A szerző PhD-hallgató

Több esemény torlódott egymásra az elmúlt hetekben. A Lyontól délnyugatra fekvő Saint-Étienne egyik elővárosában, Firminyben egy észak-afrikai származású fiatal állítólag felakasztotta magát előzetes letartóztatásban július 6-án, a helyi rendőrség egyik cellájában. Kórházba szállították, de két napra rá meghalt. Az öngyilkosság megkérdőjelezhető, nem zárható ki, hogy rendőri túlkapás eredményezte a fiatalember halálát. Az ügy erőszakot gerjesztett Firmio fiataljai körében, a bandák összecsaptak a rend őreivel.

Párizs egyik elővárosában, Villiers-le-Belben 2007 novemberében fiatalok fegyveres harcba keveredtek a rendőrök-kel. Most zárult le a nyomozás. Tíz fiatalt elítéltek, a bizonyítékok azonban hiányosak, mivel a szemtanúk, Villiers-le-Bel lakói, félnek nyilatkozni, félnek a külváros szervezett bűnbandáinak esetleges bosszújától. Erről számolt be a francia sajtó: a félelem és hallgatás törvényéről, amely valószínűleg még inkább elidegeníti a város lakóit az ország többségétől, s persze irritálja az ország közvéleményét. Tremblay-en-France városában (szintén Párizs mellett) gyanús körülmények között összecsaptak rendőrök és fiatalok június 27-28-án. Nem egyértelmű, hogy pontosan miért.

Mindez idegesíti és elbizonytalanítja a kül- és a belvárosok lakóit, a kisebbségeket és a többségieket egyaránt.

Mi történt Tremblay-en-France-ban? Egy sokatmondó félreértés. Egy fiatalokból álló banda két csoportra osztva háborúsdit játszott petárdákkal. Tekintettel a késői órára és a játék keltette benyomásra a rendőrök leszámolásnak, valódi háborúnak vélték a játékot. Érkezésük felingerelte a fiatalokat, a két csapat egyesült, s a rendőrök ellen folytatta a "háborúsdit".

A rendőrök képtelenek voltak felismerni a fiatalok viselkedésében a játékot. Nem ismerik őket kellőképpen, idegen hadseregként érkeznek a helyszínre. A "fiatalok" kommunikációs stílusa az elszigetelt szubkultúrában megváltozott, máshogyan beszélnek, érintkeznek, más a testbeszédük is, mint az előző generációké. A mai francia rendőrök dolga viszont éppen az lenne, hogy megismerjék a közeget, amelyben tevékenykedniük kell. Ezzel számos konfliktust elkerülhetnének. Maga a társadalom sem hajlandó tudomást venni erről a közegről, nem kíváncsi rá, nem kívánja érteni "a fiatalokat". Másképpen fogalmazva: a "félelem és hallgatás törvénye" a francia társadalom egészére vonatkozik.

A "fiatalok" (les jeunes) kifejezés persze nem egy egész generációt bélyegez meg, hanem csak a második és harmadik generációs bevándorlókat. A "mai fiatalok" nem mosolyognak. És nem játékosan játszanak, mint elődeik. Zenéről, ruháról és a fiatalokat egyébként lázba hozó materiális dolgokról ugyanolyan hevesen beszélgetnek egymás között, mint annak idején a felmenőik, csak éppen halálosan komolyan, úgymond lelkesedés, örömérzet nélkül. Úgy ugratják egymást viccből, hogy tényleg az a benyomás keletkezik: ez vérre megy.

Gyerekekre és tinédzserekre egyaránt jellemző: megjátsszák a komoly felnőttet, csak éppen semmilyen valódi felelősséget nem éreznek a vállukon. A munka nélküli kamaszok az utcán lassan vonulnak, mint a járőröző rendőrök, felügyelik a területüket a tétlenség közepette.

Ezt a viselkedésmódot nem önszántukból választották. Franciaország terelte őket erre a szubkulturális útra. Szüleikkel úgy bánt az ország, mint a rabszolgákkal. A Párizs melletti modern üzleti negyed, a Défense helyén például a hatvanas években egy óriási bádogváros létezett. Nem is bádogból volt, hanem kartonból. Kartonból volt a szállás, a bolt, a kávézó, tán maguk az emberek is, ha a bánásmódot nézzük. Őket cipelték át az akkoriban felhúzott lakótelepekre. Hipp-hopp, felépítették a tornyokat, s megtöltötték őket bevándorlókkal. A kartonvárost Kairónak hívták, mert olyan zsúfolt volt, mint az egyiptomi főváros.

Mit látnak a második, harmadik generációs bevándorlók? Megalázott szülőket. Felnőtteket, akikkel úgy bántak, mint valami fogyatékosokkal, akik kizökkentek származási műveltségükből, akik az új hazában nincsenek tisztában a nevelés, az iskola és a szülői közvetítés jelentőségével. Mit tesznek ennek hatására a fiatalok? Újraértelmezik a felnőttség, az érettség fogalmait. A tapasztalatok generációs továbbadása híján a "mai fiatalok" kifejlesztettek egy új "felnőtt" viselkedésmódot. Miközben a franciák gyereknek nézik őket, már nem azok. Nem adatott meg nekik a funkcionális értelemben vett gyermekkor.

A franciák arabokat és feketéket látnak bennük, miközben a most érkező észak-, illetve fekete-afrikai bevándorlók sem ismernek bennük kortársakra, bajtársakra. Bőrszíntől függetlenül egy Beur, tehát egy Franciaországban született arab nem ért szót a most érkező észak-afrikaiakkal. A franciák többsége retteg tőlük. A rendőrökkel kizárólag konfliktushelyzetben kerülnek kommunikációs viszonyba, aminek három formája van: az igazoltatás, az eltökélt hallgatás és a fegyveres összecsapás. Nincsenek kulturális kapaszkodóik: a származási ország nyelve és kultúrája már elveszett, Franciaország pedig az integrációt illetően kétarcú. A "mai fiatal" már nem "arab", "franciának" viszont másodrangú, így kezelik őt a hatóságok és a többség.

Mi marad számukra? Egy elszigetelt szubkultúra, amely kilóg a köztársaság által hirdetett közös világból, nem kapcsolódik a francia társadalom többi rétegéhez, csupán a médián keresztül "érintkezik" vele, többnyire konfliktusokról szóló hírek és rémhírek szereplőiként. A környezetüktől elidegenedtek, kilátásaik nincsenek, se munka, se jövő, se múlt, se hagyomány, se műveltség. Ezt a múlt és jövő nélküli "fiatalságot" Franciaország termelte ki. A köztársaság meghasonlott önmagával. Lehet, hogy integrációs rendszere könnyebben fogadja be a másságot, mint azt a szubkultúrát, mely egyszerre más és ismerős, ellenségkép és tükörkép.

Franciaország képtelen elfogadni, hogy a külvárosok szubkultúrája a híres-neves köztársaság szerves része. A tizenkilencedik, majd a huszadik században az olasz, a belga és lengyel bevándorló munkások integrációja szintén konfliktusos volt, sok erőszakos mozzanattal, a spanyol polgárháború menekültjeiről nem is beszéljünk. A "bevándorlás" nem a francia gyarmatbirodalom felszámolásával kezdődött. Ma nem az újabb bevándorlási hullám etnikai eredetén van a hangsúly. A valóságban inkább a francia szerepekkel, szereptévesztésekkel van gond. A rendőr nem ismeri "a fiatalok" társadalmi kódjait, s úgy viselkedik, mint a filmeken látott amerikai rendőrök. Nem a legjobb referencia.