Engem az időpont zavar. Hogy rendes magyar ember, sőt ne féljünk a szótól, igaz magyar hazafi hajnali 3 óra 48 perckor még aludni szokott. Igaz magyar hazafi ezen az órán szebb jövőről álmodik némi hajnali merevedés kíséretében, hogy aztán reggel frissen, pihenten ébredve még az előző napinál is magasabb szinten szolgálja hazáját.

Az éjszakai tépelődést, virrasztást, a nehéz, álmatlan éjszakákat hagyjuk meg a kommunistáknak.

Az a nagy helyzet tudniillik, hogy valamit, valami értelmeset már mondani kellene. A helyzet ugyanis egyértelmű: hiába dönt így vagy úgy a közeli napokban az ügyészség, hiába is sunyiskodik a törvényt lábbal tiporva a rendőrség, s hiába is tilt és szüntet be, oszlat fel sátáni mosollyal a bíróság, a forradalom és szabadságharc győzni fog. Itt fognak állni a fiúk előttünk, az ország legjobb fizetőpincérei kifogástalanul élre vasalt fekete pantallóban és vakítóan fehér ingben, s nemcsak erősek, de szépek is lesznek, csak most már okosnak is illene lenniük.

Hiszen ellenség már nem lesz. A szebb jövő elérkezett: a zsidók mind elszeleltek, a vagyonukat persze hátrahagyva, a cigányság éhenhalt, a multi és kapitalista, idegenszívű köcsög burzsuj és bankár már száz kilométeres körzetben se meri megközelíteni Magyarországot, melynek szomszédai az első szóra kapituláltak, Izrael állam is önként fölszámolta magát, ekképpen nincs már, aki a magyart rontaná, minden parlagfű ki van irtva Magyarország területén az utolsó szálig és minden hadisír fényesre lett gondozva, hiszen az egész forradalom és szabadságharc voltaképpen e célból jött létre, azaz beteljesült a magyarság ezeréves álma.

Hogy akkor mi lesz. Amikor a fizetőpincérek már egymás között lesznek, a legnagyobb béke honol magyarhonban, és valamit tenni kellene, mondjuk enni adni az embereknek.

Olvastam egy interjút a legfőbb fizetőpincérrel, a győztes forradalom és szabadságharc letéteményesével, azzal az emberrel, aki jövő ilyenkor ígérete szerint nem vesz majd be kormányába egyetlen fideszest sem. Az interjú jónak mondható: azt mondja a legfőbb fizetőpincér, amit eddig is mindennap mondott zsidóról, cigányról, idegen szívről, sőt a magyar mezőgazdaságról, amit kizárólag az emberi akarattal virágzóvá lehet tenni, magyar gyümölccsel elárasztva Kínáig és Japánig az egész Keletet, s persze az elszámoltatásról, kiemelve, hogy vége lesz a százmilliárdok elherdálásának.

Azt mondja például a legfőbb fizetőpincér, hogy "a kereskedelmi tévék és rádiók reklámbevétele több mint ezermilliárd forint, bár nem tudom, mennyire pontos ez a szám". "A százmilliárdot sem éri el", feleli erre a riporter, mire a válasz: "Maradjunk abban, hogy több százmilliárd forint".

Nem tudom, kellő mélységben érthető, de legalább átérezhető-e ez a válasz. Nem azok számára, akik autodafét pogromokat látnak a fizetőpincérek felvonulása mögé, hanem a fizetőpincérek számára, akik zárás után a főnök köré gyűlnek jattosztásra, és nagyon nem veszik jó néven, ha a főnök pontatlan és mellébeszél. Ha az embereknek enni kell adni, ha ipart, mezőgazdaságot, kereskedelmet, közlekedést, pénzforgalmat kell rendbehozni (azaz érteni valamihez a romboláson kívül), olyan nincs, hogy ezenközben ezermilliárdnak tartom azt, ami még száz sincsen, hogy százmilliárdokkal csak úgy könnyedén dobálódzom; mert hiszen épp ezt olvastuk mi magunk is a kommunisták fejére.

A legfőbb fizetőpincér a végzettségét és érdeklődési körét firtató kérdésre azt válaszolta, hogy "régebben biztonságtechnikai eszközökkel foglalkoztam, most szoftverekkel". A szomszéd önkormányzat biztonsági őrétől tudom, hogy utóbbi annyit tesz egymás közt a szakmában: "az illető elméleti síkon is ért a viperához".

A szerző az Élet és Irodalom munkatársa