzet, ha másra nem is, a jó ismerősök kistafírozására mindenképpen alkalmas.

Csak az éppen aktuális hatalom önmérsékletétől függ, mit és hogyan emel ki - a hosszú távú bérletekkel, azok kedvezményeivel, földvásárlási támogatásokkal és egyebekkel - a számára kedves ügyfélkör javára. Legalábbis 2011-ig. Mert akkor olyan új kanál kezdi majd kevergetni ezt a zavaros levest, amelyet nem választási szlogenek és politikai ciklusok mozgatnak. A neve: pénz. Jó sok, javarészt külföldi pénz.