Ez persze az ideális eset. A ház akkor marad fenn a legjobban, akkor nem áznak szét a falai és hullanak le a díszei, ha arra használják, amire való: lakják. Magyarország kastélyállományának sorsa bő fél évszázada igazolja ezt a tételt. A hajdani tulajdonosok karbantartották, modernizálták ezeket az épületeket, amelyeket aztán iskolaként, szociális otthonként, traktorállomásként tett tönkre a köz. A rendszerváltáskor pedig egyszer csak fölvetődött a kérdés: ha nincs már téesz és nincs közösség, amely a megemelkedett energiaárak mellett képes lenne bármilyen közfunkcióban fenntartani egy lerobbant kastélyt, ugyan mi az ördögöt lehet csinálni vele?

Évtizedek óta rágja ezt a gittet a mindenkori államigazgatás, és képtelen eljutni egyről a kettőre. Beszédes adat, hogy csak a fertődi Esterházy-kastély lehetséges jövőjéről hatszáznegyven komolyabb koncepció készült fél évszázad alatt. Ami a kastélyügy teljességét illeti, az utóbbi húsz évben is láttunk három nagyobb és temérdek kisebb programot. A legutóbbi állt a legközelebb a realitáshoz: a műemlékvédelmi hivatal öt évvel ezelőtt megnevezte az állami tulajdonban lévő épületeknek azt a - szűk - körét, amelyet továbbra is köztulajdonban, a "minőségi országbemutatás" program részeként (magyarán: eredeti állapotban helyreállítva, látogathatón, kvázi múzeumként) érdemes a köz elé tárni. A többiről pedig kimondták, hogy értékeik megtartására ügyelve, de magántulajdonban, üzleti vagy magánhasznosítás révén adható nekik a legtöbb esély. Mindezt persze a műemlékek helyreállítóit megillető számos adó- és egyéb kedvezmény egészítette ki.

A tervben. Mert mondanunk se kell talán, hogy mindebből alig lett valami. A műemléki kedvezményeket rendre az adott évi költségvetés végszavazása szórja ki a számoszlopok közül, a "resztli" magánkézbe adását pedig az állami vagyon elherdálása fölött jajongó politikai erők tették lehetetlenné. Maradt hát a köztulajdon, a csurranó-cseppenő pénzek, a hasznosítás képtelensége. Pedig hogy egy legfeljebb tucatnyi épületből álló, de az elmúlt évszázadok építészeti stílusait színesen bemutató kastélylánc igazi attrakció lenne, azt épp a legutóbbi Múzeumok Éjszakája sikere bizonyította. Még úgy is, hogy kopott falak között igyekeztek felvillantani, mi lenne itt a látnivaló, ha.

Ha megszületne végre a szilárd szakmai alapokon nyugvó politikai konszenzus. Ha az állam magánkézbe adná, aminek ott a helye, viszont amit megtart magának, arról méltón gondoskodna is. Ha végre volna egy olyan program, amely nem csak addig érdekes, amíg sajtótájékoztatón, diadalittasan be lehet jelenteni; vagy legalább nem zűrös hátterű ötletelések zúznák mindig tönkre azt, ami nagy nehezen megszületett.

Ha volna végre itt valami, amit a világörökségi lista összeállítói figyelmébe ajánlhatnánk. Valami, amit nem hagytunk tönkremenni.