Ház az oroszlán alatt

Csinos kis kerti házikókat lehet kapni a barkácsáruházban. El is játszottam a gondolattal, hogy veszek egyet, és felállítom a Lánchídon, közvetlen az oroszlán alatt. Vajon mi történne? Jönne, mondjuk, az önkormányzat, hogy jogtalanul használom a területét? Ugyan melyik?

A Várkerület, a Belváros vagy netán maga a főváros? Esetleg ágálna a műemlékvédelem? Kiszállna ellenem maga az UNESCO, mert csúfítom a világörökséget? Vagy pedig addig tologatnák íróasztalról íróasztalra az aktámat a hivatalok, míg meg nem unnám, esetleg haza nem zavarna a jégzajlás?

Alighanem a hídon öregednék meg, közben pedig merenghetnék az enyémhez hasonló esetek hosszú során. Azon mondjuk, amikor egy vérig sértett garázsépítő cég egy bő évre túszul ejtette és lezárta a forgalom elől a pesti Nagymező utcát. Vagy amikor egy lakóházat érvényes építési engedéllyel falazott be egy hotel beruházója, de az engedélyező hivatal heteken át védte a mundér becsületét; sőt kártérítésről is csak akkor kezdett szó esni, amikor végre valakinek sikerült kituszkolnia az irodistákat a helyszínre, hogy a saját szemükkel nézzék meg, mi a különbség udvar és világítóudvar között. De felidézhetném a Citadella-sagát is: a hét évvel ezelőtti, engedély nélküli teraszépítéstől az abszurd peren át - amikor az államnak kellett izzadó homlokkal bizonyítania, hogy a műemlék valóban védett - egészen odáig, ami most zajlik. Hogy egy rendezvénycsarnok engedély nélküli építtetője, mint egy pingpongbíró, lesi, hogyan passzolgatják ügyét egymásnak az illetékes gigahivatalok, hogyan tévelyegnek a maguk ácsolta útvesztőben - talán addig, amíg el nem múlik a profitot termelő turistaszezon.

Magyarországon ma az építéssel foglalkozó fél tucat hatóság mindegyike kedélyes sóhivatalként viselkedik. Több évtizednyi ügymenet bizonyította a polgárok számára, hogy építeni kell, amit és ahogy tetszik, és ha netán jön is egy kis hivatali macera, különösebb bántódásuk nem eshet. A budai zöldet felfaló procc villaso-rok, a tetőtér-beépítésre engedélyt kapók cseréppel fedett két-három emeletei, a Balatonba betöltögetett plusznégyszögölek, ha egyszer megszületnek, évtizedekre velünk maradnak. Persze a hivatal egy kicsit büntetgethet, csöppet perelgethet, de ebben az országban emberemlékezet óta nem bontott más, csak egy kifizetetlen számlákon felhorgadt kivitelező. És egyébként is: komolyan gondolja valaki, hogy lehet visszatartó ereje egy olyan hivatal szabályainak, amelyik maga sem tartja be a regulákat? Hogy normakövetésre sarkallhat az az önkormányzat, amelynek vezetője testével is megvédené az engedély nélkül emelt turulszobrot? Hogy hitelesen mondja meg, mi védendő és hogyan egy olyan örökségvédelmi hivatal, amelyiknek asszisztenciájával mára lebontottak egy fél - noch dazu világörökségként is számon tartott - kerületet?

Hogy mi lesz abból, ha egy országban sem a hagyományból táplálkozó jó ízlés, sem a hatékony hivatali szabályozás nem szab gátat a pénz építő (és bontó) kedvének, azt lépten-nyomon láthatjuk magunk körül. S mivel azt is tudjuk, hogy az ízlésnevelés hosszú távú és kockázatos projekt, nem marad más, mint működőképessé, átláthatóvá és feddhetetlenné tenni a hivatalokat. Ne ringasson minket hamis biztonságtudatba az a tény, hogy eleddig senki se táborozott le a Lánchídon. Meglehet, csak túl nagy hozzá a meleg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.