Paramilitáris válságkezelés

Mint ismeretes, az MSZP csúnyán elbukta a legutóbbi választásokat, és választási esélyei azóta még tovább romlottak. Ennél is nagyobb baj számukra, hogy számos körzetben még a Jobbik is megelőzte őket. Azt lehetne gondolni, és szóltak is erről egyes hírek, hogy mindez korábbi politikájuk gyökeres újragondolására készteti őket. Szembetűnő, hogy a Jobbik általában az ún. leszakadó térségek egy részében előzte meg az MSZP-t. A szocialista nagyipar egykori fellegvárai közül olyan városokban, ahol kiugróan magas a munkanélküliség, mindenki elköltözött, aki tehette, és csak azok maradtak, akiknek nem nagyon volt más választásuk.

Az elköltözöttek helyét pedig a korábbinál is hátrányosabb helyzetű népesség - köztük magas arányban cigányok - foglalták el. Lényegében ugyanez igaz a leszakadó, többnyire aprófalvas térségekre is, amelyekben az egyrészt cigányok által egyáltalán nem, vagy csak alacsony arányban lakott, továbbra is fogyó népességű, elöregedő falvak, másrészt a ma már stagnáló vagy növekvő lakosságszámú, fiatal cigány népesség által magas arányban lakott, gettósodó falvak dominálnak. A gettósodó aprófalvak, különösen az ország északkeleti, keleti peremén már egyre inkább összeérnek. Az ország történetében először, gettósodó térségek kezdenek kialakulni. A Jobbik éppen az ilyen körzetek jelentős részében szerepelt igen sikeresen.

Meg is születtek a "kézenfekvő" magyarázatok: a szélsőjobboldali párt előretörése a magyar emberek rasszista, cigányellenes beállítottságával magyarázható, továbbá azzal, hogy "végre kimondja azokat a problémákat, amelyekre a cigánykérdéssel kapcsolatban mindenki gondol". Az emberek félnek a cigányoktól, és "kézenfekvő", hogy annál inkább félnek, minél több cigány lakik egy településen. Az ilyen okoskodások a település vagy a térség egyik jellemzőjével - tehát egy csoportjellemzővel - kívánnak egyéni választói döntéseket megindokolni, ami a legkülönfélébb álösszefüggésekre szolgálhat bizonyítékul. (Komoly formában elhangzott már az is, hogy a Jobbik sikeréről is a cigányok tehetnek, mert a magas arányban általuk lakott körzetekben ők nem mentek el szavazni.) Ilyen alapon persze azt is bizonyítottnak láthatnánk, hogy a romák a Jobbikra szavaztak, azért kapott a Jobbik sok szavazatot ott, ahol sok roma él...

Addig még nincs nagy baj, amíg csak az elemzők követnek el hibákat. Sokkal roszszabb a helyzet, ha a biztonságunkért felelős politikusok vonnak le téves következtetéseket, miután mindig azoknak az elemzőknek a tanácsát igyekeznek megfogadni, akik azt mondják, amit ők hallani szeretnének. Valami ilyesmi történhetett most is, amikor a szocialisták egy újabb paramilitáris alakulat, a települési őrségek felállítását javasolják, hátha azok is úgy hozzák majd nekik a szavazatokat, mint a Magyar Gárda meg a Gój Motorosok a Jobbiknak.

A leszakadó térségekkel, különösen az aprófalvakkal kapcsolatban persze az öszszes magyar politikai pártnak általában és a szocialistáknak különösen lenne mit újragondolnia. Nem ártana megérteni egyebek mellett, hogy ezek nem azért "rossz helyek", mert ott sok cigány lakik, hanem az összefüggés pontosan fordított: a romák azokban a térségekben élnek különösen magas arányban, amelyek valamikor, ilyen vagy olyan okokból, rossz helyekké váltak.

Ez az ok lehetett az, hogy a trianoni döntés miatt a település egyszer csak az ország szélére került, hagyományos kapcsolataitól elszakadt, lehetett ilyen ok például a zsidók kiirtása, a svábok deportálása, a kulákok elüldözése eredményeként hirtelen keletkezett népességvákuum vagy az 1970-es évek körzetesítési és az utóbbi néhány év újrakörzetesítési kampányainak következtében a magasabb státusú népesség elvándorlása. Az említett intézkedésekben a közös az, hogy a következményükként keletkezett népességvákuumot nem azok töltötték ki és nem úgy, akik és ahogy az intézkedéseket elrendelők kigondolták, hanem általában a leghátrányosabb helyzetű népesség, igen magas arányban a már egzisztenciálisan ellehetetlenült, a városokból kiáramló romák.

Ettől ezek a helyek egy idő után persze - és ez a világon mindig, mindenhol így van - még rettenetesebbekké váltak. A Jobbik előretörése ezekben a körzetekben azzal magyarázható, hogy a parlamenti pártok, élükön a hét éve kormányzó szocialistákkal, meg sem kíséreltek megoldást kínálni az ott élők problémáira, az uniós fejlesztések meg sem érintették a településeiket, ráadásul - etnikai hovatartozástól függően - időről időre leingyenélőzték vagy lerasszistázták őket.

Mindenekelőtt tehát a "lopakodó körzetesítést", az aprófalvak iskoláinak, önkormányzatainak, (végső soron az ott lakók életének) ellehetetlenítését eredményező, a legrövidebb távú gazdasági és szociális érvekkel sem indokolható kampányt, illetve az ahhoz kapcsolódó pénzosztogatásokat és forráselvonásokat kellene sürgősen leállítani. A szóban forgó településekről ugyanis az állam már gyakorlatilag teljesen kivonult, így nemcsak a rendőrség, hanem az önkormányzat, az iskola, az egészségügy, a család- és idősgondozás sem működik már egész térségekben. Értelmetlen és álságos dolog például a leghátrányosabb helyzetű tanulók iskolai hátrányainak ellensúlyozására hatalmas pénzeszközöket úgy elkölteni, hogy közben éppen azokat a településeket lehetetlenítik el, ahol ezek a gyerekek a legmagasabb arányban élnek. Ezt az álságosságot az érintettek is érzékelik. Nincs olyan iskolaszervezési technika, és nem ismeretes olyan pedagógiai módszer, amelynek segítségével a gettósodó falvakban, még a cigánytelepinél is elszigeteltebb körülmények között élő gyerekek integrációját meg lehetne valósítani.

Minden településen szükség van folyamatos rendőri jelenlétre - továbbá az önkormányzatok, az iskolák, az egészségügyi ellátás, a család- és idősgondozás és hasonló minimális szolgáltatások biztosítására. Ezt az egyre súlyosbodó problémát nem lehet a régi reflexekkel pusztán rendészeti kérdésként kezelni. És különösen nem lehet ezeket a térségeket fegyveresen parádézó, paramilitáris alakulatoknak, vagy mondjuk "a borsodi cigányvajdának" gebinbe kiadni. Ugyanis ez azt jelentené, hogy az ország lemond népességének csaknem egytizedéről és területének ennél is nagyobb részéről, aminél ostobább kollektív önsorsrontást elképzelni sem lehet.

A szerző szociológus

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.