A szerző történész

Az MSZP szilárdan elhatározta, hogy valamikor majd előveszi azokat a problémákat, melyek megoldásával el van késve. Persze van ebben a kesergő véleményben némi túlzás. El kell ismernem, volt néhány fontos, mármint nem a párt, hanem "a társadalom" számára fontos döntése a kongreszszusnak. Mindenekelőtt a kiállás a Bajnai-kormány válságkezelő politikája mellett s az a néhány kezdeményezés, amely a párt baloldali karakterének jelzésére hivatott. Ez utóbbiak részben a neonáci párt előretörésére reagálnak, tüneti kezelést alkalmazva azokra a bajokra, amelyek a demagóg rendpárti szélsőjobboldal népszerűségének növekedése mögött sejthetők. Majd kiderül, mennyire hatékonyak ezek, és miként hatnak a szocialisták támogatottságára. Fordulat elérésére önmagukban nyilvánvalóan nem alkalmasak. Ahhoz sokkal határozottabb lépésekre lett volna szükség a letargiába süllyedt párt felrázására, és arra, hogy a kőkemény offenzív politizálásra való áttéréssel elkezdjék kirángatni a depresszióból a szocialisták korábbi támogatóit, az elvesztett másfél millió embert, akiknek nagy többsége továbbra is viszolyog az orbáni Fidesz hatalomra jutásának gondolatától.

Mint rendesen, most is a személyi és vezetési kérdések foglalták el az első helyet. Az előterjesztett kompromisszumot ugyan lehet ésszerűnek, békítőnek és a szokásos képmutató egységet fenntartónak minősíteni, még az is elképzelhető, hogy haszonnal jár majd a párt operatív vezetését végző választási bizottság kibővítése, de van az effajta döntéseknek messzebbre ható üzenete is. Nyersen fogalmazva: aki elég erőszakos és elegendő erőt tud felmutatni vagy imitálni, az a demokratikus szabályokat kijátszva is hatalmi pozícióba kerülhet. A tisztújítás novemberre halasztott előre hozása érdekében folytatódik az a bevett eljárás, hogy az MSZP alapszabályát hozzáigazítják az aktuális politikai helyzethez. Ez azonban nem a rugalmasság, hanem a működési anomáliák jele. Unom már magamat, annyiszor leírtam: az MSZP korán kialakult feudális működésmódja csak anynyiban módosult, hogy kiegészült és összefonódott egy oligarchikus struktúrával. A helyi pártbárók és egyéb "erős emberek" átláthatatlan szövevénye szinte garantálja a kontraszelekciót, s leépíti a pártot mint mozgalmat. A folyamat elérte a kritikus szintet. Az MSZP enervált, szinte észrevehetetlen EP-választási kampánya nemcsak a tanácstalanságot, hanem a szervezeti szétesettséget is jelezte.

Az MSZP kongresszusa hozott egy írásba nem foglalt, "láthatatlan" határozatot, miszerint a választásokig terjedő időben felfüggeszti normális működésmódját, kivételesen nem önmaga, hanem a jobboldal ellen harcol. Volt eset, hogy sikerült ez a bravúr. Ott van példának Medgyessy és Gyurcsány hosszú kampánya, melyeket ugyancsak éles viták előztek meg. De most nagyon más a helyzet. A novemberre halasztott, egy kupacba halmozott feladatok megoldásának előkészítése mind konfliktusokkal jár majd, és akkor még nem is szóltunk a válságkezelő költségvetés elfogadásáról. A választási program elkészítése és elfogadtatása sem ígérkezik könnyűnek, tekintve, hogy eddig a legalapvetőbb elveit sem sikerült tisztázni. A tisztújítás előre hozása novemberre előre vetíti a hatalmi helyezkedést, az ilyenkor szokásos egyezkedések és furkálások beindítását és persze a vele járó befelé fordulást. Súlyosbítja a helyzetet, hogy novemberre még a jelenlegi pártvezetésnek kell összeállítania a választási listát, amelynek élbolyában természetesen már a leendő vezetés tagságára pályázók is mind szerepelni akarnak.

Még súlyosabb probléma, hogy az utolsó pillanatra halasztották a legfontosabb személyi döntést, a miniszterelnök-jelölt kiválasztását. Meggyőződésem, hogy egy teljesen új, eddig szóba sem került jelölt megtalálása és a hozzá kapcsolódó merőben új politizálási mód és stílus segíthetné elő az MSZP potenciális táborának visszanyerését. Erre pedig semmi esély, és nem csak az alkalmas kandidáló hiánya miatt. A hajdan Németh Miklós jelentkezése kapcsán kialakult konfliktus kutyafüle ahhoz képest, amilyen harc kialakulhat, jóllehet az MSZP esélyeit minden hiába eltelt nap erodálja.

