Igen, birtokpolitika (is)

Ismét zöldbárózás hallik az agrárfrontok felől - szinte már hiányzott. Az ok egy tervezett agrártámogatási módszerváltás, amelynek lényege: a jövőben nem a földek tulajdonosa, hanem az azon termelő gazdálkodók, vállalkozások kapnák a szubvenciókat. Hogy pontosan kik? - itt a történet veleje. A tavaly elfogadott, de államfői döntéssel az Alkotmánybíróság ítéletére váró törvény szerint ugyanis a jogosultak azok a vállalkozások lennének, amelyek 2006-ban ilyen tevékenységet végeztek. Azok pedig a volt téeszelnökökből és az időközben a lobbijukhoz csapódó, netán idegen tőkével is operáló, lényegében hasonszőrű alakokból álló társaságok tulajdonában vannak. S most agrárminiszteri segédlettel kétmillió földtulajdonos kifosztására törnek - hördültek fel az ellenzék képviselői, a velük szimpatizáló gazdaszervezetek. Érvelésük szerint az egész elképzelés főként a kisbirtokosok kiszorítását célozza a földpiacról, elértéktelenítve a támogatás nélkül maradó földvagyont. Nyíltan vidék- és kisparasztellenes birtokpolitika ez - mondják, és első pillantásra akár igazuk is lehet. De nem ilyen egyszerű.

Ebben a bizonyos SPS-SAPS-, "régi kontra új" vitában nehéz elfelejteni, hogy most főként uniós pénzekről beszélünk, márpedig az egységes támogatási rendszer 2013-tól kötelező, és kész. Ám a jelen és e között van még egy dátum, 2011, amikor lejár az a földvásárlási moratórium, amely alapján ezen tőkefajta nem áramolhat szabadon: földbirtokot külföldi addig nem vehet Magyarországon. Onnantól viszont igen, és ez a tény várhatóan "meglöki" majd a földpiacot, ám igazi értéke csak annak a területnek lesz, amelyhez a speciális vagyonformaként működő (adható-vehető) támogatási jogosultság is kapcsolódik. Az új helyzet a jelenlegit a fejéről a talpára állítja, a 2006-os bérlő, de leginkább a saját tulajdonon termelő gazdálkodó valóban másnál erősebb szereplővé válik a földhasználatban és -forgalomban. E megközelítésben tehát a pusztán közgazdaságinak tűnő módszerváltás valójában vérbő birtokpolitika is - a nagy kérdés inkább csak az, hogy vajon ez baj-e.

Ennek eldöntése nem egyszerű. Ha az ország gazdasági életének egyik fontos szelete, közvetlen és közvetett munkaadójának összágazati termelési-piaci érdekeit nézzük, akkor az egyetlen racionális megoldás szerint már rég működnie kellene az új rendszernek, miként a "régi" Európa mind a tizenöt tagállamában. Ám a mi mérlegelésünkből valóban nem hagyható ki az a bizonyos csaknem kétmillió földtulajdonos sem, akivel kapcsolatban illene őszintén beszélni. E birtokok zöme a rendszerváltás után közvetlenül, a kárpótlás és a szövetkezeti vagyonnevesítés idején keletkezett. Akkor az állam "igazságot" akart szolgáltatni, de ezzel létre is hozta azt a birtokrendszert, amelyben végletesen szembefordult egymással a tulajdonos és a bérlő érdeke, ahol a birtokérték és a jövedelmezőség képtelen együtt növekedni. Az elmúlt tizenöt évben minden kormányzatnak volt elképzelése e törpebirtok-tömeg koncentrációjára, de a helyzet nem változott lényegesen.

Úgy tíz éve írtuk e hasábokon, hogy ha "felülről" nem sikerül rendezni valahogy a hazai birtokviszonyokat, akkor az uniós csatlakozással együtt járó kényszerű hatékonyságnövelés fogja azt kikényszeríteni, és egyáltalán nem biztos, hogy az úgynevezett kisembernek az jobb lesz. Itt tartunk most.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.