A fejlemények nem kedveztek senkinek sem. Úgyhogy az oroszoknak hálásaknak kéne lenniük, de tudjuk, nem azok." Ezt Dan Fried, az amerikai külügyi tárca Kelet-Európával foglalkozó akkori helyettes államtitkára másfél éve nyilatkozta a Népszabadságnak. Igaza volt, az oroszok nem voltak hálásak - de azóta az olajárak esésével arányosan csökkent a képességük szomszédságuk befolyásolására. Ezért is keltett meglepetést az a levél, amelynek huszonkét kelet-európai aláírója Oroszországot XIX. századi célokat XXI. századi módszerekkel megvalósítani igyekvő, revizionista hatalomként írja le, és határozottabb amerikai politikát sürget.

Mellesleg megemlítik, hogy a válság teret nyit a nacionalizmusnak, szélsőségességnek, populizmusnak és antiszemitizmusnak. Nem meglepő, hogy Magyarországról csupán a Demokratikus Átalakulásért Intézetet igazgató Gyarmati István, az SZDSZ-es Eörsi Mátyás és a Fideszben az antiszemitizmus elleni fellépésre látszólag egyedül kijelölt Martonyi János volt külügyminiszter szerepel az aláírók között. Jó szándékukat nem lebecsülve meg kell jegyezni, hogy ők nem ütötték meg azt a szintet, amellyel be lehetett kerülni a Washington Post vagy a New York Times levelet ismertető cikkeibe.

Nem is baj. A levél úgyis legfeljebb némi bosszúságot váltott ki az amerikai kormányzatból, amelynek a világgazdasági válság leküzdésén kívül két nagy célja van: megakadályozni Irán atomfegyverhez jutását és vereséget mérni a tálibokra Afganisztánban. Mindkettőhöz szüksége van Oroszországra.

A levél aláíróival az a baj, hogy olyanok, mint a közmondásos tábornokok, akik mindig az előző háborúra készülnek. Az ifjabbik Bush elnök a 90-es évek közepének erőviszonyaiból kiinduló neokonzervatív vonal részeként 2004-es, második beiktatási beszédében hirdette meg nagy "világfelszabadítási" programját. Amivel nem ment túl sokra, mert Amerika, éppen miatta és az iraki háború miatt, túl gyenge volt hozzá. Obamát 2009-ben más ambíció fűti: a meggyengült, presztízséből veszített Amerikát akarja jobbá, erősebbé tenni, aminek persze van világpolitikai hatása, de ez nem a fő cél, csupán a következmény.

Lengyel és cseh politikusok nagyon szeretnék, ha a rakétaelhárító rendszer révén amerikai támaszpontok létesülnének országukban. Nem mondják, de nyilvánvalóan úgy vélik, ez a végső garancia egy orosz agresszió ellen. Magyarországnak nincs ilyen paranoiája, ám tény: a C-17-es szállítógépek Pápára településével a régióban végül ide kerültek először tartósan amerikai katonák. Ráadásul olyan konstrukcióban, amely ellen Moszkvának sem volt kifogása. Mi ez, ha nem siker?

Az oroszoktól való néha jogos, néha csak hagyományos rettegést egy pillanatra figyelmen kívül hagyva, érdemes megjegyezni: az amerikai-orosz kapcsolatok javulása növeli a térség országainak diplomáciai és gazdasági mozgásterét. A levél írói már-már jaltai méretű árulást látnak Obama kompromisszumot kereső, enyhébb hangneme mögött, ám ebben alighanem tévednek. Mint ahogy a korábbi amerikai kardcsörtetés sem volt garancia semmire.