Környezettanulmány

A Legfőbb Ügyészség azt vizsgálja, indíthat-e eljárást Laborc Sándor, illetve az NBH ellen hamis vád miatt. A hamis vád az lett volna, hogy az UD-ügyben eljáró ügyész - finoman szólva is - nem tett meg mindent a nyomozás sikeréért. E ponton a jelenleg nyilvános információk alapján úgy tűnik, az UD-ügyben folytatott jogi és politikai csata első fejezete lezárult. A második akkor kezdődik, amikor ősszel Dávid Ibolya és Herényi Károly mentelmi jogáról dönt az Országgyűlés. Az első menetet - bár több kérdésre nincs még pontos válasz - az ügyészség megnyerte. Az ügyészséggel győzött a Fidesz. Az ügy gyanúsítottja most már a volt titkosszolgálati miniszter, Szilvásy György, és ha a parlament úgy döntene, azzá válhat az MDF két vezetője is.

Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója lemond. A fideszes Demeter Ervin dörzsölheti a tenyerét, megúszta, hogy mindenféle telefonbeszélgetést folytatott az UD vezetőivel arról, mit kéne megtudniuk Laborc Sándorról, például. Az MSZP komoly, érvekkel, tényekkel ellátott ellentámadásra képtelen.

Ha elfogadjuk, hogy Laborc Sándor meg van győződve a maga igazáról, leegyszerűsítve arról, hogy az UD Zrt. egyfajta árnyék-titkosszolgálatként, mások mellett a Fidesz megbízásából, törvénytelen eszközökkel törvénytelen manővereket hajtott végre, csak ezt nem sikerült jogszerűen igazolni az ügyészség ellenállása miatt, akkor két eset lehetséges. 1. A Nemzetbiztonsági Hivatalban amatőrök dolgoznak, akik nem ismerik a jogot, és nem tudják, hogy milyen bizonyíték használható föl ma Magyarországon jogszerűen. 2. Nagyon is tisztában vannak a jogszerűséggel, de valami oknál fogva a munkájukat idő előtt voltak kénytelenek föltárni, így az valójában befejezetlen maradt, s ezért maradtak benne kapitális baklövések.

Azt nem feltételezzük - mert rémisztő lehetőség volna -, hogy az NBH-nál csupa alkalmatlan dolgozna, így marad a második lehetőség. Ebből pedig az következik, hogy a nyomozás fölfedését az sürgette, hogy a félkész anyaggal mentsék meg az MSZP számára kiszámíthatóan következetes Dávid Ibolyát az őt támadó Almássy Kornéltól. Ha ez igaz, akkor a helyzet még annál is rosszabb, mintha az NBH ügyetlensége volna ok és okozat. Ez ugyanis azt föltételezi, hogy az NBH politikai nyomásra teregette ki idő előtt - és nyomozás közben - az információit. Ez sokat elárulna a Magyarországon uralkodó közállapotokról, és helyes, ha az ezért felelősök már nincsenek a helyükön. Ugyanakkor továbbra is érthetetlen, hogy mi lenne a vád Dávid Ibolya ellen, akit egy hangfelvétel tanúsága szerint Fidesz-közeli személyek megbízásából meg akartak figyeltetni az UD Zrt.-vel.

És e ponton érkezünk a valóságon túli igazsághoz. Mert lehet, hogy az ügyészség teljesen jogszerűen és következetesen eljárva sorra lesöpörte az asztalról az NBH bizonyítékait és érveit, lehetséges, hogy az NBH elrontott mindent, amit elronthatott, de meg nem történtté nem lehet tenni azt, hogy a lehallgatott telefonbeszélgetések tanúsága szerint fideszes (árnyaltabban: párthoz közeli) személyek használták az UD Zrt.-t különböző, finoman szólva is furcsa megbízásokra, Laborc Sándor utáni nyomozásra, például, miként hangfelvétel igazolja azt is, hogy a mostani miniszterelnökről, Bajnai Gordonról is készült (volna) "környezettanulmány".

A szemünkben már nem mániákus az, aki egy társaságban, bizalmas beszélgetésnél az akut is kiveteti a mobilokból. Mert ki tudja? És tényleg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.