Varró Szilvia Kislétáról: Volt egy álmuk

"Azt hiszem, a bátorságunk abból fakadt, hogy nem volt mit veszítenünk. Lejjebb már nem lehetett, veszélyben volt az életünk, a jövőnk. Erőt kellett mutatnunk, ha élni akartunk" - vallja egy fekete nő az amerikai polgárjogi mozgalomról szóló lenyűgöző, sokórás filmsorozatban (Eyes on The Prize). A hatvanas évek Amerikájára jellemző faji elnyomás, kirekesztés, rendőri erőszak és intézményesült diszkrimináció kereteit maguk a feketék rúgták föl elsősorban a polgári engedetlenség és a jog eszközeit használva.

A szerző újságíró, Magyar Narancs

"Nincs mit veszítenünk. Már a gyerekeinket is ölik" - ezt pedig Csorba Csaba, a Tatárszentgyörgyön lemészárolt Csorba Róbert édesapja, a négyéves Robika nagypapája mondta februárban. Csorba Csaba számára fia és unokája halála egybecsúszott az azt követő tizenkét órával, amikor hiába tukmálták a töltényhüvelyeket és a véres ruhákat a rendőrségre, nem nagyon akaródzott nekik átvenni azokat. Szánalmas nyilatkozatháború kezdődött a tűzoltóság, az orvosok és a rendőrök között, hogy ki hibázott, amikor füstmérgezésnek titulálták az esetet. A mellébeszélésben a rendőrség járt az élen, amikor kapásból a többi szereplőre verte rá a balhét. A várva várt belső rendőrségi vizsgálat végül a felelősök látványos és a polgárokat megnyugtató megbüntetése helyett két laza fegyelmivel zárult. Csak találgathatunk, hogy egyszerű szakmai inkompetencia vagy a cigányok semmibevétele vezetett-e az ordas hibához. Mindenesetre nehezen tudjuk elképzelni, hogy ugyanez megtörténhet, ha nem cigányok az áldozatok.

A tatárszentgyörgyi mészárlásig határozottan úgy tűnt, hogy a bűnüldöző szervek nem veszik túl komolyan a romák elleni támadásokat. Azóta viszont módosítottak a kommunikációjukon. 2008-ban a Molotov-koktélos és egyéb emberölési kísérletek közül több esetben már a nyomozás kezdetén kizárták az etnikai indítékot, és előfordult, hogy az áldozatok előéletén rugóztak (értsd: megérdemelték sorsukat). Ezeket a hibákat Tatárszentgyörgy után többé nem merték elkövetni. Ám a több tucatnyiból csupán két támadás esetén találtak (roma) elkövetőket. Holott ölni akartak Galgagyörkön, Piricsén, Nyíradony-Tamásipusztán és Alsózsolcán is. Habár Bencze József országos rendőrkapitány már márciusban azt nyilatkozta, hogy közel járnak az elkövetőkhöz, sem a tatárszentgyörgyi, sem a nagycsécsi, sem a tiszalöki gyilkosok nincsenek meg. Van helyettük etetés ötven-, nyolcvan meg százfős speciális nyomozócsoportról, milliónyi hívás- és autóellenőrzésről. Közben a nyomozók tévutakra is tévedtek: sokáig egy büntetett előéletű roma férfira gyanakodtak, aki a rendőri logika szerint azért ölt volna Nagycsécsen, hogy kihozza fiát a börtönből... Felfoghatatlan, miért nem képes a rendőrség normálisan kommunikálni, és nagyzolás, önlegitimáció helyett a nyomozás sikerét nem veszélyeztető, ám a lakosságot megnyugtató információkat megosztani a publikummal.

"A keresztapám halála azt bizonyítja, hogy mindegy, mit csinálunk, hogyan próbálunk bizonyítani a többségi társadalom és önmagunk előtt is. Csak az számít, hogy cigánynak születtünk" - mondta a tiszalöki gyilkosság után a Magyar Narancsban Kóka Ágnes. A sikeres fiatal roma értelmiséginek nemcsak hozzátartozója halálát kell feldolgoznia, hanem azt is, hogy diploma ide, beilleszkedés oda, nem a teljesítmény a lényeg, hanem a bőrszín.

"Visszajönnek a gyilkosok, és minket is lelőnek" - suttogta Kislétán hétfőn a nyolcéves Vanda a húgának, a négyéves Dianának. A jobboldal vitatja, hogy rasszista indíték lehet a támadások mögött, mondván, amíg nincs elkövető, nem tudhatjuk, mi lehet a fejében. Vitathatatlan tény azonban, hogy az azonos típusú gyilkosságok és gyilkossági kísérletek sorozatában mindig roma az áldozat. A romák szempontjából pedig szinte mindegy, hogy a hazai szélsőjobb elmebetegei gyilkolnak, vagy valamely titkosszolgálat követi el - a cigányt ugyanúgy nem embernek tekintve - a merényleteket.

