Nem igazán lényeges mondatok, de érzékeltetik, hogy e két ország viszonyában különösen nem annyira az őszinteségen, hanem az esetleges diplomáciai hozamon van a hangsúly.

Albright egykori főnöke, Bill Clinton mostani phenjani küldetésének hozama: két hazamenekített újságírónő. Amikor konkrét emberek biztonsága, esetleg élete forog veszélyben, ráadásul egy hírhedt államban, nehéz azon kényeskedni, hogy mit kellett ezért (ha nem is pénzben, de presztízsben és diplomáciai mozgástérben) fizetni. Ugyanez volt a helyzet, amikor két éve Nicolas Sarkozy francia elnök akkori felesége vitte haza Líbiából a bizonyárakoncepciós perben megvádolt bolgár ápolónőket és a palesztin orvost.

Washingtonban nagyjából a következő háttérkép rajzolható fel az exelnök útját követően: A megállapodás a két újságírónőnek adott kegyelemről nem a helyszínen, hanem előzetesen született meg. Kimnek csak megfelelő szintű személyre volt szüksége, akivel együtt fényképezkedhet, és bocsánatkérését formailag elfogadhatja. (Clinton "pardonjáról" ellentmondásosak a hírek. Amerikai részről cáfolják, hogy - ha sor került is ilyesmire - ez előfeltétele lett volna a küldetés sikerének.) Erre a szerepre többen is jelentkeztek, köztük John Kerry, a szenátus külügyi bizottságának elnöke, a 2004-es demokrata elnökjelölt. Hillary Clinton külügyminiszter pedig a férjéhez hasonlóan világszerte népszerű Al Gore volt alelnököt küldte volna - különösen, hogy ő társalapítója annak a tévének, ahol a két riporternő dolgozik. Ám Phenjanból szabályos listát kaptak, hogy kik lennének az elfogadható nevek; Gore nem volt köztük, Bill Clinton igen. Obama elnök pedig - ahogy egy washingtoni bennfentes fogalmaz - csak annyit akart, hogy "jussunk már ki ebből az egészből". Az amerikai exelnököket az egész világ jól ismeri: bármikor bevethető humanitárius jolly jokerek. Azt hinnénk, hogy Obamának szerencséje van: két demokrata elődjére is számíthat. Az önjáró Jimmy Carterrel azonban éppenséggel nincsen, kénytelen is volt elhatárolni magát tőle, amikor az idős politikus tavasszal Hamasz-főnökökkel tárgyalt. Az exelnökök ugyanis egyrészt magánszemélyek, másrészt azért nem teljesen azok. Clinton missziójának pedig külön pikantériája, hogy az Észak-Korea ügyében értelemszerűen aktív (és a phenjani rezsim részéről igencsak utált) külügyminiszter férjéről van szó.

Egyszer volt Phenjanban embervásár. Clinton útjával az a fő gond, hogy a gyakorlat nem tartható fent. Nem járja, hogy a világ kiszámíthatatlan diktátorok szeszélyeihez igazítsa magát. Kim állítólag nem felejtette el, hogy Clinton tizenöt éve részvétét nyilvánította apja, Kim Ir Szen halálakor. Meglehet. De az teljesen bizonytalan, hogy a keddi vizitnek lesz-e legalább középtávú diplomáciai hozama is - például sikerül-e visszaültetni a KNDK-t a hatos tárgyalóasztalhoz. Ellenben lehet, hogy a női bájak iránt a korábbi hírek szerint nem érzéketlen Kim legközelebb Angelina Jolie-t vagy Naomi Campbellt várja túszszabadító vendégnek, és katalógusból nézi majd ki, mi legyen rajtuk.