A legnyomorultabb, húsz éve polgárháborúzó fekete-afrikai országban, Szomáliában született, de a csápjai máris Ausztráliáig érnek.

Újabb szemdörzsölés. Miért éppen odáig? Ausztrália eddig nem tett egyebet, mint hogy befogadott pár ezer szomáliai menekültet, java részük már állampolgár. Természetesen nem olyan körülmények között élnek, mint ennek a gazdag országnak a polgársága, de munkájuk van - ha nem is feltétlenül a képzettségüknek megfelelő - és fedél a fejük fölött. Odahaza egyfolytában az életüket félthetnék, és talán a betevő falatjuk se volna meg.

Az al-Shabaab nem felejtkezik el az "idegenbe szakadt" szomáliakról, kivált nem a fiatal nemzedékről. Mint kitudódott, az ausztrál rendőrség által meghiúsított terrormerénylet gyanúsítottjai közül többen odahaza jártak, "kiképzésen". A kérdés természetesen az, mi hajtotta, hajtja ezeket az embereket a módszereiben hajszálra a tálibokra emlékeztető terrorszervezet karjai közé?

Magyarázat mindig van, többféle is. Az egyiket - európai minták után - tipikusnak mondanám. A fiatalabb ausztrál-szomáliak szegénysorban, "drogozó" közösségekben nőnek fel. Atyáik igyekeznek őket a jámbor moszlim hitoktatók védőszárnyai alá helyezni. Ez azonban visszaüt. E papok közül sokan a gondjaikra bízott fiatalokat a Nyugat-ellenesség és a "szent háború" szellemi vírusával oltják be, s innen már csak egy "ugrás" az al-Kaida vagy az al- Shabaab. E szervezetek - úgy látszik, mindenütt jelenlevő - ügynökei játszi könnyedséggel toboroznak harcosokat arra az egyetlen valamire, amihez értenek: a pusztításra.

Létezik persze olyan magyarázat, hogy a fiatal bevándorlók - Franciaországtól Nagy-Britannián át Ausztráliáig - általában frusztráltak, kirekesztettnek érzik magukat, s ezeket az érzéseket kompenzálják "iszlám önazonosításukkal". Egy további magyarázat: Ausztrália csapatokat küldött az amerikaiak oldalán Irakba és Afganisztánba, ami a hitükért és hazájukért tenni akaró fiatalok agyában könnyen megtelepíti a "bosszú" jogosságát.

Mindent megmagyarázni annyi, mint mindent megbocsátani. Én úgy gondolom, hogy bármennyi, ésszerűnek tetsző magyarázat adódjék is, valamennyi csak arra jó, a terror valamilyen formában igazolást kapjon. Holott nem kaphat. Tálib, pakisztáni, iráni, szudáni, szomáliai, sőt észak-afrikai tapasztalatokkal a hátában a nyugati civilizációnak mozgósítania kell minden védekező eszközét, ösztönét és reflexét azzal szemben, hogy teret nyerjen az óhitű iszlám a maga büntető expedícióival, a nők másodrendű sorba taszításával, tágabb kitekintésben a fél világ iszlamizálásával. Főként attól kell óvakodni, hogy az óhitű kulturális minták akármilyen formában is elfogadottá váljanak olyan országokban, amelyeknek a jogrendjét évszázadok óta a felvilágosodás szabályozza.

Minden terror végső értelme az, hogy a vélt és feltételezett (számára valódi) ellenség morálját megtörje, hogy félelmet generáljon. Ausztrália eddig, a szó fizikai értelmében, keveset szenvedett az iszlamistáktól, s ha igen, akkor csak határain túl. Most rájöhetett, hogy ezek az emberek csakugyan ott vannak közöttük, nem csak epizódszerűen, hanem "bent a spájzban".