El Kazovszkij emlékére

A Szelíd Alekszij cárral és Nyikon pátriárkával meginduló, Péterrel berobbanó, Gorbacsovig és Jelcinig tartó "nyitás" és a számtalan zárás mindig fejtörést okoz az Oroszországgal kapcsolatba kerülőnek: most éppen melyik korszakban, melyik rendszerben vagyunk. Lehet-e hinni a "nyitás" őszinteségében, és mit kell tartani a birodalmi zárt intézmények jövendőjéről? Ha jól láttuk és hallottuk, amit láttunk és hallottunk, 2008 őszétől nem egyszerűen a gazdasági világválság borított fekete felleget Moszkva fölé, hanem a putyini rendszer is válságba került, kifáradt, talán már átjutott a pangás időszakába.

Herzen mondta Péterről, hogy megtanította Oroszországot, "hogyan kell hét mérföldes léptekkel előrehaladnunk, hogyan kell a terhesség első hónapjából rögtön a kilencedikbe jutnunk", no, Putyin csak az ötödik hónapba szerette volna juttatni - nem sikerült. Olyan ez, mint a Tretyakov körüli utcák: kívül XXI. századi épület, belül XVI. századi udvarház - ezeket nyomozta le nekünk El Kazovszkij. A Nyugat és Oroszország között továbbra is fönnmaradt a technológiai és szellemi szakadék, a fejlesztések pazarló fogyasztással való felélése, a nagy ellátórendszerek gyalázatos elmaradottsága. Az a gyorsító modell, amely kizárja a transznacionális tőkét, és állami, félállami vállalatokkal próbálja őket helyettesíteni, miközben fönntartja az áruk szabad beáramlásának lehetőségét, csak azért maradhatott évekig dinamikus, mert az energiaszektor a növekvő világpiaci árakkal hozta a jövedelmet. De a fejlesztések elmaradtak. Ellentétben Kínával, ahol jól-rosszul összeillesztették az agrártermékeket tömegesen előállító paraszti gazdaságokat, az önfenntartó, gyenge minőségű állami vállalatokat a kivételes övezetekben megtelepült transznacionális vállalatokkal, Oroszországban nem ment végbe kínai agrárforradalom, kis- és középvállalataik versenyképtelenek és tehetetlenek, az energiabevételeket nem tudták, nem akarták fejlesztésekbe átforgatni, hanem tartalékolták. E tartalékokat pillanatok alatt felére apasztotta a válság és annak elhibázott kezelése. Utunk legfőbb tanulsága: lehet, hogy a világgazdaság és a politika válság utáni napja Keleten kel fel, valószínűleg Pekingben, de bizonyosan nem Moszkvában. A "harmadik Róma" eljövetele még várat magára.

Drága Mária-Klára, egyszer el kell zarándokolnia Új Jeruzsálembe, ahogy mi tettük. Nyikon pátriárka - könyörtelen, gőgös, saját magát kiművelő parasztgyerek a XVI. század közepéről, akinek apja cseremisz volt, anyja tatár - elhatározta, hogy birodalmat épít, az orosz részegyházból és fejedelemségből, világegyházat és világbirodalmat, Róma és Bizánc mintájára, és ennek temploma a jeruzsálemi Szent Sír-székesegyház pontos mása lesz. Szilágyi Ákost magával kell vinnie, hogy értse, nincs másolat, hanem csak azonosság és másság együttese - az orosz templom valamennyi köve, képe éppoly égi és valódi, mint a jeruzsálemi. Jézus sírja vagy az a kő, ahol holtában mirhával megkenték, a Sír, a Kő, és Jézus itt van és nincs itt. A templomot és a kolostort évekig építették, Nyikon itt emelte volna az egyházat az állam fölé. Ám a kettős hatalom nem volt elviselhető, és a bojárok lemondásra kényszerítették, száműzetésbe lökték, de megengedtetett neki, hogy itt legyen a sírja. Ez az egyházi reformdiktátor 1656-ban zsinaton vágta az ámuló és rettegő papság szemébe: "orosz vagyok, orosz ember fia, de a hitem - görög". Nem mondta-e Péter ugyanezt, csak a görög hit helyébe a holland gyakorlat került, Leninnél a nyugati marxizmus. Mi történt volna, ha győz Új Jeruzsálem? Hogyan birkózott volna meg a Vatikánnal?

