Az utóbbiakat választjuk, mert az előbbiek rosszul harcolnak a diszkrimináció ellen. Jellegzetes tévedés: könnyített, de sehová sem vezető pályára irányítani azokat, akiknek a sors megnehezíti a haladást.

Aki azt hiszi, hogy a következő négy-öt évtizedben az egységesülő európai értelmiségi munkaerőpiacon egy diplomás megélhet úgy, hogy a legszélesebb körben használatos európai nyelvek egyikén sem munkaképes, az nem tudja, hol él. A nyelv nélküli diplomás - munkanélküli diplomás. A nyelvvizsga-kötelezettséget nem lazítani kell, hanem szigorítani, leszűkíteni arra a pár nyelvre, amely a fenti követelménynek, az élet követelményének megfelel. Én életem nagy nyereségének tartom, hogy megtanultam eszperantóul, tudom, milyen remek nyelv, mennyire kreatívan használható, mennyire megkönnyíti első idegen nyelvként a többi elsajátítását, mindenkinek melegen ajánlom, de az nevetséges, hogy a diploma feltételeként elfogadják. A csak eszperantóul, lováriul stb. tudó diplomás piaci értéke éppúgy nulla (illetve pillanatokon belül az lesz), mint azé, aki egy idegen nyelvet sem beszél.

Abban viszont nagyon is igaza van a szülőszövetség elnökének, hogy a szegényebb és iskolázatlanabb szülők gyermekeinek hátránya a nyelvtudás tekintetében a legnagyobb. Az anyagi, társadalmi, kulturális előnyök átörökítésének egyik legfontosabb formája a nyelvtudás biztosítása. Akinek van, annak adatik: aki értelmiségi jövőképpel élő családba születik, ahol tisztában vannak a nyelvtudás jelentőségével, annak már az elemi iskoláját, hovatovább már az óvodáját is a nyelvoktatás szempontjai szerint választják ki. S bár az egészen korai nyelvoktatásnak túl sok látszatja nincs (vagy csak látszatja van), de a szülői szempont és ambíció beépül a gyerekbe. S mire a kölykök kinőnek az esélyegyenlőtlenségek fölszorzásáról híres magyar közoktatásból, épp a nyelvtudásban nyilvánul meg leginkább a megnövekedett egyenlőtlenség. A szerencsésebb gyerek nemcsak abból kap többet, ami magánpénzbe kerül (nyelvtanfolyam, vizsgalehetőség, utazás, idegen nyelvű kommunikáció könyvvel, dvd-vel, fogadható, látogatható idegen ajkú ismerősökkel, internettel), de abból is, ami közpénzbe kerül!

Ha már a szülőszövetség felismerte, hogy az esélyegyenlőtlenségben a nyelvtudás hiánya döntő tényező, akkor nem a hiány - az esélyegyenlőtlenség - konzerválását, a nyelvtudás és érték nélküli diplomát kellene követelnie, hanem egyenlőbb közoktatást, abban (még) több nyelvet, másrészt több pozitív diszkriminációt s a hátrányban lévőknek járó anyagi és tárgyi támogatások erősebb összpontosítását a nyelvtudás megszerzésére.

A több pozitív diszkriminációhoz több közpénz kell, például az, amit most az előnyös helyzetű, fizetőképes, de a tandíjtól gyalázatos demagógiával megkímélt diákok ingyenes egyetemi oktatására költünk.