Lesz, aki betartja, lesz, aki nem, mindenesetre nem igazán nehéz a gyakorlatban is érvényesíteni az új elvárást - csak a mi kis falunkban legalább tíz gazdaemberről tudom, hogy van elektromos kézi kábítója vagy szögbelövőszerű patronos "pukkantója", ami gyors és fájdalommentes távozást biztosít az asztalra szánt jószágnak. Az ügy körül kialakult vitában kiderült, hogy igazából egyedül a falusi vendéglátók aggódhatnak. Elvileg valóban veszélybe kerülhetne a hivatalosan "vendégasztal-szolgáltatás" címen futó kóstoltatás hagyománya (és jövedelme), mert egy passzus szerint a fizetővendéglátásban csak engedélyezett vágóhelyen ölt állat értékesíthető. A pénzért szervezett programba iktatott kóstoló pedig az, és nem egyéb. Ám ezzel sem lesz különösebb gond, hiszen a szakma készíti már saját, erre is kiterjedő kódexét (ilyen elnevezésű elvgyűjtemény nélkül már magára valamit adó gazdasági ágazat nem is létezhet), a vendéglátás nemzeti higiéniai útmutatóját. Abban pedig az lesz, hogy a jó vendéglátó gondoskodik az asztalra szánt alapanyag ellenőrzéséről.

Bolond volt eddig is, aki nem tette, ha ebből akart megélni.

Másokat etetni, az mindig is elsősorban bizalmi kérdés. Illetve az is. Merthogy itt azért jövedelem is képződik, esetenként nem is kevés. Ráadásul az elmúlt években az állam milliárdokat pumpált különféle fejlesztési jogcímeken az ágazatba, s miközben a szakmabeliek maguk is dinamikus felfutásról beszélnek, tiltakozásuk másik tárgya az az elképzelés, hogy e bevételekkel talán el kellene számolni és netán így jutni az egyébként jogos kedvezményekhez. "Ezek a gyakran idős emberek nem igazán tudnák már a szükséges adminisztrációt végigvinni" - mondja a szakszövetség főtitkára, magyarázandó, miért kéne meghagyni jelenlegi, bemondásra és be nem vallásra alapozó rendszert, s ebben számít az Országgyűlés segítségére. Joggal, elvégre a képviselői költségelszámolás körül történtek alapján ott bizony számíthat jó néhány voksra a szürkeköltekezés ügyében...

Csakhogy mégiscsak üzletről beszélgetünk, és nem is kicsiről: a pénzügyi tárca szerint többmilliárdos bevétel képződik az ágazatban, s ennek nagy része egyszerű feketekereskedelem. A megkóstoltatott finomságokból az esetek zömében vásárolni is lehet - számla, bizonylat erről természetesen nem készül, miközben az is talány marad, vajon hány és valójában honnan származó disznó válik részévé a sehol nem regisztrált forgalomnak. E megközelítésben a kóstoló körül valóban van némi szigorítanivaló, de mostanában aligha akad kormány, amely e magyar néplélekbe oly mélyen meggyökerezett hagyományhoz valóban vaskézzel merne nyúlni. Ebben a mi kettémetélt hazánkban ez is immár egyfajta hagyomány.