Nem jó orosznak lenni. Ha férfi vagy, meghalsz 54 évesen. Ha nő, fiatalabban Európa prostituáltjának néznek; olvasom, hogy a francia konzul valamennyi 30 év alatti kérvényezőt így minősít - ha idősebb, akkor dagadó lábú cekkercipelőnek. A boltokban nincs orosz áru. Nincs egyetlen szomszéd, aki szeretne. A birodalmi színesség elveszett, miközben az örmények, az azerik, a zsidók, a csecsenek, a tádzsikok és az üzbégek felosztották maguk közt a moszkvai szolgáltatásokat. Övék a piac, feltétlenül menjen ki oda, azután a vendéglők, meg kell kóstolnia az üzbég konyhát, övék a nőkereskedelem, a vállalatok. - Hát az oroszoknak semmi, még a maffia se maradt? - kérdem. Miért, neked a titkosszolgálat és az államhatalom semmi? Igen, a putyini belső birodalomban oroszok az urak.

Mit kezdjünk Oroszországgal? Ha mi nem kezdünk, kezdenek ők velünk. Bármit gondoljunk a moszkvai lombhullásról, e hatalmas fa ott tornyosul a mi kis kertünk felett. A magyar politikának Berlin-Washington-Moszkva szűkebb és Brüsszel- Washington-Peking szélesebb háromszögeiben kell manővereznie. Az elmúlt évek improvizációs politikája ide-oda rángatta az országot. Ma nincs olyan hatalom, amellyel folyamatos és kiszámítható viszonyunk lenne. Az ország átmeneti kormánya nem tehet többet, mint a szálak fölvételét és ideiglenes elvarrását, így Moszkvában a bejelentkezés, a leltárkészítés és a jövendő kormány bevezetésének végrehajtását. Az elmúlt években az osztrák-magyar korrupciós birodalomból átléptünk az oroszba, ahol nemcsak a tétek óriásiak, de a veszélyek is. Itt megölik az embert. Ha ebből nem tudunk visszahátrálni, akkor végünk. Moszkva nem hisz a könnyeknek. Moszkvával nem lehet tréfálni. Moszkvát nem szabad se fenyegetni, se édesgetni. Moszkvával egyenesen, pontokba foglalva, érdekek alapján, Európával és Amerikával egyeztetve, tárgyalni lehet. Berlin és Párizs, Washington és Peking a kibontakozó Obama-politika menetrendje szerint kisakkozza Moszkva helyét és szerepét. A Bush-politika doktrínája érvénytelen: nem lesz szó a "gonosz birodalmáról", se Putyin meleg tekintetéről. (Bár Obama éppen most méltatja Putyin érdemeit, de kellő számban figyelmeztetik, hogy "az orosz politikát a nemzeti érdekek és nem a személyes kapcsolatok vezérlik". Közülünk Bíró Zoli találkozhatott többször Putyinnal és Medvegyevvel, ha Obama tanácsot kér tőle, jól teszi.) Ha a világban a realista válságkezelő doktrína következik, és az következik, akkor a magyar jobboldalnak át kell gondolnia, hogy már nincs egy éve ahhoz, hogy törölje az orosz agyakból az Orbánról szerzett rossz benyomást, és előkészítse a következő ciklus realista tárgyalásait az energiáról - legyen az olaj, gáz, nukleáris -, a magyar exportról és a célzott orosz beruházásokról. A jobboldal "moszkvai" fordulatához - az antikommunista Nixon forgása Mao felé - gesztusok és hitelesség szükséges. Az országnak a külpolitikában is a békés átadás-átvétel az érdeke. Moszkvai politikai, gazdasági, kulturális kapcsolataink átadása létszükséglet.

"Nem csak a csodák csodálatosak. Nagyon gyakran az a legcsodálatosabb, ami a valóságban megy végbe" - írta Dosztojevszkij. "Mi majdnem mindig olyannak látjuk a valóságot, amilyennek akarjuk, ahogyan elfogultan magyarázni kívánjuk. Ha pedig olykor hirtelen valóban megértjük, és a látottakban nem azt látjuk, amit látni akartunk, hanem azt, ami valójában van, akkor egyszerűen csodának vesszük, amit láttunk..." Az orosz valóság csoda, az orosz csoda lombhullató valóság. Barátsággal üdvözli: