Az MDF nem tűnt el a politika színteréről, s az EU-választás eredményeként egy még erősebb politikai képződmény, a Jobbik is feltűnt a láthatáron, nem beszélve a Lehet Más a Politika mozgalomról. Mindez azt a vélekedést igazolja, hogy a rendszerváltozás után létrejött "jobboldal" lényegesen megosztottabb, mint sokan gondolták, és nem lehet a szavazókat egyetlen pártba betömöríteni (lásd Solymosi Frigyes: Egy a zászló, de hány a tábor, 2004. május 29). Ennek a szándéknak a megvalósítása óriási energiákat von el a politikától, és lehet, hogy több kár származik belőle, mint haszon.

Hogy a korábbi testvérpárt, az MDF elleni összpontosított támadás 2006-ban mennyiben járult hozzá a jobboldal vereségéhez, nem tudni. Mindenesetre nem csak én, a Fideszhez közelálló politikus-közírók (Tölgyesi Péter, Stump István stb.) is hibásnak minősítették ezt programot, csak kár, hogy erre nem a választás előtt hívták fel a figyelmet.

Egy konzervatív értelmiségi, aki meglehetősen sokat ügyködött - eddig sikertelenül - a Fidesz és az MDF közötti normális viszony megteremtése érdekében, szomorúan veszi tudomásul, hogy a két párt közötti pengeváltások az EU-választás után is folytatódtak. Az, hogy az MDF a korábbi támadásokat túlélte - médiatámogatás nélkül -, az bizony - mondjon bárki bármit -, Dávid Ibolya kitartásának, keménységének és politikájának köszönhető, kétségtelenül nagy csalódást okozva a vereségére számító, az elnökasszony megbuktatásán fáradozó politikusoknak. Az újabb ütközeteket újabb MDF-es politikusok kiválása/kizárása követte. A korábbi történéseket ismerve nem lennék meglepve, ha a legközelebbi választás után ők is elfogadnák a nekik járó biztos parlamenti helyet, vagy egyéb gyümölcsöző beosztásban kamatoztatnák "hűségüket". Persze, ha esetleg új pártjuk elnökéről jelentené ki valamelyikük ország-világ előtt, annak valamelyik meglepő döntése után, hogy az elnök mintha "megbomlott" volna, akkor ez a kamatozás nem fog sokáig tartani. Mutassanak egy pártvezért, aki lelkesedik az ilyen megjegyzésekért.

Való igaz, Bokros Lajos jelölése mindenkit - engem is - meglepett. Az eredmény azonban igazolta a döntést. Ellentmondásosnak ítélem, hogy az MSZMP azon korábbi tagjait, akik most mindenben követik a Fidesz politizálását, keblünkre öleljük, fontos tisztségekkel bízzuk meg őket, azokat viszont, akik valamelyik másik új pártban politizálnak, a régi rendszer szekértolóinak, az ország tönkretevőinek, elárulóinak nevezzük, akiknek még a küllemük (!) is szörnyű: bajszuk, kalapjuk sem áll jó. Ha azonban "megtérnek", egyik pillanatról a másikra igazi, jó hazafiakká válnak, és még a kinézetük is kellemes.

Az MDF vezetése ellen - Bokros Lajos befogadása miatt - intézett támadások már azért sem érthetők, mivel valószínűnek látszik, hogy ennek révén a párt számos szavazót nyert el az SZDSZ-től, a keresztény-konzervatív oldal talán legnagyobb ellenfelétől. Miért jelentene az a jobboldalnak bármiféle hátrányt, ha Bokros Lajos után még néhány SZDSZ-hívő is csatlakozik az MDF-hez? Ahogyan a Fidesz politizálását nem tudták megváltoztatni az MSZMP és az MSZP hozzájuk átállt tagjai, alig hihető, hogy néhány liberális erre képes lenne az MDF-ben. Tudomásul kellene már venni az MDF létezését elnökasszonyostul, és hagyni, hogy saját erejükből erősödjenek meg vagy menjenek tönkre.

Az "egy a zászló, egy a tábor" célkitűzés megvalósításának az MDF-nél nagyobb és veszélyesebb akadálya tűnt fel: a Jobbik. Ha ennek az új pártnak az erősödése változatlan ütemben folytatódik, az bizony már a Fidesz szavazatvesztésével is járhat, egyéb következményekről nem szólva. Mindezek fényében számomra alig megfejthető, hogy a jobboldali médiában egészen a legutóbbi időkig szinte egyetlen rossz szó sem esett a Jobbikról. Mégse lenne igaz az a sejtetés, hogy a Jobbikot a baloldal titkos műhelyeiben főzték volna ki? Ebből a külső szemlélő semmiképpen nem azt érzékeli, hogy a Fidesz ellenfélnek tekintené a Jobbikot. Vagy nem vennék észre a rájuk is leselkedő veszélyt? Ha féltik a kétharmados többséget az MDF sikerétől, érthetetlen, miért nem féltik ugyanezt a Jobbiktól?

A Fidesznek tudomásul kell vennie, hogy nemcsak az MSZP, hanem a Jobbik is politikai ellenfelei közé tartozik. Lehetséges, hogy az MSZP számos korábbi támogatója -csalódva a kormányban - a számára szimpatikusnak hangzó szólamok hatására az EU-választáson a Jobbikra adta a voksát, de ezek a választók mindenképpen a kormányváltásra szavaznak. A Jobbik hiányában tehát a Fideszt támogatnák. A jelenlegi kormány népszerűségvesztésében a Jobbiknak érdemleges szerepe nincs, sőt még azt is megkockáztatom, hogy számos MSZP-szavazót éppen a Jobbik létrejötte tartott meg a szocialisták táborában. Ha a Fidesz tartja magát Orbán Viktor tusnádfürdői kijelentéséhez, miszerint a Jobbikkal nem kívánnak koalíciót kötni, és remélhetően - ezt már én teszem hozzá - semmiféle egyéb politikai kapcsolatot, együttműködést sem kíván vele létesíteni, akkor már most el kellene kezdeniük a politikai kampányt ellenük. Ehhez azonban szükség lenne a Fideszhez közel álló média támogatására is. Nem elég a veszélyt közvetlenül a parlamenti választás előtt (vagy esetleg után) észlelni! A Fidesznek, és nem utolsósorban az országnak, semmi érdeke nem fűződik ahhoz, hogy a Jobbik erősödjön, s hogy a legközelebbi országgyűlési választás után mérvadó erőt képviseljen, és érdemleges szerepet játsszon a törvényhozásban, az ország irányításában, rontva hazánk nemzetközi megítélését.

Komolyan kellene vennünk, hogy a Jobbik nem elégszik meg a parlamenti tagsággal, nem elégszik meg azzal, hogy egy másik párt mellett statisztáljon: a Jobbik egyértelműen a hatalom megszerzésére törekszik. Tisztában van azzal, hogy ezt a legközelebbi választáson még nem képes elérni, de bízik a Fidesz elnéző hozzáállásában és abban, hogy népszerű szólamainak állandó hangoztatásával, a társadalmi elégedetlenség meglovagolásával, a népi antiszemitizmus előhívásával és erősítésével erőfeszítéseit előbb-utóbb siker koronázza. Bár ezt a célt nem tartom elérhetőnek, a társadalom provokálásával, a tüntetésekkel, a gárdák vonulásával a Jobbik képes a légkört megmérgezni. Ennek az országnak a legkevésbé erre van most szüksége.

A szerző akadémikus, a Nemzeti Kör tagja