Azt már mondanom se kell, hogy a BKV-nak még ezt a viszonylag egyszerű történést is sikerült ködösítve kommentálnia. Míg a hírügynökség azt írta a verekedés okáról, hogy váltáskor az egyik sofőr "nem talált valamit rendben a buszon", addig a közlekedési vállalat szóvivője csak annyit mondott, hogy "a tettlegességig fajuló vita magánjellegű volt". A két magyarázat között nem feltétlenül feszül ellentmondás, sőt egyáltalán nem, amennyiben ha mondjuk a váltótársnak átadott busz össze van hányva, kifolyt a fékolaj, a motorházból pedig sűrű, fekete füst tör az ég felé, ahogyan azt az utazó nagyközönség már megszokta, az a BKV szemében egyáltalán nem közügy, hanem magánjellegű esemény, akár egy kerti parti; intézzék el egymás közt a sofőrök. A BKV nagyon tudja az ilyet. A sofőrpofozkodás napján jelentette például az ATV, hogy a körúton közlekedő villamospótló autóbuszokon a vállalat tájékoztatása szerint "az utasok érdekében nincs légkondicionáló". Amiben speciel igazuk is van, hiszen mint tudjuk, ha volna légkondicionáló, akkor az már egy szélesebb busz lenne, amiből kettő viszont eleve nem fér el egymás mellett a síneken, így aztán az utas egyáltalán nem utazhatna; ez is egyfajta észjárás, és jól is fizet.

A BKV-t szinte teljesen ellepő botrányhullámok közepette a formális logika szabályai szerint most annak kellene következnie, hogy a pofozkodás záros határidőn belül eszkalálódik, s immáron nemcsak sofőr lesz sofőrnek farkasa, de BKV-vezető is BKV-vezetőnek, mígnem végkielégítetlen vezető ugrik végkielégített vezető torkának, negyvenmilliós a százmilliósnak, és nem maradnak ki a felügyelőbizottság tagjai, a rendszergazda fővárosi önkormányzat illetékesei sem, ami nem feltétlen volna ellenemre. Hogy a vezérigazgatót ki ne felejtsem. Mert azért igen érdekes ez is: itt van Kocsis vezérigazgató, úgy is mint korának szuper-válságmenedzsere, aki profiltól függetlenül mindent tud válságmenedzselni; léptei nyomán egész válságágazatok borulnak virágba. Mármost ez a szuper-válságmenedzser képes az MTI-nek azt nyilatkozni, hogy nem volt tudomása semmiről, neki nem szóltak a szerződésekről, tulajdonképpen azt se tudta, hogy a vállalatnál szerződések léteznek végkielégítési kimenettel, hiszen nem szólt neki erről senki. Ami biztos így van, ám én úgy képzeltem mindig, hogy ha valaki átvesz egy vállalatot, sőt már egy ideje irányítja is, előbb-utóbb csak-csak rájön, de legalább ráérez arra, valójában kik dolgoznak a keze alatt, miféle vezetők, s miféle felügyelők és önkormányzati irányítók, pláne miféle írott s íratlan szerződések alapján, s hogy egyáltalán: a BKV létezésének és üzemeltetésének egyetlen célja és értelme: az univerzális, egész világmindenséget betöltő, egyszersmind személyre lebontható végkielégülés.

De nem. Akkor viszont a sofőr is lehetne a válságmenedzser.