Ez a küzdelem attól a pillanattól fogva tart, hogy a korábbi kormányfő az MVM-től való villámmenesztés után, vigaszágon próbálta pozícióba helyezni az állítólag jó vezetői tulajdonságokkal és legalább olyan jó kapcsolatokkal bíró Kocsist. Attól fogva a sajtó hétről hétre kísérhette a meccs állását - a táborok lobbierejének függvényében hol a Hagyó-jelölt BKV-vezérhelyettes, hol Kocsis látszott befutónak. Csakhogy a mérkőzés azóta is változatlan hevességgel zajlik, sőt jelenleg már a pankráció szabályai szerint.

Vegyük úgy, hogy a Budapesti Közlekedési Vállalat a leggyengébb láncszem - állandóan dotációért kunyerál, miközben láthatóan kitűnő pénzkifizető helyként működik. Aligha most vált ilyenné, de mostantól fogva ez a laikus számára is nyilvánvaló. Közben pedig a városi közlekedés ezer sebből vérzik, a vállalat nem csupán a szokásos út- és vágányfelújítások kárvallottja, nemcsak saját kizsigerelt dolgozói, járművei miatt él át válságos napokat, hanem azért is, mert a lakosság haragja pontosan azokra zúdul, akik utasközelben vannak. A sofőröknek, ellenőröknek kell szembenézniük a hírektől megvadult polgárokkal.

Az újsághasábokat megtöltő BKV-történetek zöme azon keretek között született, amelyek a több mint tíz éven át vezérigazgató Aba Botond idejében fogalmazódtak meg - a (sajnos) megszokott fogások azonban (hirtelenjében) leleplező újdonságokká válnak a küzdelem hevében. Ez még nem volna baj. Jobb későn, mint soha megtudni, hogy mennyi könnyelműség, rosszul értelmezett nagyvonalúság tesz lehetővé féktelen pazarlást olyan közhasznú, állami, önkormányzati pénzből élő vállalkozásnál, amely örök idő óta minden hibáját a forráshiányra, a szegénységre fogja. Kocsis elődjének, Antal Attilának fölállásához még kellett egy szemfüles újságíró, aki kiszúrt egy gyanús ügyletet, meg néhány, akár szokásosnak is nevezhető tanácsadói szerződést, de Kocsis István pástra lépése óta a csörtéhez nincs már szükség szemfülességre, csak telefonra, e-mailre, faxra. Közben nincs az a paraméterkönyv, járatszámváltozás, amely ne az utazóközönség hátán csattanna, amit netalántán meg lehetne magyarázni, az is megmagyarázhatatlanná válik ilyen körülmények között. A könyörtelen küzdelem közepette a felek erre ügyet sem vetnek, mint ahogy arra sem veszi senki a fáradságot, hogy föllebbentse a fátylat a végkielégítések és tanácsadói szerződések végtelen soráról, a közműcégek politikai kinevezettekből álló és érdemi munkát alig-alig végző felügyelőbizottsági tagjainak honoráriumáról. A jó memóriával bírók akár arra is emlékezhetnének, hogy 2002-ben a Fidesz-éra végeztével mekkora nekibuzdulás vezette az új szocialista-szabad demokrata kormányt: ők majd megálljt parancsolnak a "fáradjon a pénztárhoz" jellegű kifizetéseknek.

Ez nem történt meg, sőt, a fáma szerint a garázsmenet új sebességbe kapcsolt néhány társaságot. Kivéve a BKV-t. Ott úgy látszik, egy idő óta rükvercben haladnak a dolgok.