A szerző szociológus

Röviden megemlítenék három tényezőt:

1. Már Freud is értekezik arról, hogy a sajátosan ismert, otthoni, meghitt [heimlich] s a fantasztikus, elrémítő, idegen [unheimlich] ikrei egymásnak. A 90-es évek eleje óta az egyébként azonos, vagy nagyon hasonló élettérben mozgó bal- és jobbérzelmű középosztály egymás tükör-rémálmává vált.

2. Az ifjú szocialisták megjelenésével a baloldali értelmiségi csoportoknak még kevésbé lesz lehetőségük arra, hogy szempontjaikat a szocialista pártstratégiákban érvényesítsék. És a pártvezetést is kevésbé fogják érdekelni e közeg szövetségi megfontolásai. Az átrendeződő pártnak egyre kevésbé lesz szüksége ideológiacsinálókra, s ez az értelmiség az új szocialistáktól komolyabb védelmet a parlamenti arányoktól függetlenül sem remélhet.

3. Külön említést érdemel a köztisztviselői kar. A szakpolitikusok jó részét érthetően erősen foglalkoztatja, helyén maradhat-e s milyen áron jövő ősszel. Ők is nyuszik, ugyanaz a kígyójuk, de más a bénulási logikájuk. Néhány napon belül egyébként fegyelmezett köztisztviselőktől több személyes eszmefuttatást hallhattam e tárgyban. Ezek az emberek - teljesen érhetően - mentőcsónakjaikat keresik. A jelenlegi kormány joggal tarthat attól, hogy ősszel ez a "bénulás" a magyar államigazgatás amúgy sem erős harci morálját tovább ronthatja. Ha a Fidesz még egy kicsit fenyegetőzik a tisztogatással, a tisztviselői kar egy része majd azt hiszi, ha a hátralevő időben egyszerűen nem működik, automatikusan átigazolhat. Gondolom, tévednek, de ez mindegy.

Mozgástér a civil világban marad. Azok a társadalmi csoportok, melyek - feltehetően megalapozottan - attól tartanak, hogy az állam a jövőben túlhatalomra törekszik, vagy hogy bizonyos állami szolgáltatásokhoz a hozzáférésük csökken, vizsgálják meg már most, mennyire védettek aktuális önszervezési kereteik? Milyen szervezettségi formák azok, amelyek a kiszolgáltatottságokat csökkentik, kormányzati ambícióknak nem kitett tereket teremtenek, erősítenek meg, tartanak fenn.

Persze miért is izmosodna most meg hirtelen magától a civil szféra? S miért épp a baloldali? Miért gondolnák középkorú értelmiségiek, hogy épp most pótolják, amit két évtizede nem tettek? E szféra bizonyára akkor fog csak a mindezidáig személyre szabott, egyéni túlélési paktumaikban bízó értelmiségiek szemében komolyan felértékelődni, ha a remélt kis kiegyezések, magánmegoldások tömegesen befuccsolnak. Ha kedves, megszokott kiskapuikat valóban rájuk csukják. De nem akkor kellene belekezdeni a mentőplatformok építésébe.

A civil mozgalmak nálunk többnyire olyan sajátságos vállalkozások, amelyek megtanultak nemes célokra hivatkozva az államtól, esetleg a gazdaságtól s "Európából" forrásokat szerezni. Nem vitatom az így kiépülő szektor társadalmi hasznosságát. De állítom, hogy ma nálunk e szféra nagyobb játékosainak stratégiaiban az állami pénzek szerepe meghatározó, tehát ezek a keretek kormányzati törekvésekkel szemben kevés védelmet nyújtanak.

A vesztesek mindig atomizálódnak. A pártpolitikában is, de a kulturális miliőkben kiváltképp. Akkor is, ha a vereség váratlan, mint a "másik oldalon" 2002-ben. S akkor is, ha jobban előrelátható, mint most a progresszista műhelyek számára. Aktuális politikai kultúránkban a győztesek persze már néhány első lépésükkel gyorsan mozgósítják, újrarendezik a "legyőzötteket".

Ám én nem az ilyen mozgósításból születő válaszokra gondolnék, hanem független akciók, világértelmezések keltetőházaira. A kormánykritikákból, bármennyire szükségesek is, új világok ritkán születnek.

A civil bárkák navigációjához másféle tartalmi elemek fontosabbnak tűnnek.

Az első ezek között a reformok szélesebb újraértelmezése, átfogalmazása lenne. Az előző évek próbálkozásaira a szélesebb értelmiségi nyilvánosságnak sok hatása nem volt. Különben sem ilyen típusú reformokat lehetne itt számba venni. Hiszen a következő évek reformjainak lényege nem lehet a jóléti állam részleges (?) lebontása - egyszerűen a jelenlegi formák finanszírozhatatlanságára hivatkozva. Nem azon kellene gondolkodni, hogyan mondjunk fel társadalmi paktumokat, hanem azon, hogyan kössünk újakat. A nagy válság még idejében jelezte, hol mi nem működik, milyen pontokon életképtelen - már, vagy még - az 1989 után kialakult modell.

Másodszor. Helyek kellenének a főárami gondolkodás számára kellemetlen, nehezen elfogadható, vagy kimondható ötletek, megfogalmazások kimunkálásához, meghirdetéséhez. Szükség van terekre, ahol nyugodtan lehet intellektuálisan kellemetlenkedni. Erre persze mindenféle világképű közeg alkalmassá tehető. Szó sincs baloldali monopóliumokról. De mert az utolsó években az alternatívák kimunkálásában a hazai baloldali értelmiség kevéssé jeleskedett, lenne mit pótolni.

Harmadszor. A következő kormányzat nagy valószínűséggel "a nemzeti" meghatározott olvasatait tekinti majd kiindulópontnak. Ezek mellé "a nemzeti" eltérő, a kormányzatival vitázó értelmezései érkezhetnek - elsősorban a civil szférából. De, mert a nemzetközi, nemzetek feletti, integrációs, vagy globális szempontok a nemzetihez képest a nyilvánosságban hátrább szorulnak, megjelenítésükben a civil játékosoknak az eddigieknél többet kellene magukra vállalniuk. Bizonyos értelemben itt találhatnák ismét fel magukat.

Ám mindehhez, a nyúlnak már most meg kellene mozdulnia. Vagy legalább el kellene hinnie, hogy a kígyó nem nyeli le holnap szőröstül-bőröstül.