Magam is egy lektorátuson dolgoztam, ahol pezsgett az élet, pályáztunk, könyveket vettünk, nyelvi labort építettünk, konferenciákra jártunk. A hallgatók kötelező nyelvórákra jártak és a diplomáig - nagyon kevés kivétellel - el is sajátították a középfokú nyelvvizsgához elegendő szintet.

Aztán beütött a Bokros-csomag. Több társammal együtt elvesztettem az állásom. Továbbra is egyetemen, főiskolán tanítunk - számlára. Szorgalmi időszakban általában reggel hatkor bepakolom az aznapi könyveket, magnót, szótárakat és elindulok. Szokás szerint egy cégnél kezdek, majd jön egy iskola, a második és a harmadik. Hetente kétszer biztosan vidékre megyek. Januárban és májustól október közepéig nincs munka, de a járulékokat és az adóelőleget akkor is fizetni kell. Az egyetemnek a számlaadó tanár felé semmilyen kötelezettsége nincs. A köztes időben - ha kapok munkát - idegenvezetek, fordítok vagy tolmácsolok. Semmilyen tanároknak járó juttatást nem vehetek igénybe, ösztöndíjat nem pályázhatok meg. Az irigyelt magánórákról csak annyit, hogy aki nem tudja előre kérni a pénzt (én ilyen vagyok), az ne is fogjon hozzá az effajta munkához, mert nem fog semmire jutni.

Az óradíjak vérlázítóan alacsonyak a diplomával nem rendelkező botcsinálta tanárok miatt.
Szóval, ez így senkinek sem jó. Se az átlaggyereknek, se az átlagfizetésből élő szülőknek, sem pedig a jól képzett, utcára tett nyelvtanároknak. Akkor miért működik mégis így? Lehet, hogy a gazdag gyerekek szülei miatt, akik úgyis kiküldik csemetéiket minden nyáron külföldre nyelvet tanulni? Mi lesz akkor a többséggel - a tehetséges, szegényebb gyerekekkel?

Jogos a szülők aggodalma.

Rády Annamária
nyelvtanár