Az egészségügy szakmai, pénzügyi, morális és bizalmi válságban van, és ez mára annyira kiszélesedett, hogy nehéz volna közmegegyezésen nyugvó megoldást találni a gyógyírra. Így maradnak az egyedi, féllegális, de olykor valóban kreatív megoldások. Világos szabályok híján ezek a helyi trükkök - a legnagyobb jó szándék mellett is - bármikor felülírhatják az ellátással kapcsolatos közérdeket.

A kaposvári rektorhelyettes esete is mutatja, milyen nehéz ma bármilyen egyéni stratégiára épülő kiigazítás az egészségügyi intézményekben. Hiába esett egybe a képalkotó diagnosztika felesleges kapacitásainak piaci hasznosítása az intézmény alapvető törekvéseivel, a konkrét megoldás már nem jött be. A rektorhelyettes lemondani kényszerült, és most még fegyelmi elé is néz. Pedig nem történt egyéb, mint hogy egy nagyon drága és modern gép közfinanszírozással le nem kötött "szabadidejét" egy magáncég közbeiktatásával értékesítették. Az ügyletből pedig a kórházhoz is került pénz. A belső vizsgálat szerint a rektorhelyettes nem járt rossz úton, csak amikor megkomponálták a közintézmény és a magántőke üzleti együttműködését, egy sor részletben nem voltak elég alaposak. A kaposvári megyei kórház főigazgatója, amikor kollégája balszerencsés ügyét kommentálta, többet is felmutatott a háttérből. Sorolta a generális problémákat: jó lenne új szabályokat lefektetni, egyebek közt azt tisztázni, mi tekinthető közfinanszírozásnak és közellátásnak, s az miként különíthető el az egyedi ellátástól. Ezek a legfontosabb alapkérdések. Csakhogy ezekre már húsz éve nem tud választ adni a politika, és arra, ami húsz évig nem ment egyik kormánynak sem, hogyan lenne elég hitele és ideje e mostaninak? Ami az elmúlt években egészségügyi reform címén zajlott, ködös folyamat - azzá vált legalábbis a különböző alkukban és az ellenzék folyamatos támadásai közepette -, amelynek egyetlen megfogható szála maradt: a kiadások és a költségek átrendezése. Ma már tudható, hogy ez önmagában "nem hozta mozgásba a rendszert".

Csakhogy a legrosszabb, ami megtörténhetett, meg is történt: a népszavazás után a kormány a tétlenségbe menekült. Ennek következménye a jelenlegi széttöredezett, átláthatatlan ellátás, a zavaros intézményi gazdálkodás, ahol a hiányokat rejtegetni próbálják, s abban bíznak, hogy ez a katyvasz idővel helyrehozható. És reménykednek a magántőkében is, de e kapcsolat világos szabályok híján csakis zavaros lehet. Elég világosan nyomon követhető, hogy a sok-sok kis üzlet során miként híznak a magáncégek a közkassza kárára, miként az is látható, hogy amikor tényleg komoly a tét, és a tőke átfogó felelősséget akar vállalni, mint például a kórház-üzemeltető cégek esetében, akkor a katasztrófába is bevásárolják magukat. Így járt a HospInvest is, és bukásának történetével minden körbeért.