A szerző a DEMOS Magyarország kutatója

A szélsőjobboldali szubkultúra társadalmi beágyazottsága jóval mélyebb, mint azt a baloldali és liberális cikkírók gondolnák. A Jobbik megalakulásakor "csak" egy generációs és kulturális "lázadás" volt, amelynek része volt az antikommunizmus, az establishmentkritika, a történelmi fasizmussal való szimpátia, Prohászka Ottokár sorainak mantraszerű mormolása, a technika- és technológiakritika és a globalizációtól való félelem. Azzal számoltunk, hogy Magyarországon is megváltozik a nemzeti identitás szimbolikája, s azzal is, hogy a nacionalizmus globális kulturális logikája nálunk is megtalálja célközönségét és "pártját". Ez végül nem a MIÉP lett, melyet még sokkal egyszerűbb volt kulturálisan "leírni". A MIÉP "hálójában" egyrészt benne voltak egy régi történelmi és "kulturális" hagyomány, az úri Magyarország szimpatizánsai (a '90-es években a Magyar Fórum éppúgy hozzátartozott a 112-es buszhoz, mint a jegylyukasztó), másrészt benne voltak a "rendszerváltás vesztesei" is, akik sok Csurka-drámát nem olvastak, de a New York-Tel-Aviv-tengely segítségével vélték megérteni, hogyan lett Kádár-ország gyáron belüli munkanélküliségéből sorban állás a munkaügyi központok előtt.

A Jobbik sokkal tudatosabb ellenkultúraként indult. Nemcsak a régi szennyes antiszemita irodalmat ajánlotta, hanem vaskos pillért épített a magyar nyilvánosságban: könyvkiadók, zenekarok, kocsmák, olvasókörök - a középiskolai és egyetemi ifjúság bevonásával. A nyilvánosság figyelmét a politikai érdekképviseletre való törekvésük kötötte le, és a MIÉP-Jobbik "harmadik út" 2,2 százalékos kudarca után meg is nyugodtak a kedélyek. Pedig közben a társadalom mélyén már szubkultúrává gyarapodott az ellenkultúra.

Az ellenkultúra egy "kis" csoport kollektív véleménye a többségi társadalommal szemben, mely hegemón helyzetbe nem juthat. A szubkultúra viszont legitim álláspont, s ezt a legitimitást azzal éri el, hogy tömegek kerülnek a hálójába. Nem egy marginális kisebbség pozíciója, hanem markáns és elismert "opció". A Jobbik hálózatának "szemei" a múltba forduló, "világkereső", Wass Albert-fetisiszta történészhallgatók, a jóléti sovinizmusba temetkező középosztálybeliek, az etnonacionalizmust patronáló, így az európai szélességű identitást elutasító polgárok éppúgy, mint az egykori MIÉP-tábor tagjai.

Ez a szubkultúra átalakította a társadalmi teret, s a digitális társadalomból is jócskán kiveszi a részét. Minden bizonnyal több a jobboldali radikális magyar nyelvű honlap, mint az emberi jogi, és látjuk, hogy "kulturális" rendezvényükre közel annyi plakáttal szórják tele Budapest utcáit, mint a Sziget Kft. az augusztusi liberális "világtalálkozóra". A magyar radikálisok szombaton a főváros liberális szubkultúrájának szíve, a Gödör felett jöttek össze, és indirekten jelezték, hogy az este a klubban fellépő Szilvásy Gypsy Band zenészei például szerintük nem tagjai a politikai közösségnek.

Ez a szubkultúra nyilván hegemón szerepre tör, s a növekvő cigányellenességről tanúskodó közvélemény-kutatási adatok szerint e törekvésnek van is tere. Antonio Gramsci szerint a kulturális hegemónia a népesség spontán hozzájárulása az uralkodó osztály hatalmához azáltal, hogy elfogadja a társadalmi élet értelmezésének adott módját, és segít bekényszeríteni ebbe azokat a csoportokat, amelyek ennek ellenállnak. Ahogy a Jobbik és az ő "Magyarországa" gondolkodik a cigányságról, a "magukfajtákról", a Gödör-klub látogatóiról, a baloldali és liberális szavazókról, a kínaiakról, az "idegenekről" stb., az kétségtelenül a hegemóniára törekvés jeleit mutatja.

A Gödör és környékének szombati megszállása a térreprezentáció szimbolikus át(vissza)alakítása. Míg a Gödör környékén évekkel ezelőtt még rálépni sem lehetett a fűre, addig az utóbbi években a nyitott, kozmopolita, a budapesti metropolist esztétikával és élménnyel felruházó fiatalok gyülekeztek itt a fűben ülve, heverészve. A rend engedett, s ez a Belváros előnyére vált. Ezeknek a fiataloknak, ennek a szubkultúrának szombaton "saját" találkozási helyén üzentek hadat.

Mivel a nacionalista esszencializmus is politikai jelleget ölt, adódik a kérdés: vajon merre járt szombaton az ellenoldal? Míg a baloldal egyik fele - a kritikai - minden héten új mozgalmat alapít a valóságban egyáltalán nem, de szerintük nagyon is neokonzervatív és neoliberális politikai baloldallal szemben, addig a Magyar Szocialista Párt a Vasúttörténeti Parkban tartott a megújulás és a belső válságkezelés szempontjából felemásra sikerült kongresszust. A liberális párt pedig maga sem tudja, mivel telt a szombatja, de bármivel is, annak a magyar politika- és liberalizmustörténet szempontjából már nincs sok jelentősége. Egykori szavazói találkozóhelyeinek egyike a Magyar Gárda szubkultúrájának zsákmánya lett.

A délután estébe fordulván magam is a Gödör kávézójába kényszerültem "le". Kevesen voltak, jobbára szótlan vendégek és értetlenül maguk elé bambuló turisták. Egy német csoportot nem hozott lázba a látvány, náluk a szélsőjobboldal utcai performance-ainak hagyománya van. Akárcsak a sokkal népesebb ellentüntetéseknek. Mintha belőlünk kifolyt volna az ellenállás ereje. A végzős antropológus német egyetemista azt kérdezte tőlem, szoktak-e itt ellentüntetéseket rendezni. Szoktak. És akkor most miért nincs? Nem tudtam a választ. Inkább csendben maradtam, de a velem szemben ülő kedvesem szeméből kiolvastam a választ: mert gyávák vagyunk.

Ma még biztosan.