A szerző zalaegerszegi ügyvéd, az SZDSZ volt országgyűlési képviselője és ügyvivője

A liberalizmus, konzervativizmus és szociáldemokrácia alapvető értékei örök emberiek, motívumaik minden döntésünkben egymásba fonódnak. Közösségi döntéseinkben is mindegyikre szükségünk van. A pártrendszer három fő iránya ezeket az értékeket különböző oldalakról hangsúlyozzák, együtt védik a társadalmat egymás torzulásaival, hibáival, bármelyikük egyeduralomra törekvésével szemben. Ezt a hármasságot egészíti ki újabban a zöld gondolat. A négy közül bármelyik gyenge képviselete vagy hiánya zavarokhoz vezet.

Hazánkban a szabadelvűek jelentőségét és felelősségét felértékeli, hogy legnagyobb természeti értékünk a bennünk rejlő emberi energia, ami fokozottabban igényli az önmegvalósítás szabadságát. Akkor működik jól az ország, ha az egyéni tehetség minél szabadabb teret kap.

Történelmünkön végigvonul a függetlenség, szabadság erős igénye, mind a nemzet, mind az egyén számára. Ez megalapozta a liberalizmus sikerét: a korszerű Magyarországot a tizenkilencedik század nagyszerű szabadelvű nemzedéke teremtette meg. Széchenyi, Kossuth, Deák, Eötvös, Batthyány, Kölcsey, Vörösmarty, Petőfi, Arany, Jókai és társaik emlékét szobraink, utcaneveink sora őrzi, benne élnek szívünkben, mert a nemzeti és egyéni szabadság, a haza és haladás összhangját keresték. Aki nálunk ettől a bevált példától eltér, kudarcra ítéli önmagát.

A rendszerváltás idején ismét egymást erősítette a nemzet és az egyén szabadsága iránti vágy: biztosítottuk emberi jogainkat, helyreállítottuk függetlenségünket. A diktatúrák elleni szabadságigény felértékeli a liberalizmust. A liberális pártok már az első szabad választáson nagy sikereket értek el, az 1990 őszi önkormányzati választásokon pedig a legjelentősebb erővé váltak.

Az SZDSZ e történelmi lehetőséggel nem tudott élni. Már a csúcson, a választási győzelem éjszakáján megkezdődött a politikai hibák, rossz stratégiai döntések, erőt fecsérlő személyi ellentétek sorozata, melyre 1994-től ráépültek a párt önazonosságával ütköző koalíciós megalkuvások is. Mindez jelentős részben egy erőszakos, kioktató, az országot mégsem eléggé ismerő kicsi, de meghatározó befolyású csapat gondolkodásmódjából fakadt, s a kártételt fokozták a zavaros politikai és anyagi összefonódások.

A június 7-i eredmény csak látlelet arról, hogy a párt elvesztette vonzerejét, hitelét, fajsúlyos egyéniségeinek és tagságának jelentős részét. Így jutott el a húszszázalékos támogatottságtól a kettőig. A párt számos településen érdektelenné vált, alig szólal meg helyi ügyekben, kiszorult a napi kapcsolatrendszerből, sok helyen életjelet sem ad magáról. Egykori választói kiábrándultak, sokak szemében nemcsak az SZDSZ, de miatta a liberalizmus is leértékelődött, egyeseknél szinte szitokszóvá vált. Önbecsapás, hogy ez csak a szélsőjobbra jellemző. De az is, hogy nekünk nem kell a liberális értékrend, és a választói reakció újból "menekülés a szabadság elől" (Erich Fromm).

Egész társadalmunk érdeke, hogy közösségi döntéseinkben a liberális értékek továbbra is hangot kaphassanak. Ezért nem lehet a liberálisok belügye, hogy létezik-e hiteles, működőképes szabadelvű párt. Közéletünk messze nem olyan fejlett, hogy a liberális alapértékek éppoly természetesek lennének, mint a fejlett nyugati demokráciákban. Ezért minden közéleti döntésünkben biztosítanunk kell a szabadság, az önmegvalósítás motívumainak érvényesülését, hogy megteremtsük jövőnk, gazdasági biztonságunk feltételeit.

