Az az interjú lehet a támpontunk, amelyet a tatárszentgyörgyi gyilkosságok után adott Sólyom László a lapunknak. Ebben ezt olvashatjuk: "Ilyen még nem volt Magyarországon, ez olyan gyalázatos bűn, amelynek a súlyát föl kéne fogni. (...) Ha mindenki fölfogta az események súlyát, akkor a megszólalók felelősségérzetében is reménykedhetünk. Akkor talán nem is kellene óva inteni senkit attól, hogy prejudikáljon. (...) még nem tudjuk, mi a valódi ok. (...) végtelenül káros és felelőtlen magatartás nyilatkozni mindaddig, amíg semmit nem tudunk." Azzal kapcsolatban, hogy a nemzetközi sajtó szerint Magyarországon etnikai okokból gyilkolnak, az államfő arra figyelmeztetett: "Minden országnak nemcsak gazdasági, hanem erkölcsi hitele is van. Könnyű elveszteni, rendkívül nehéz visszaszerezni. Itthon pedig a feltételezések háborúja csak növeli a bajt."

Az elnök tehát tisztában van a történtek súlyával, a megszólalás felelősségével - és éppen felelősségérzetből hallgat. Fölfogása szerint: amíg nem tudunk mindent, felelőtlenség mondani bármit.

Csakhogy éppoly felelőtlenség hallgatni arról, amit tudunk, mint beszélni arról, amit nem tudunk. A köztársaság elnöke vélheti úgy, hogy nem mondhat semmit az elkövetőkről. De nem vélheti úgy, hogy nem kell mondania semmit az áldozatoknak. Tudjuk, kik a sorozatgyilkosság áldozatai, tudjuk, hogy azok a százezrek, akik velük egy cipőben járnak, rettegnek, védtelennek érzik magukat és gyermekeiket. Az államfőnek példát kell mutatnia a szolidaritás, az összetartozás kinyilvánításában, és biztosítania kell a potenciális áldozatokat arról, hogy minden lehetséges lépést megtesz és megkövetel a védelmükben.

Az ország hitele sem azon múlik, hogy etnikai alapon gyilkolják-e a romákat a gyilkosok, hanem azon, hogy miként néznek szembe vezetői és intézményei a gyilkosságsorozattal.

A társadalmi integráció, amit Sólyom László februári interjújában Magyarország egyik legfontosabb feladatának nevez, igen jelentős részben az ország intézményei, jogrendje iránti bizalmon múlik. Sólyom Lászlónak oda kell mennie, ahol, és azt kell mondania, amivel ezt a bizalmat a leginkább erősítheti.

Amíg nincs tettes, valóban nem állíthatjuk biztosan, hogy rasszista indítékból ölnek. Azt meg különösen nem, hogy egy ilyen gyilkosságsorozat csak rasszista országban fordulhat elő. Egyrészt néhány mindenre képes ember mindenhol akadhat. Másrészt egy ország nem lehet rasszista. Lehet benne erős a rasszista fertőzés, de akkor is csak az a rasszista, aki rasszista, és csak az a bűnöző, aki bűnöző, és nem a "fajtája". De mindez nem ok arra, hogy az elnök ne vegyen tudomást arról a fékevesztett, agresszív és fölöttébb eredményes rasszista uszításról, amely a magyarországi nyilvánosságot elöntötte, s ne lépjen fel ellene.

Június 7-én kevés kivétellel mindenkit meglepett a cigányfalók pártjának hatalmas térnyerése. Sólyom László viszont az európai államfők találkozója után kijelentette, hogy ez ott senkit sem izgatott, s ezt csak úgy lehetett érteni, hogy őt sem. Aki a magyar cigányság integrációját fontosnak tartja, ilyen jelzéseket nem ad.

Tavaly a meleg büszkeség napján homofób bandák brutálisan rátámadtak elemi politikai jogaikat gyakorló magyar állampolgárokra. Ugyanezek a bandák nyíltan készülnek rá, hogy az idén is ezt tegyék. A veszélyeztetett polgárok képviselői védelmet és találkozót kértek az elnöktől. Az elnök nem fogadta őket. Ebben az esetben vajon milyen tudás hiánya magyarázza az elnök hallgatását és elzárkózását?