Attila és az atillások

Az SZDSZ tegnap Retkes Attila személyében új elnököt választott. Nem mintha nem lenne mindegy, hogy miként is hívják most az SZDSZ elnökét. Az SZDSZ a jelenlegi formájában ugyanis megújíthatatlan párt.

Összeroppantotta belülről a tartáshiány, a zártság és a fáradás, kívülről pedig az ellenük megkülönböztetett vadsággal támadó, súlyosan jobbra tolódó közérzület. Azok az emberek, akik valaha rájuk adták voksukat, jövőre valószínűleg már nem fogják, talán el sem mennek szavazni, talán valami új formáció frissességében keresnek kapaszkodót, megpróbálva fölfedezni bennük a leginkább liberálisra hajazó értékrend csíráit. De nem nagyon fognak ilyet találni.

Amíg a szabad demokraták fejhorgasztva hagyják majd ott a parlamenti patkót, addig a Jobbik egyenruhában masírozhat majd be a magyar parlamentbe, szégyenére a minden ember egyenlő elvnek, amit lehet ugyan liberális doktrinának tartani, de a liberalizmushoz mindössze annyi köze van, amennyi minden más értékrendhez, ha az polgári alapelvekből indul ki. És az ilyen alapértékek liberális hangsúlyozása ma Magyarországon csak ennyire elegendő. Kellett ehhez az SZDSZ is, amely nem fogta föl, hogy egy párt nem csak vegytiszta értékrendek hirdetésére szerveződik.

Az SZDSZ ma már csak és kizárólag a parlamenti frakció, amelynek maradt még feladata, akkor is, ha most belső indulatok feszítik. De ül ott még néhány olyan ember, aki valaha valamit jelképezett a magyar politikában, akinek a neve még számít valamit. Csakhogy a választók így együtt, nem csak elfordultak tőlük, hanem súlyosabb fordulatot vettek: szembefordultak velük egy másik rendszerváltó ösztökélésére, aki most fennen hirdeti, hogy az ő kormányában nem lesz sem MSZP-s, sem jobbikos. Nem is lesz a Jobbikra szüksége. Nem volt szüksége annak idején az atillában feszítő MIÉP-esekre sem, tudták ők a dolgukat - retorikájuk a kormány ellen szólt, a kezük Orbánnak nyomta az igent.

Csak abban lehet bízni, hogy Orbán Viktor néhanapján magának is elismeri, hogy amit a Bajnai-kormány tesz, többé-kevésbé szükséges. Nem lehet mindent visszacsinálni. A megszüntetve megőrzés (kormányváltás, de addig válságkezelés) műveletéhez kell még az SZDSZ frakciója, akkor is, ha a nagy nevek nagy felelősséget is viselnek - s nem biztos, hogy ez a teher könnyebb lesz azáltal, ha most a küldöttgyűlésről való távolmaradásukkal tüntetnek. Az új elnök Kóka Jánost vállalhatatlannak tartja és szeretné, ha mielőbb távozna a frakcióvezetői posztról, aminek előmozdításához felhatalmazást is kapott - áttételesen a küldöttgyűlés így "üzent" Kunczének, Magyarnak, Petőnek is.

A következő országgyűlési választásokat követően a rendszerváltás második legnagyobb ereje és kulcspártja valószínűleg eltűnik a parlamentből. Az új elnöknek lassan nem marad más feladata, mint hogy a búcsút méltón vezényelje le. Ez sem lesz kis teljesítmény.

Retkes Attila fogadja a gratulációkat
Retkes, SZDSZ
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.