Akkor jelenhet meg ismét egy liberális párt ehhez a feladathoz méltóan, ha az alapoktól újra felépíti magát, és tudatosan elhatárolódik mindattól, amit fentebb soroltunk, s ami az SZDSZ sorsát meghatározta.

A szabadelvűség fénykorában, a tizenkilencedik században, de még a rendszerváltás idején is az egész ország számára volt mondanivalójuk a liberálisoknak minden lényeges kérdésről. Nem szűkült le a mondandója néhány területre. A liberálisok nem hanyagolhatnak el senkit, különösen nem a lakosság négyötödét jelentő vidékieket. Nem kelthetnek olyan látszatot sem, mintha kisebbségi szervezetet alkotnának. Ha etnikai, vallási, nemi vagy más kisebbséget sérelem ér, az emberiesség, alkotmányosság érdekében fel kell lépnie - de ezzel a társadalom jogi és erkölcsi rendjének, jó közérzetének a védelmében cselekszik. Az viszont a liberalizmussal összeférhetetlen paternalizmus, ha e kisebbségek érdekképviseletének feladatát próbálja átvenni, rájuk erőltetni magát - miközben a választási eredmény szerint ők sem kérnek belőlük.

A liberális párt ne önmagával foglalkozzék. Kerülje a sértő, kioktató hangnemet. Ne becsülje le döntéseink érzelmi oldalát, hiszen kudarcra ítéli magát, aki csak racionálisan próbál érvelni, és nem tesz különbséget pozitív és negatív érzelmek felkeltése között.

Érzelmeink közül a közéletben kiemelkedően fontos közösségeink, még inkább nemzetünk összetartozásának érzése. Építsenek a liberálisok a szabadelvűség társadalmi és történelmi beágyazódottságára: mennyi értéket teremtett ez hazánkban - miközben a lényege nem változott, nem változhat, ma is bennünk él, mint száz-százötven évvel ezelőtt vagy a rendszerváltáskor.

Végezetül: szabadelvűségünk nagyjai koruk eszméit jól ismerték, továbbfejlesztették, de nem másolták. Hazánk helyzetéből kiindúlva találtak megoldásokat. A liberális párt most is saját javaslataival álljon elő, és kerülje, hogy ezt más történelmi és társadalmi viszonyok között született gondolatok tekintélyével próbálja helyettesíteni.

A politikai hibák, de még inkább a tisztességes közélettel összeférhetetlen magatartások elidegenítették azokat a párttagokat, választókat is, akik azonosulnak a liberalizmus lényegével. Ők adhatják egy mindettől megtisztult liberális párt bázisát De a lehetséges szavazótábor ennél jóval szélesebb. A bennünk élő hagyományos magyar szabadságigény hatalmas erő. És leginkább azokra a tehetséges, alkotásra kész, feladataikat saját erejükből megoldani akaró emberekre jellemző, akik jövőnk biztosítékát jelentik. Ha kevesebben is vannak, sokfelé hangadók, s ők viszik előre közösségeiket, hatásuk környezetükre jelentős. Elsősorban őket lehet és kell megnyerni a liberális értékeknek, a feladatát újra betölteni képes, hiteles pártnak. Ehhez nemcsak az érdekeikre, de az érzelmeikre, a mentalitásukra is figyelni kell.

Hadd idézzem fel, hogy a magyar szabadelvűség legeredményesebb és mégis legtisztább pártvezetőjét, Deák Ferencet hogyan értékelte Mikszáth Kálmán: "A nemzet magára ismert benne, s maga magának hódolt meg előtte. (...) Deák alakja sohase tűnt le a magyar égről, verőfényes nappal nem látható, mint a hold, időközönként meghalványodik, néha megfogy, de ha a sötétség kezdődik, teljes fényével előbukkan, és bevilágítja az utakat nemzetének...". A mostani sötétségben is újra előbukkanhat. De ehhez hozzá méltó, hazánkat értő szabadelvű erő kell.