A jobboldali narratíva szerint a sorozat a magyar kormány érdekében áll; a szélsőjobboldali értelmezést pedig az egyik érintett település polgármestere világította meg előttem és az egyik nagy amerikai lap tudósítója előtt: a zsidók, hatalmuk megtartása érdekében leölik a cigányokat, hogy a rasszista kártyát meglebegtetve akadályozzák meg a jobboldal győzelmét. De hol vannak a zsidók? - érdeklődött a tengerentúli kolléga. Hát a kormányban, mondta a településvezető.

Akármi is a cigánygyűlölő elkövetők elsődleges szándéka, tény, hogy Magyarországon egy több száz ezer fős népcsoport félelemben tölti a mindennapjait. A tágra nyílt szemmel a kerítéshez simuló kislétai gyerekek ugyanúgy agyontraumatizálódtak, mint a tatárszentgyörgyiek; nagynénjük majd ugyanolyan csicsás koszorúkat kap a politikusoktól, mint Csorba Robika és édesapja, aztán kalap-kabát. Magyarországon az állam nem érzi kötelességének, hogy a tragédia földolgozásához, az élet továbbviteléhez is segítséget nyújtson, mint például Amerikában, ahol az iskolai gyilkosságok után megszállják a településeket a speciális segítők.

Tatárszentgyörgyön hónapokkal a gyilkosság után ruhástul-cipőstül fektették le a gyerekeket, hogy menekülni tudjanak, ha kell. Néhány hónapja egy olaszliszkai konferencián beszélgettem az elkötelezett helyi tanári karral: "Ha a gyerekek felhozták Szögi Lajos halálának körülményeit, eltereltük a szót. Két napig volt egy kis felzúdulás, nyugtalanság, aztán helyreállt a rend, mintha mi sem történt volna" - büszkélkedett az egyik tanár. Az olaszliszkai tanárok, a helyi nem roma közösség, az elkövetők rokonsága, gyerekei ugyanúgy magukra maradtak a szinte feldolgozhatatlan történtekkel, mint a tatárszentgyörgyi Csorba, vagy a tiszalöki Kóka család.

Ha a 13 éves Ketrin egy rózsadombi nem cigány lány lenne, a sarkából kifordult volna már a világ. Ő a harmadik gyerekkorú áldozat, de a média egy része most is csak a saját előítéleteinek megfelelő sztereotípiákat böfögi vissza. Ha Ketrin rózsadombi lány lenne, nem arról szólna a tudósítások fele, hogy a hozzátartozók miként kergették el vagy bántalmazták a riportereket, hiszen a riporterek fel sem jutottak volna a Rózsadombra, ha a gyászoló hozzátartozók nem akarják, és megkérik a rendőröket, hogy tartsák távol a sajtót. Kislétán a rendőrök ehelyett a sajtó munkatársait menekítették ki.

Nem egy és nem is csak jobboldali riportert láttam Kislétán, aki bicskanyitogatóan provokatív és agresszív volt a tragédiától sokkolt családdal. Majd ügyesen megragadták az alkalmat, hogy ismét bemutathassák a cigányok "civilizálatlanságát", "barbárságát". A sajtó egy részének önkontrollhiánya és uszítása ilyen esetekben tűnik fel leginkább, holott az a velünk élő médiavalóság része. Míg a jobboldal időnként nyíltan átveszi a szélsőjobb cigányellenes retorikáját, a balliberális oldal egy része bújtatottan, más része a régóta nem létező tabuk bátor döntögetőinek pózában tetszelegve adja a lovat az előítéletes többség alá. Közös nevező: a cigányság kirekesztése, de legalábbis lekezelése. Épp ahogy a politikában: emlékszünk Horn Gyula szövegére a cigánybűnözőkről, Orbán Viktoréra a parkettafelszedőkről, nemrég pedig Bajnai Gordon szólt be a régi-új szoci beszédmódot elsajátítva halált megvető bátorsággal a romáknak (úgy általában!), hogy szíveskedjenek alkalmazkodni.

A miniszterelnöknek nemcsak a rendőrséget kellene magához kéretnie, tájékozódnia, hanem méltóztathatna meglátogatni az áldozatokat. Két nemzeti park meg három védett madárfaj melletti harcos kiállás után az államfő is beugorhatna a szétlőtt kislányhoz, vagy jelenlétével üzenhetné a kislétai és a magyarországi romáknak: mindent megteszünk, hogy megvédjünk titeket.

Magyarország településein polgárháborús pszichózisban élnek a romák: a faluszéli legszegényebbeket sújtó újabb és újabb véres merényletektől a közösség egésze is csapdában érzi magát: nincs miért küzdeni, nincs menekvés. "De mikor vágunk mi vissza?" - kérdezte az egyik kislétai férfi. Közös felelősségünk lesz, ha hagyjuk, hogy elkezdődjön.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.