Szili Katalin lemondása a házelnöki tisztségről volt az egyik legföltűnőbb aktusa a kongresszusnak. Ez nehezen értelmezhető másként, mint bejelentkezésként a vezetés átvételére. Tudom, hogy mit nyilatkozott önzetlen vállalásáról. De mit tegyek, nem tudok hinni egyetlen politikusnak sem, aki saját önfeláldozásától könynyekig meghatódva szól az ügy iránti példás odaadásáról. Sok-sok éve rendre jelentkeznek a baloldali fordulat követelői - már Medgyessy idején is így volt -, akik szerint az volna a megoldás, ha szakítanának a neoliberális eltévelyedéssel, Szili és a népi-nemzeti baloldal venné át a párt irányítását. Ők ugyanis nem sanyargatják, hanem szeretik a népet, a nép is bizonyára viszontszereti őket, a szeretet ereje pedig hatalmas. Nekik rimánkodott annak idején Gyurcsány, hogy lépjenek túl a lózungokon, álljanak már elő egy kormányképes alternatívával, méressék azt meg a párt előtt nyílt vitában, és ha meggyőzik a többséget, ám vegyék át a vezetést. Nem tették, most sem teszik. Nehéz is volna, ha közben támogatniuk kell a Bajnai-kormány ténykedését. Ettől persze még fontos szerepe lehet az MSZP élén egy népszerű politikusnak. Csakhogy Szili népszerűségét nem egyedül a baloldal tábora adja, hanem a jobboldalé is. Őt tartják a viszonylag legelfogadhatóbbnak, miközben sosem szavaznának a szocialistákra.

Az MSZP kongresszusa nem döntött a sokak által szorgalmazott "baloldali fordulat" kérdésében. Nem is lett volna könnyű. Láthatóan el akarták kerülni a bűnbakkereső játékot, a Gyurcsány-korszakot nem akarták mindenestől megtagadni, noha a hibákat sem kívánta senki tagadni. Ezért letompították a Gyurcsány megítélésében meglévő, néha egészen szélsőséges különbségeket is. (A "harmadik út" lejárt szavatosságáról ugyan megemlékezett az elfogadott állásfoglalás, de elmaradt annak elemzése, hogy vajon a szavakon túl mennyit sikerült a demagóg ellenzéki rohamok, a liberálisok ellenkező irányú nyomása, az MSZP-n belüli viták és főleg a folyamatosan hergelt társadalom ellenállása mellett érvényesíteni belőle.) A párt minden mérvadó politikusa belátta, hogy nincs más választása az MSZP-nek, ha vissza akarja nyerni a felelős magatartásába és a kormányzóképességébe vetett hitet, mint hogy támogatja a Bajnai-féle válságkezelést.

E korlátok között próbálkoztak sokan valamifajta baloldali fordulat meghirdetésével. Földes György tett erre vonatkozóan átfogó stratégiai ajánlatot, jelezve a fordulat racionálisnak tekintett határait is. Érdemleges vita azonban nem folyt erről. Másról sem. A baloldali fordulat helyett a következetes baloldaliságot szorgalmazó és a mai gondokat nagyobb történelmi távlatból szemlélő Vitányi Iván s a progresszív platformos Ficsor Ádám is arra utalt, hogy egy fordulat meghirdetése az eddigi modernizációs politikának, a reformok baloldali karakterének tagadását jelentené. Valóban. Hiába hangoztatja Lendvai Ildikó, hogy a modernizációs és a baloldali arculat együttes felmutatása nélkülözhetetlen, ha e két tényezőt a párt különböző irányzatai egészen másként ítélik meg.

A világválság keltette zavaros helyzetben különösen jó esély van rá, hogy az örökös megújulási igény kezelhetetlenné tegye az ideológiai konfliktust, aminek az MSZP súlyos térvesztése esetén szervezeti konzekvenciái is lehetnek. Koncepcionális, nem csupán stratégiai vita lappang az MSZP-ben, és ha kinyitják a szelepet, könynyen szétesés lehet a vége. Úgy tűnik, növekszik azok száma, akik a konglomerátumpárt felbontásában látnák a kiutat az örökös alkuk helyett - ha nem fenyegetne a veszély, amelynek Fidesz neve.

Az MSZP kongresszusán megszült kompromisszumok tehát nem kikínlódott egyetértést, csak halasztást jelentenek. Kilenc hónap van hátra a választásokig.